Gyere és járd be az ország különböző tájait családoddal, barátaiddal!

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) Egyetemi Túrasorozatot hirdet, melynek állomásai intézményi vagy intézményi sportegyesületi szervezésű események. Egyetemek és egyetemi sportklubok szervezése egyetemistáknak. Minden túra – azon kívül, hogy gyönyörű tájakon mozoghattok – valamilyen érdekességet rejt magában így valóban sokszínű és érdekes felfrissülésben lehet része annak aki részt vesz a távokon. Idén nem csak bakancsokkal – hanem kerékpárral, sőt kenuval is találkozhattok.

A túrasorozat célja, hogy az egyetemi polgárok körében minél jobban népszerűsíteni tudjuk ezt a szabadidősport tevékenységet, rávilágítsunk arra, hogy szabadnak lenni, illetve a szabadban lenni igenis jó! A túrák a hallgatók mellett természetesen nyitottak az oktatók, kutatók, egyetemi dolgozók és az alumni tagok számára is, de kérjük minden túránál olvassátok el a kiírást, mert eltérések lehetnek a regisztrációs feltételekben.

 

Mindenkinek jó szórakozást és rengeteg élményt kívánunk!

 

Túra időpontok

 

Biztosan sokan jártatok már a Budai-hegységben, de vajon láttátok-e már, hogy milyen arcát mutatja az erdő éjszaka? 🤔
2021. október 14-én lehetőséged lesz arra, hogy felfedezd a természetet ebben az időszakban is, és megtapasztald, hogy milyen, ha a szemeden kívül más érzékszerveidre is támaszkodsz. 🤩
Túravezetők segítségével, az éj leple alatt, magunk mögött hagyjuk a zajos és fényes várost, és miután megcsodáltuk a naplementét, tanúi leszünk annak, hogyan veszi át a nappal felett az éjszaka az uralmat, majd bevetjük magunkat a fák közé, ahol csend és sötétség vár minket. Mindezt olyan szemszögből figyelhetjük meg, ahogyan talán még sosem tettük meg azelőtt.
Regisztráció ITT: https://uni-bge.hu/…/moonlight-hike-hike-at-night…
A nagyobb hatás érdekében, a vállalkozó kedvűek, a mellékelt túraútvonalon, az eseményt megelőző hetekben, nappal is végigmehetnek.

 

Gyalogtúra:

Útvonaltervezet: https://www.komoot.com/tour/480291817?share_token=ag1VFQnDZ7j3hYH6GYL6oiUQZ1gez6kz81fgLB4bvtumw1YS04&ref=

 

  • Távolság: 12 km
  • Szintemelkedés: 260 m
  • Lejtés: 260 m
  • Szintidő: 3,5 óra
 
Az eseményről minden információ elérhető ide kattintva.

Túrára és egy finom bajai halászlére hív főiskolánk Sportirodája és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség.

Hozz létre egy csapatot, mely legyen 4 fős, az egyik csapattag Neptun kóddal rendelkező aktív hallgató legyen, bármilyen felsőoktatási intézményből, a további 3 főnél ez nem követelmény, így a részvétel bárki számára nyitott. Jöhet veled, barát, rokon, ismeretlen és ismerős. Tehát végy egy csapatot, regisztrálj, versenyezz három félét, és miközben a díjátadót élvezed, töltsd meg a pocakod egy igazi bajai halászlével.


A cél a három külön túra minél többszöri ismétlése, pontok gyűjtése, majd a Túra-triatlon napján ennek a három távnak a kombinált teljesítése, feladványokkal gazdagon.

 

Azaz regisztráljatok be csapatonként itt: https://forms.office.com/r/dXLsQK0LiA
és 2021.10.15. – 2021.11.19. között minél többször teljesítsétek a három túra távjait, ezt rögzítsétek Strava programban, egészítsétek ki szelfivel,
küldjétek el nekünk. 
Gyűjtsétek ez idő alatt minél többször a kilométereket, és november 19-én pénteken szánjátok oda a napotokat, hogy egyben teljesítitek a távokat, melyet akkor kiegészítünk sok feladvánnyal, városismereti, természetismereti kérdésekkel, de lesz útközben QR kód is, és egyéb vicces feladványok. A túra végét díjazással és közös főzéssel, a halászlé fővárosában bajai halászlé evéssel zárjuk.

 

Kerékpártúra:

Útvonaltervezet: https://www.komoot.com/tour/483347377

  • Távolság: 16,6 km
  • Szintemelkedés: 200 m
  • Lejtés: 200 m
  • Szintidő: 6 óra

Evezős túra:

Útvonaltervezet: https://www.komoot.com/tour/483372497

  • Távolság: 16,6 km
  • Szintemelkedés: 200 m
  • Lejtés: 200 m
  • Szintidő: 6 óra

Gyalogtúra:

Útvonaltervezet: https://www.komoot.com/tour/483381669

  • Távolság: 16,6 km
  • Szintemelkedés: 200 m
  • Lejtés: 200 m
  • Szintidő: 6 óra

A fő eseményről minden információ
elérhető itt: https://www.facebook.com/events/294292092511198/

 

Figyelem a fő eseményt több kisebb
lehetőség előzi meg, melyeken felkészülhettek mindenre ami rátok vár! 

