Gáspár Sára (BCE) és Horváth Marcell (BME) képviseli idén Magyarországot a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) Önkéntes Vezetők Akadémiáján.

A június 19-20-án online tartották a FISU Önkéntes Vezetők Akadémiájának (FVLA) első találkozóját, amelyre a világ minden tájáról érkeztek hallgatók és előadók, hogy megvitassák sportesemények önkénteseinek irányítását a nemzetközi rendezvények keretein belül.

 

Az FVLA találkozóját Kazanyba (Oroszország) tervezték, de figyelembe véve a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos világméretű helyzetet és a nemzetközi utazások körüli nehézségeket, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) szervezői úgy döntöttek, hogy az eseményt az előző évhez hasonlóan online formában tartják meg.

 

Az első kétnapos képzés keretében Eric Saintrond a FISU főtitkára bemutatta a FISU-t és tevékenységeit, célját, eseményeit. A résztvevők megismerkedhettek az Akadémia minden egyes részletével, jelenlegi hallgatói nagykövetek is bemutatták eredményeiket és látták el a hasznos tippekkel a társaikat. „Beszélgetések, amik igazán számítanak” címmel a londoni Loughborough egyetem professzora, Tony Ghaye tartotta előadás nagy sikert aratott, melyet számos példával, megtörtént esetekkel fűszerezett. A másik közönségkedvenc előadás Dr. Minh N. Trané volt, aki arról tartott beszámolót, hogy milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy modern vezetőnek. A professzor a „Vezetés a bizonytalanság korában” című előadásában felhívta a hallgatók figyelmét az IQ-n, EQ-n kívül a CQ, azaz a kulturális intelligencia fontosságára is.

 

 

A FISU Önkéntes Vezetők Akadémiáján Magyarországot két magyar egyetemista Gáspár Sára (BCE) és Horváth Marcell (BME) képviselte.

 

Az ő beszámolójukon keresztül nyerthetünk betekintést a kétnapos programba.

 

Gáspár Sára (BCE) élménybeszámolója:

 

„Az első gondolat, ami megfogalmazódott bennem miután véget ért, az a hála volt. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy megélhettem egy ilyen eseményt, még ha online is tartották meg és alig várom a folytatást. De ne szaladjunk ennyire előre… 

 

Az első napon Tufetulov Timurtól (FISU kommunikációs menedzser) kaptam egy felkérést, hogy dokumentáljam a szombati nap történéseit a FISU Student Ambassadors Instagram oldalán. Nagy örömmel végeztem a feladatot és a visszajelzések alapján mindenkinek tetszett a munkám, ami nagy büszkeséggel töltött el.

 

Timurtól ezt az üzenetet kaptam:

„I just wanted to say a huge thank for you for your outstanding work and contribution towards 2021 FISU Volunteer Leaders Academy June session.

Thanks to your stories, the followers worldwide could follow your comments, insights. They had the feeling of being the part of the event.

You were quite confident and professional, while speaking. So please keep it up! I’m sure we could continue and maybe do more exciting activities in the future! I hope you enjoyed this experience as well.”

 

Összefoglalóan mindkét napon rengeteg pozitív impulzus ért, és remek feltöltődés volt a vizsgaidőszak fáradalmai után. Nagyon örülök, hogy részt vehettem, és megpróbálom kihozni a maximumot az akadémia adta lehetőségekből.

 

A szombati naphoz készült felvezető videóm itt látható:

 

 

 

 

Marcihoz hasonlóan én is összevágtam egy TikTok videót azokról a dolgokról, amelyek körbeölelik a mindennapjaimat:

 

 

 

Horváth Marcell (BME) élménybeszámolója:

 

 

Számomra nagyon érdekes volt ez a két nap, nagyon sokat tanultam az FVLA-n elhangzottakból. Nagyon élveztem az előadásokat, felemelő hangulattal és élménnyel bírtak kiszakítani az online oktatásban megszokott világból. A bemutatkozók, bevezetők és az általános tájékoztató után következett néhány nagyon érdekes prezentáció, személyes példákkal színesítve, majd végül egy quiz és egy közös átmozgató tánc zárta a napot. A vasárnapi is hasonlóan zajlott, egyre többet megtudva a programról és a műhelytitkokról. Nagyon szuper volt, hogy az előadások tele voltak interakciós lehetőségekkel, így tevékenyen is részt tudtunk venni benne.

 

 A hivatalos hétvége előtt, március óta havi rendszerességgel fakultatív előadásokat szerveztek, melyeken szintén részt vettünk Sacival. Ezek az előadások másfél órásak voltak, 3-4 meghívott vendégelőadó beszélt az adott témákról, majd utána mindenki szabadon kifejthette a véleményt a vele összekerülő 7-8 embernek. Miután mindenki visszatért a központi térbe, 2-3 kis csoportvezető megszólította a legérdekesebb gondolatokat felmutató hallgatókat, hogy ossza meg mindenkivel azokat. A program keretében előadásokat hallgathattunk meg a mentális egészségről, a tiszta és egészséges sportról és végül, de nem utolsó sorban a környezettudatos sportesemények szervezéséről. Az Orosz Nemzetközi Olimpiai Egyetem (RIOU) ösztöndíj programjáról nagyon menő videókkal, élő helyszíni bejelentkezésekkel teli, merőben más előadáson is részt vehettünk, az ott tanuló hallgatók szervezésében.

 

Minden egyes esemény egy integetős, mosolygós nagy csoportképpel végződött. 🙂

 

Idáig egy hatalmas élmény ez az előadássorozat, nagy kár, hogy nem élőben veszünk ezen részt. Rendkívül nagy interaktivitással, csupa pozitív hangulatot keltő beszélgetéssel, gondolatébresztő, és fontos témákkal tudtak lekötni. Nagyon örülök, hogy részt vehettem ezeken.

 

Timurtól én is kaptam plusz feladatot…TikTok videóban kellett bemutatnom a hobbijaimat és életvitelemet:

 

 

 

 

 

Illetve, néhány nappal az esemény előtt újra sztori anyagért kérte segítségünket. Most szóban kellett bemutatkoznunk, hogy ezt visszaszámlálásként használhassa fel az esemény Instagram fiókján keresztül.

 

Íme az enyém:

 

 

Sára és Marci is izgatottan várja a szeptemberi folytatást, a látottak alapján biztosan nem fognak csalódni a későbbiekben sem. A második képzési rész szeptember 8-10 között szintén online formában tervezik megvalósítani a szervezők.

 

 

Mindkét nap felvétele megtalálható ITT

 

És a végére egy szuper behind-the-scenes összefoglaló!

További hírek