Minden információ elérhető itt: https://www.facebook.com/events/4523129711059554/

A TFSE és a Testnevelési Egyetem közösségi sport programot indít az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére.
A projekt fő célja, hogy a sport, mint kiemelt nevelő, közösségépítő, testet, szellemet, tudatot és erkölcsöt erősítő tevékenység méltóképpen állítson emléket a magyar szabadságharc hőseinek.
A rendezvény fővédnöke, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke
A rendezvényt támogatja: MEFS, TFSE, Testnevelési Egyetem
Várunk minden sportot, természetet és kihívást kedvelő érdeklődőt!!!
A programokon a részvétel ingyenes.
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2021. 10. 20.
Rövid programterv:
2021. október 22: Gyalogos túra: 18,4 km Pákozd-Nadap-Velence
(este meglepetés program)
2021. október 23: Kerékpáros program- a csapat célja 56 környi táv teljesítése a Velencei-tó körül
 
Kérjük, amennyiben velünk tartanál, jelentkezz az alábbi linken az űrlap kitöltésével:
OKTÓBER 23 REGISZTRÁCIÓS ŰRLAP:
https://forms.gle/pLZnmZUEFXyJrd8p8
OKTÓBER 22 REGISZTRÁCIÓS ŰRLAP:
https://forms.gle/CYpEhpQZuxKGNkN66

Az eseményről minden adat elérhető ide kattintva.

Pécsi Tudományegyetem Sportirodája november 6-án szombaton első alkalommal hirdet teljesítménytúrát magyarországi egyetemi polgárok és családtagjaik számára, így csatlakozva a MEFS országos túrasorozatához. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség a társszervezésen túl, a pécsi esemény fő támogatója is.

A teljesítménytúrát három – rövid: 10,76 kmközepes: 14,22 kmhosszú: 22,66 km – távon, különböző szintidőkkel – 3,5 óra, 4,5 óra és 7 óra – ennek megfelelően eltérő rajtidőkkel- 09:00-09:30 hosszútáv09:30-10:00 középtáv, 10:00-10:30 rövidtáv– indítják. Az ellenőrzési pontokan édességgel, frissítővel várjuk a túrázókat, illetve mindenhol érdekes információkat, kisebb feladatokat kapnak az adott hely látványosságaira vonatkozóan. A szintidőn belül teljesítők oklevelet és jelvényt kapnak.

A célba érkezést követően a résztvevőket meleg étellel fogadják a szervezők. Majd egy kvíz kitöltésével számot adhatnak a túra során szerzett információk ismeretéről. A kérdésekre helyes választ adók ajándékot kapnak a helyszínen.

Túrák részletei és online regisztrációk:

 

Rövid túra – 

  • Távolság: 10,76 km
  • Szintemelkedés: 394 m
  • Lejtés: 391 m
  • Szintidők: 3,5 óra

Közepes túra –

  • Távolság: 14,22 km
  • Szintemelkedés: 507 m
  • Lejtés: 504 m
  • Szintidők: 4,5 óra

Hosszú túra –

  • Távolság: 22,66 km
  • Szintemelkedés: 799 m
  • Lejtés: 796 m
  • Szintidők: 7 óra
 

Túrakiírás a Pécsi Tudományegyetem honlapján.

Jelen túránkkal mindenkinek próbáltunk kedvezni. Annak is, aki egy könnyed erdei sétára vágyik, családdal gyerekekkel (közben csodálatos helyeken fotókat készítve) és annak is, aki egy kicsit nehezebb kalandra vágyik (közben szintén csodálatos helyeken fotókat készítve). Túráról a legjobb fotókat megjelenítjük honlapunkon és közösségi oldalainkon és a legszebb fotók készítői különdíjban részesülnek.

 

Regisztráció:

 

Regisztrálni a https://www.edutus.hu/online-jelentkezes/edutus-gapa-tura/ oldalon lehet 2022. március 25-ig. Korlátozott számban a helyszínen is lesz lehetőség a regisztrációra.

 

Az előregisztráció nem mentesít a helyszíni regisztráció alól, melyre 09:30-tól lesz lehetőség a találkozási pontnál.

 

Túrára való indulás utolsó időpontja 11 óra. Kérünk mindenkit, hogy legkésőbb 16 óráig érkezzen be a célba.

 

Készpénzes fizetésre nincs lehetőség. A számlát minden esetben elektronikusan küldjük meg, így kérünk mindenkit, hogy az e-mail címet pontosan adja meg.

 

Túra részvételi díja: (Minden 18 év alatti, illetve a köz-és felsőoktatásban tanuló diák számára a részvétel ingyenes.)

 

– a rövidebb távokon (kb. 5 km és kb. 10 km): 500 Ft

– a nagy túrára (kb. 20 km): 1000 Ft

 

A részvételi díj tartalmazza a frissítést és a befutó ajándékot. A sikeres teljesítők oklevelet és érmet kapnak.

 

Kérjük a részvételi díjat az alábbi számlaszámra utalni:

Edutus Egyetem

10300002-240000413-00003285 (MKB)

Közleménybe kérjük mindenképp írják bele a résztvevő nevét, és hogy Edutus-Gapa túra jelentkezés.

 

 

Kötelező felszerelés:

  • feltöltött mobiltelefon,
  • saját pohár, kulacs, amibe a frissítőket lehet tölteni.

 

Ajánlott felszerelés:

  • Bejáratott túracipő, szükség esetén túrabot, esőkabát.

 

Frissítés, ellenőrzőpontok

A frissítésre az ellenőrzőállomásokon és a célban van lehetőség (víz, szőlőcukor).

 

A frissítőállomásokon a környezetterhelés csökkentése miatt kiosztható pohár nem lesz! Minden induló maga gondoskodik pohárról vagy kulacsról!

 

Biztonsági előírások

A rendezvényt az Edutus Egyetem szervezi.

 

A résztvevőkkel szemben szigorú elvárás, hogy a kijelölt útról semmiképp ne térjenek le. Minden résztvevőnek kötelessége kiemelten ügyelni saját, és a többi résztvevő testi épségére, és ha szükséges, segítenie a balesetet szenvedett sporttársának. A túrán mindenki a saját felelősségére vesz részt.

 

A rendezvény kerékpáros teljesítését nem fogadjuk el. A kutyával való túrázást nem javasoljuk.

 

Környezetvédelem

Minden résztvevőnek kötelessége óvni a természetet, elkerülni annak zavarását, és szükség esetén ezekre sporttársait is figyelmeztetni. A túra egésze alatt tilos a növények leszedése, az állatok bárminemű zavarása. A tájegység természeti értékeiről a Száka-hegy oldalán lehet tájékozódni. http://szakahegy.hu

 

Minden ellenőrző állomáson szemeteszsákok lesznek. A hulladékot szigorúan csak ezekben, vagy a célban lévő szemétgyűjtőkben lehet elhelyezni.

 

Időtöltés a rendezvény ideje alatt

 

A túrának a tavaly augusztusban megnyílt Gapa Terasz és Parkerdő ad otthont, mely a Száka-hegyen található.  Központi épülete a 2020-ban elkészült Gál Pál Kilátó. A 12 méter magas, fakilátó, különleges módon felfelé szélesedik, deltásodik, tetejéről pedig csodálatos kilátás nyílik a Balatonra. A rajt-célként szolgáló Gapa Terasz és Parkerdőről további információt a következő linken talál: https://gapa.hu/gtp/

 

A túra után van lehetőség térítés ellenében a Gapa Terasz és Parkerdő személyzete által elkészített bogrács étel elfogyasztására.

A rendezvény alatt végig üzemel a Foodtruck, ahol bárki vásárolhat kávét, teát, vizet, szendvicset, energiaszeletet, pogácsát és gyümölcsöt.

 

 

Megközelítés:

A balatonfüredi pályaudvarról tömegközlekedéssel is el lehet jutni. A 7682-es busszal, mely  

Dörgicse felé közlekedik 5 megállót kell menni Balatonfüred Újtelepig, innen pedig még 900 m séta a Gapa Terasz és Parkerdő.

 

https://goo.gl/maps/h4FwTn3bxy1o61q36

 

👉Ha Balatonfüred felől érkezel: A Vázsonyi úton haladva, Balatonfüred táblát elhagyva, a Franciska Grill után még kb. 200 méterre, balra kell lekanyarodni az erdős útra.

 Ha Balatonszőlős felől érkezel: A Balatonfüred felé vezető Vázsonyi úton kell kb 2 km-t haladni és a 60-as forgalomkorlátozó tábla előtt lehet lekanyarodni az erdei bevezetőútra.

↩️Miután rákanyarodtál az erdei köves útra, kb. 200 métert haladj előre. Ezután elérsz egy útelágazáshoz, ahol ha jobbra tartasz, a parkoló és bájárathoz érkezel, ahol le tudod tenni az autót. Ha itt már nem találsz helyet, az elágazás bal oldalán is kialakításra került a fák között néhány parkolóhely. A Gapa Terasz és Parkerdő főbejáratát a helyszín térképe jelzi, amelyen belül a kerékpárral érkezők is le tudják rakni járműveiket. A bejárati kaputól kellemes ösvényen, közel 200 m-es sétával tudod megközelíteni a Parkerdő területét.

 

A túrával kapcsolatos kérdéseiket az alábbi e-mail címen tehetik fel: csepe.balintne@edutus.hu

A Felső-Mátra csodálatos tájain vezet végig a gyönyörű túrútvonal mindhárom szakasza. A résztvevők korosztályi eloszlása miatt három nehézségi foknak megfelelő túra szakaszt alakítottunk ki. A közepes és nehéz útvonal első szakasza ugyan azon a szakaszon halad a Vörös-kő kilátó és Mátraszentistván felett. A nehezebb táv szakasza azonban kitér Pásztói medencére remek kilátást kínáló Ágasvár sziklához, ahonnan egy meredek ereszkedő után juthatnak el az Ágasvári Turistaházhoz a résztvevők. A könnyebb túraútvonalnak nem része az ágasvári kitekintés, de a frissítőpont mindkét szakasz esetében itt található. A frissítést követően a Csörgő-lyuk látogatását követően ismét kettéválik az útvonal, míg a nehéz túra esetében a fallóskúti Mária kápolna megtekintése után a Darázs-hegy oldalról történő megkerülését követően elérkezik a túra a legmagasabb pontjára, hogy aztán a Piszkés-legelő mentén ereszkedjünk le a célhoz, Mátraszentlászlóra.

Miután 2022-et írunk, ezért próbálunk modernek lenni és ne használjunk túl sok papírt!

1.     Minden helyszínen csináljatok magatokról egy szelfit, amin világosan látszik, hogy hol vagytok!

 

2.     A túrapontok meglátogatása közben előírjuk a STRAVA ingyenes verziójának használatát, amely segítségével pontosan tudjuk követni a
megtett métereket. (Ehhez a helyszínen el fogjuk majd árulni, hogy melyik csoportba lépjetek be az applikációban és oda, képekkel, túraútvonallal együtt fel tudtok tölteni mindent
J) Magát a STRAVA applikációt kérjük, hogy mindenki töltse le már otthon! Ha tudsz, hozz magaddal powerbankot, hogy biztosan kitartson a készüléked!

 Az indulás szervezett keretek között Kecskeméten az Egyetem parkolójából indul reggel 7 órakor. A jelentkezéseket követően részletekkel fogunk jelentkezni.

Rövid túra 

útvonaltervezet:

https://www.komoot.com/tour/482488084

  • Távolság: 9 km
  • Szintemelkedés: 250 m
  • Lejtés: 250 m
  • Szintidő: 3 óra

Közepes túra 

útvonaltervezet:

https://www.komoot.com/tour/482476875

  • Távolság: 10 km
  • Szintemelkedés: 250 m
  • Lejtés: 250 m
  • Szintidő: 3  óra

Hosszú túra 

útvonaltervezet:

https://www.komoot.com/tour/482397279

  • Távolság: 20 km
  • Szintemelkedés: 650 m
  • Lejtés: 650 m
  • Szintidő: 6 óra

Ezúton hívunk, várunk Benneteket túranapunkra, ahol a Bükkalja varázslatos képződményeivel, a kaptárkövekkel ismerkedhettek meg. A terület 39 lelőhelyén 74 sziklaalakzaton összesen 478 fülke található, melyek közül jópárat felkeresünk az útvonalak teljesítése során. Választhattok, hogy önállóan túráztok, vagy szakvezető segítségével, aki sok érdekességet mutat meg a terület természeti szépségeiből. Emellett számos egyéb érdekességgel is készülünk számotokra, az esemény kísérőprogramjaként együttműködő partnereinkkel közösen az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk a rendezvényközpontban és környékén:

 

        Kaptárkő Egyesület (tájékoztató és bemutató)

        Bükki Nemzeti Park (tájékoztató és bemutató)

        Maprun tájékozódási pályák teljesítése a Leányka úti Campus területén (a teljesítéshez csupán egy okostelefon szükséges, de az érdeklődők számára nyomtatott térképeken is biztosítjuk a teljesítési lehetőséget)

        Decathlon (tanácsadás, termékbemutató és terméktesztelés)

        Az Egyetem botanikus kertjének szakvezetéssel egybekötött látogatása (200 m-re a programközponttól)

        az Egyetem további egységeinek részvétele (Biológiai Intézet aktivizáló foglalkozásai, Földrajzi és Környezettudományi Intézet, Egészség- és Sporttudományi Tudásközpont – mérések, szűrővizsgálatok)

        további turisztikai egyesületek, aktív turizmussal kapcsolatos szolgáltatók

 

Előzetes regisztráció: A túraprogramon előzetes regisztráció alapján lehet részt venni, melyen a részvétel ingyenes!

A regiszrtációs felület elérhetősége:

https://docs.google.com/forms/d/1I_aHIHechnm4fDkn4zq_TxlTkx76ez-IIJUTScE2Lx8/viewform?ts=613b0794&edit_requested=true

 

 Regisztrálni 2022. április 20-ig szükséges!

Jelentkezés:  A rendezvény napján 7.00-9.00 között a rendezvényközpontban (EKKE Leányka úti Campus sportcsarnok), jelentkezni kizárólag előregisztrálás után lehetséges.

A kísérőprogramok látogatása nem regisztrációköteles!

Rajt: 7.00-9.00 között folyamatosan, a vezetett túrák 9.00-kor indulnak!

Díjazás: Minden sikeres teljesítő emlékajándékokat kap (oklevél, kitűző).

Programértesítő: A regisztrált jelentkezőknek az esemény előtt 1 héttel részletes programértesítőt küldünk elektronikus úton, mely tartalmazza a rendezvény további részleteit.

Teljesítés igazolása: ellenőrző pontok érintésének igazolása, pontőrök az útvonalon (a programértesítőben közöljük a részleteket)

Információ kérés, tájékoztatás: EKKE Sportiroda: sportiroda@uni-eszterhazy.hu, Herpainé dr. Lakó Judit, Sportiroda vezető: lako.judit@uni-eszterhazy.hu

Választható útvonalak: A három túraútvonal önálló és vezetett gyalogtúraként is teljesíthető:

Könnyű túra:

útvonalterv: https://www.komoot.com/tour/483116014?share_token=aV1x1HVh3JyGsgSGbQ3tVP39cEg9BXQ1cY16NMI2MxdX0Lf3At&ref=wtd

 

Kaptárkövek a Nyerges- és a Mész-hegyen útvonal (könnyű)

Táv: kb. 13,3 km

Szintkülönbség: 250 m

Átlagos teljesítési idő:4 óra

Indulási időintervallum: 7.00-9.00 között

Teljesítés végső időpontja: 17.00

 

Közepes túra:

útvonalterv: https://www.komoot.com/tour/483122939?share_token=ai13odJe8kq1PKRx2pQdUl6iA6GnZYj9PnUuK23iMql00upX6b&ref=wtd

 

A Czakó-föld és környéke kaptárkövei útvonal (közepes)

Táv: kb. 20,3 km

Szintkülönbség: 380 m

Átlagos teljesítési idő: 6 óra

Indulási időintervallum: 7.00-9.00 között

Teljesítés végső időpontja: 19.00

 

Nehéz túra:

útvonalterv: https://www.komoot.com/tour/483126106?share_token=ak0JpY119jadE1PrazVlqhEE7iJgvJd5GJ2t3qaL361PA2zvqd&ref=wtd

A bükkaljai kaptárkövek és Eged hegyi panoráma útvonal (nehéz)

Táv: kb. 26 km

Szintkülönbség: 640 m

Átlagos teljesítési idő: 8 óra

Indulási időintervallum: 7.00-9.00 között

Teljesítés végső időpontja: 19.00

Egy igazi kultikus
teljesítménytúrára szeretnénk meghívni Titeket! Sárga 70 és résztávjai (30É,
50,40, 20A, 20B, 15, 10) minden résztvevő számára biztosítja a túrázás
élményét. A május elsejei időpont biztosítja egy kellemes tavaszi túra
lehetőségét még a vizsgák előtt. Távjaink, és a távokon vezetett túráink a
kezdőktől a profi futókig mindenkinek garantálja az ideális távot, terepet. Az
útvonal páratlan: rengeteg kilátópont, és két nagyon szép szurdokvölgy (benne a
Budai-hegység legnagyobb vízesésével) tarkítja az utat. A hosszútávon indulók a
hajnali madárcsicsergést is meghallgathatják a Pilis lankáin napfelkeltével
megspékelve.

Kiket várunk?

-akik egy komoly
sportélményt szeretnének éjszaka, és/vagy nappal a hosszú távjainkon (70, 50,
40 km)

-akik az erdőben el
szeretnének mélyülni, és csak élvezni a tájat

.kilátópontok szerelmeseit:
Vörös-hegy, Zsíros-hegy, Kötők padja, Újalki-hegy, Nagy-Hárs-hegy,
Huszonnégyökrös-hegy, Törökugrató, Farkas-hegy. Minden távra jut legalább kettő
ezek közül.

-akiket érdekelnek a túra
közben fellelhető romok: Klastrompuszta, Budaszentlőrinc, Gercse

-történelmi emlékek
szeretőit: katonasírok, bunkerek, régi repülőtér hangárja

-tavaszi virágban
gyönyörködőket: kökörcsinek, héricsek, nőszirmok, gurgolyák, kosborok

 

Frissítőpontjaink
egyenletesen helyezkednek el (Klastrompuszta, Pilisvörösvár, Hűvösvölgy,
Nagyszénászug, Budaörs).

 

Szemétszedő akciónk is
lesz: aki egy teli zsák szeméttel érkezik a fő pontok valamelyikére, annak
ingyenes lesz a túra, és egy meglepetést is kap a célban
J

 

A túra tudatos, ezért egy
egységes túrafüzetet kap minden induló, amelybe távoktól függően kell majd a
pecséteket gyűjteni.

 

Ezenkívül lesznek az
éjszakai távokon távcsöves bemutatók, és egyéb természetismereti érdekességek a
budaörsi célban.

 

Menetközben a távok között
át lehet nevezni, és ki is lehet szállni a teljesített táv díjazásával.

 

Cipelni sem kell szinte
semmit: minden következő rajtba van csomagszállítás is. 

 

Kutyusokkal is lehet jönni
a legfeljebb 20km-es távokra!

 

Előzetes regisztráció a www.sarga70.hu
oldalon lesz elérhető januártól. Természetesen a helyszínen is lehet majd
nevezni, a rajtok nyitása előtt egy órával már lehetséges.

Az esemény elérhetősége: 
https://www.facebook.com/events/662094888328431

 

Útközben lesznek majd profi
fotósaink, így a
szelfikről
sem marad le senki.

 

Távok:

Sárga 70: Esztergom-Budaörs

Rajt helye: Esztergom,
Vasútállomás állomásépületétől a peronok végén
Rajt időpontja: 2022.04.30.-05.01.
(szombat este-vasárnap hajnal), 23:00-01:00

Szintidő: 18 óra!
Track:
https://www.komoot.com/tour/480673729?share_token=ahg8N738oO8KRFMM2ufT0yo68CYBqhlxa5HFQ3JnpnX39cgHFz&ref=wtd


 

Sárga 30 éjszakai: Esztergom-Pilisvörösvár

Rajt helye: Esztergom, Vasútállomás
állomásépületétől a peronok végén
Rajt időpontja: 2022.04.30.-05.01. (szombat este-vasárnap hajnal),
23:00-01:00

Track: https://www.komoot.com/tour/480946876?share_token=aXR0hlvKMR648WDMlfaZ6uGqTiMC2oO1Rex0eDfvs4IFAWkCvs&ref=wtd



Sárga 50:
Esztergom-Hűvösvölgy

Rajt helye: Esztergom,
Vasútállomás állomásépületétől a peronok végén
Rajt időpontja: 2022.04.30.-05.01.
(szombat este-vasárnap hajnal), 23:00-01:00

Track: https://www.komoot.com/tour/480949646?ref=wtd


 

Sárga 40:
Pilisvörösvár-Budaörs

Rajt helye: Pilisvörösvár,
Panoráma Söröző
Rajt időpontja: 2022.05.01.(vasárnap),
3:30-09:00

Track: https://www.komoot.com/tour/480954613?ref=wtd


 

Sárga 20A: Pilisvörösvár-Hűvösvölgy

Rajt helye: Pilisvörösvár,
Panoráma Söröző
Rajt időpontja: 2022.05.01.(vasárnap),
3:30-09:00

Track: https://www.komoot.com/tour/480956761?ref=wtd


 

Sárga 20B: Hűvösvölgy-Budaörs
Rajt helye: Hűvösvölgy, Kisvasút Pizzéria
Rajt időpontja: 2022.05.01.(vasárnap), 6:30-14:00

Track: https://www.komoot.com/tour/480944010?ref=wtd


 

Sárga 15, 10: körtúrák a Csíki-hegyeken

Rajt, cél helye: Budaörs, Herman
Ottó Általános Iskola Tornaterme
Rajt időpontja: 2022.05.01.(vasárnap), 8:00-15:00

Trackek: https://www.komoot.com/tour/480959028?ref=wtd

https://www.komoot.com/tour/480959773?share_token=aHrC1Zf30TSISXjHpqF5jUPKEyQB6O7b9U3NJhmqE2CTXugq9b&ref=wtd


Moonlight Hike – Hike at Night (Spring Edition)

(Budapesti Gazdasági Egyetem)

 

túraleírás – esemény tervdokumentáció

 

Rendezvényszervezési terv

 

Leírás

 

A cél
ismét a Budai-hegység, ugyanúgy éjszaka, de ezúttal egy új útvonallal és a
tavasz színeiben vágunk neki az erdőnek. Idén 2022. április 12-én nyílik majd
lehetőséged arra, hogy felfedezd a természetet ebben az időszakban is.

 

Túravezetők segítségével, egy szép tavaszi napon, magunk
mögött hagyjuk a zajos és fényes várost, és miután megcsodáltuk a naplementét,
tanúi leszünk annak, hogyan veszi át a nappal felett az éjszaka az uralmat,
majd bevetjük magunkat a fák közé, ahol csend és sötétség vár. Mindezt olyan
szemszögből figyelhetjük meg, ahogyan talán még sosem tettük meg azelőtt.

 

Túraterv

https://www.komoot.com/tour/679287066?share_token=aQZRK32LXza7cXcIzXLgIa0RI7fzxuGqvML7NB6xlSax1PO43b&ref=wtd

 

Időpont: 2022. április 12. 18:30-22:30

Helyszín: Budai-hegyek

Találkozási pont: Csillebérc-KFKI

Találkozó és regisztráció: 18:30, a találkozási pontnál

Megközelítés: 21-es busszal, illetve autóval (a helyszínen van
parkolási lehetőség)

Típus: Gyalogos körtúra (Oda érkezünk vissza, ahonnan
elindultunk.)

A túra hossza: 8 km

A túra várható időtartama: kb.2- 2,5 óra

A túra útvonala:

https://www.komoot.com/tour/679287066?share_token=aQZRK32LXza7cXcIzXLgIa0RI7fzxuGqvML7NB6xlSax1PO43b&ref=wtd

Nehézségi szint: közepes

Szintemelkedés: 180 m

Regisztrációs díj: nincs

 

Ha úgy döntesz, hogy belevágsz, a következőkre figyelj:

·      Megfelelő, réteges öltözet.

·      Zseblámpa/fejlámpa legyen mindenkinél!

·      Megfelelő lábbeli, ami túrabakancs,
túracipő, de legrosszabb esetben is olyan sportcipő, aminek recés a talpa.

·      Hátizsák ajánlott.

·      Esőálló kabát, pulóver, víz, étel legyen nálad.

·      Mobiltelefon javasolt.

·      A túrán mindenki a saját felelősségre
vesz részt.

 

Egyetemek közötti verseny

 

Küldj egy képet és szerezz hírnevet az egyetemednek! A túra során készített legjobb
képeket, sportos ajándékutalvánnyal díjazzuk. A képeket a lenti címre 2022.
április 19-ig várjuk, Moonlight Hike, a
fotót készítő nevének és egyetemének megjelölésével.

Ha szeretnél részt venni a hallgatók közötti versenyben és az év legjobb fotóját elkészíteni akkor töltsd fel a képet instagramra vagy facebookra és használd a #egyetemitura azonosítót!

 

Bővebb
információért keresd Barka Nikolettát, a
barka.nikoletta@uni-bge.hu e-mail címen.

 

 

Időpont:

2022. április 23.

Túra helyszíne:

Pilisszentlászló,Visegrádi hegység

Teljesítés módja:

gyalogos

Túra hossza:

14 km

Szervező Egyetem:

Budapesti Corvinus Egyetem

Kapcsolattartó neve:

Sebestyén Tamás

Kapcsolattartó elérhetősége:

tamas.sebestyen@uni-corvinus.hu

Indulási pont:

Pilisszentlászló,
Kápolna

Érkezési pont:

Pilisszentlászló,Kápolna

Túra megközelíthetősége:

Pilisszentlászló,
központ. Megközelíthető a Szentendre – Visegrád közti országútról.

BKV: Budapest,
Újpest–Városkapu XIII. ker. … 872 
Budapest –
Szentendre, Püspökmajori ltp. – 
Budapest … 871 Leányfalu – Szentendre – Pilisszentlászló.

HÉV : Budapest-Szentendre, majd-870-es busz
Pilisszentlászlóra.

Előregisztrációs határidő:

2022. április 22. 13.00

Túra útvonala:

Spartacus ösvény

Szintemelkedés:

290 m 

Túra nehézségi foka:

közepes túra

Túra várható időtartama:

4-5 óra

Egyéb információ:

eső esetén elmarad

Előregisztrációs felület:

e-mailben: tamas.sebestyen@uni-corvinus.hu

Helyszíni regisztráció:

igen

Helyszíni regisztráció intervalluma:

9:30-10:00

Érkezési határidő:

9:55

Indulás időpontja:

10:00

Regisztrációs díj: 

díjtalan

Kedvezmény hallgatóknak:

díjtalan

Túra leírásának linkje:

https://kirandulastippek.hu/dunakanyar/spartacus-osveny-apat-kuti-volgy

 Ha szeretnél részt venni a hallgatók közötti versenyben és az év legjobb fotóját elkészíteni akkor töltsd fel a képet instagramra vagy facebookra és használd a #egyetemitura azonosítót!

 

Gyere és túrázz velünk!
Böngéssz túráink között és járd végig a lehető legtöbbet barátaiddal!

Túraterv:

 

A túra találkozó pontja a tó keleti partján található Kajak-Kenu Csónakház. Itt az előregisztráció során megjelölt jármódoknak megfelelően kialakult csoportok a számukra biztosított túravezetőtől tájékoztatást, oktatást és menetlevelet kapnak (ez tartalmazza a megállóhelyek koordinátáit, és a kérdéseket a megállóhelyen található információs táblával kapcsolatosan). A gyalogos és a kerékpáros túra ugyanazon az útvonal zajlik, a vízi jármódot választók a vízitúra útvonalon teljesítik a távot.

·        Gyalogos és kerékpáros jármód: A túra északi irányba indul, első megállópont a Répási-öbölben található információs tábla. Innen a tó északi oldalán található szűkületben elhelyezett információs pont következik. Délre fordulva a következő megálló a tó nyugati partján található kilátó, itt selfit kell készíteni és feltölteni a MATE Kaposvári Campus Sport facebook oldalára. A tó nyugati partján végig haladva a Deseda-patak vízállás mérőjét kell megtalálni és leolvasni. Itt újra északi irányba fordulva a Deseda strandon áthaladva elérik a Fekete István Látógatóközpontot ahol újabb kérdésre kell válaszolniuk a menetlevélen. Innem 800m után elérik a célt a kiindulási pontként megjelölt Kajak-Kenu Csónakházat

·        Vízi jármód: A túra északi irányba indul, első megállópont a Répási-öbölben található információs tábla. Innen a tó északi oldalán található szűkületben elhelyezett információs pont következik. Délre fordulva a következő megálló a tó nyugati partján található kilátó, itt selfit kell készíteni és feltölteni a MATE Kaposvári Campus Sport facebook oldalára. Déli irányba haladva a Deseda strandon lévő megállóhelyre érkeznek egy hosszabb evezés után. Itt újabb kérdésre kell válaszolni az itt található megállóhellyel kapcsolatosan. Újra északi irányba fordulva 1 km után elérik a célt a kiindulási pontként megjelölt Kajak-Kenu Csónakházat.

 

 

Túratáv: 13,5 km

Szintemelkedés: 120m szint emelkedés

Átlagos teljesítési idő: 4 óra 30 perc

Indulás: 2022.04.26 – 7:30

Regisztráció: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfbiGQZjcWRq9SEZh2xv0nHesU8L9luml9QSMplq5mggJMj5A/viewform

 

 GPS: Koordináták, Túrapontok gyalogos és kerékpáros jármód:

 Kajak-Kenu Csónakház: 46.408132, 17.818554

Répási-öböl: 46.421337, 17.807941

Deseda-szűkület megálló: 46.438473, 17.795483

Deseda-kilátó: 46.419137, 17.801362

Deseda-patak: 46.394846, 17.820300

Fekete István Látogatóközpont: 46.400672, 17.817636

Kajak-Kenu Csónakház: 46.408132, 17.818554

 

GPS: Koordináták, Túrapontok vízi jármód:

Kajak-Kenu Csónakház: 46.408132, 17.818554

Répási-öböl: 46.421337, 17.807941

Deseda-szűkület megálló: 46.438473, 17.795483

Deseda-strand: 46.397082, 17.822033

Túraútvonal: Deseda-kör | Mentett útvonalak,túraútvonalak,turistautak. (openstreetmap.hu)

Ha szeretnél részt venni a hallgatók közötti versenyben és az év legjobb fotóját elkészíteni akkor töltsd fel a képet instagramra vagy facebookra és használd a #egyetemitura azonosítót!

Ismerd meg
Gödöllőt. Pap-Miska forrás megtalálása gyalog túra

 Kedves Túrázók!
Az előre látható rossz idő miatt a túra időpontja egy héttel azaz 2022.05.03-ra tolódik!

 

A túra
útvonalának leírása
:

 

Rajt :
„B” Kollégium

A
kollégium mögött elindulás a felső pályák felé, a jelzések segítségével eljutnak
a Tisza utcai vasúti átjáróig, átmennek a Szabadság úton, majd jobbra
fordulva 

a
Szabadság úton jutnak el a Máriabesnyői templomig
(1. Ellenőrtő pont). Folytatva útjukat, követik a piros sáv turistajelzést. 
A
lakópark után a piros sáv élesen balra fordul, de ott jobbra
haladnak a piros + jelzésen, míg elérik a Pap Miska kutat,
2Ellenőrző pontot.

A pecsételés után a zöld kör jelzésen folytatják útjukat.
Az erdőből kiérve, a Babati úton a város
irányába mennek, a zöld sáv jelzést követve, ahol eljutnak egy
5-ös kereszteződésig, ahol balra fordulva az Arany János utcán érik el a
Szabadság utat. A Szabadság úton balra fordulnak, és az egyetemi bejáróig mennek,
ahol balra mennek a „ B” kollégium felé,
ami a CÉL-t jelenti
a számukra.

 

Túratáv: 12,4 km

Szintemelkedés: 140m
szint emelkedés

Átlagos teljesítési idő:
4 óra

Indulás: 2022.04.27 – 12:00

 
Regisztráció: 
https://onlinekutatas.szie.hu/index.php/414841?lang=en

 

 

GPS Koordináták a gyalogtúrához

 

Kollégium B Épület         Kiinduló pont                                 N47 35.729 E19
21.840   232 m                                               

Máriabesnyő, Székelykapu 1. ellenőrző pont    N47 35.855 E19 23.738   190 m                                               

Pap Miska kút 2. ellenőrző pont                                           N47
36.710 E19 23.905   205 m  

 

 Ha szeretnél részt venni a hallgatók közötti versenyben és az év legjobb fotóját elkészíteni akkor töltsd fel a képet instagramra vagy facebookra és használd a #egyetemitura azonosítót!

Ismerd meg a Gemencet – Kerékpártúra a világ egyik legszebb ártéri erdejében

„Szarvasoknak és vaddisznóknak otthont adó védett erdő túraösvényekkel”, írja a Google erről a tájról.

Túra időpontja: 2022.06.03. péntek

Gyülekező: 10:45 – Eötvös József Főiskola belső udvar

indulás: 11.00

Útvonal: Főiskola udvar – Türr István híd – Dunafürdő – Cserta part – Alföldi kéktúra jelzésen Pörbölyig –Vadmegfigyelő –  Visszaút ugyanott: kék túrajelzésen Cserta part – Türr István híd – Főiskola udvar

https://www.komoot.com/tour/774538401

Tervezett táv: 13 km oda – 13 km vissza

Tervezett túraidő nézelődéssel, fényképezéssel 😊 2,5 – 3 óra

Szükséges felszerelés: innivaló, szúnyog-, kullancsriasztó

Hallgatóinknak kerékpárt tudunk biztosítani kerékpárkészletünk erejéig.

A részvétel ingyenes

 

A túra mindenki számára nyitott , minden érdeklődőt várunk szeretettel.

Idén a kevesebb csapadék miatt elmaradt a szúnyogdömping, és reményeink szerint még a túra napján is teljesen komfortos lesz az utunk szúnyog szempontból, viszont kullancs ellen mindenképpen védekezni kell majd.

Pörbölynél lehetőség lesz megcsodálni a jellegzetes állatvilágát is az ártéri erdőnek.

 

Túrázni hív az EJF Sportirodája és a MEFS!
2022.09.17-18. szombat-vasárnap
 
2022.09.17-én kerékpártúrára indulunk, és két napig csak túrázunk.
Táv: Baja – Hajós – Baja
35 km + 35 km
Kétnapos kirándulásunkat a hajósi Zarándokházban felezzük meg, ahol 43 fő számára a házban tudunk szállást biztosítani, 17 főnek sátorban van lehetősége éjszakázni.
 
Kerékpártúra kísérő programjai:
– pincelátogatás, pinceturizmus, aznap kerül megrendezésre a Szüreti Pincenyitogató a Hajósi Pincefaluban;
– Szőlőbirtok, borospince bemutatása, borkóstoló a Huber Pincében;
– Hajósi Barokk Kastély látogatása;
– szállás a Hajósi Zarándokházban;
– tábortűz;
– esti móka;
– afrikai vízibivaly-les;
– Baba-tár-ház – Babamúzeum látogatás Nemesnádudvaron.
 
A fenti programok ingyenesek!
A kerékpártúra az Egyetemi Túrasorozat című pályázat keretében, a Magyar Egyetemi-Főiskola Sportszövetség támogatásával valósul meg.
A kétnapos sportprogramot a bajai Eötvös József Főiskola Sportirodája és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség közös szervezésben rendezi meg.
A programváltoztatás, és az útvonal megváltoztatásának jogát a szervezők fenntartják.
 
A program bárki számára elérhető és ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött!
Az eseményre 60 fő jelentkezhet, a regisztrációs űrlap kitöltésével, érkezési sorrend alapján.
Minden jelentkező külön-külön űrlap kitöltéssel tud jelentkezni, összevonás nem lehetséges.
 
Az első 43 fő jelentkező a Hajósi Zarándokház falain belül kap szállást, míg 17 fő sátorban éjszakázhat. Az esti tábortűz alatt megsütjük a vacsoránkat, mindenki a saját magával hozott, otthon előkészített alapanyagokból (szalonna, virsli, pillecukor, alma…).

 

 

PLUSZ KÍSÉRŐPROGRAM – SZÜRETI NAP

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/414661260424236

Regisztráció: https://forms.office.com/pages/responsepage.aspx?id=Av1oShI5XUqZdQXxtXzyfAIefn83RdpOjHGdQny53AJUME5BRjUzNEpUSkRXOEQzQkEwSVpNMTdENi4u

Túratérkép: https://www.komoot.com/tour/686717541

 

Indítsuk az őszi szemesztert együtt egy nagy tekeréssel! S

Ezúton hívunk, várunk Benneteket túranapunkra, ahol Eger ikonikus hegyével, a NagyEgeddel ismerkedhettek meg. Választhattok, hogy önállóan túráztok, vagy szakvezető segítségével, aki sok érdekességet mutat meg a terület természeti szépségeiből. Emellett számos egyéb érdekességgel is készülünk számotokra, az esemény kísérőprogramjaként együttműködő partnereinkkel közösen az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk a rendezvényközpontban és környékén

Maprun tájékozódási pályák teljesítése a Leányka úti Campus területén (a teljesítéshez csupán egy okostelefon szükséges, de az érdeklődők számára nyomtatott térképeken is biztosítjuk a teljesítési lehetőséget

Az Egyetem botanikus kertjének szakvezetéssel egybekötött látogatása (200 mre a programközponttól

selfie verseny az Egyetem további egységeinek részvétele (Biológiai Intézet aktivizáló foglalkozásai

Földrajzi és Környezettudományi Intézet, Egészségés Sporttudományi Tudásközpont – 

mérések, szűrővizsgálatok) további turisztikai egyesületek, aktív turizmussal kapcsolatos szolgáltatók A rendezvény időpontja: 2022. október 15. szombat 7.0020.00 Rendezvényközpont: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, 3300 Eger, Leányka úti Campus, Leányka út 6. Sportcsarnok Előzetes regisztráció: A túraprogramon előzetes regisztráció alapján lehet részt venni, melyen a részvétel ingyenes! A regiszrtációs felület elérhetősége: https://docs.google.com/forms/d/1F48KEIJXIYWUIzl1Pdt1s13Tj09b07phqbM4RGqTcxI/edit?usp 

=sharing Regisztrálni 2022. október 5ig szükséges! Jelentkezés: A rendezvény napján 7.009.00 között a rendezvényközpontban (EKKE Leányka úti Campus sportcsarnok), jelentkezni kizárólag előregisztrálás után lehetséges. A kísérőprogramok látogatása nem regisztrációköteles! Rajt: 7.009.00 között folyamatosan, a vezetett túrák 9.00kor indulnak! Díjazás: Minden sikeres teljesítő emlékajándékokat kap (oklevél, kitűző). Programértesítő: A regisztrált jelentkezőknek az esemény előtt 1 héttel részletes programértesítőt küldünk elektronikus úton, mely tartalmazza a rendezvény további részleteit. Teljesítés igazolása: _ellenőrző pontok érintésének igazolása, pontőrök az útvonalon (

programértesítőben közöljük a részleteket

  1. 2. sz melléklet 

Információ kérés, tájékoztatás: EKKE Sportiroda: sportiroda@unieszterhazy.hu, Herpainé dr

Lakó Judit, Sportiroda vezető: lako.judit@unieszterhazy.hu Választható útvonalak: A három túraútvonal önálló és vezetett gyalogtúraként is teljesíthető

  1. 1. Eged vertikál (könnyű) 2. Eged a Tiba felől (közepes) 3. Eged a Várhegy felől (nehéz
  2. 1. Eged vertikál (nnyű

Táv: kb. 10,4 km 

Szintkülönbség: 443

Átlagos teljesítési idő:4 óra Indulási időintervallum: 7.009.00 között 

Teljesítés végső időpontja: 15.00 

Útvonal: Leányka úti Campus E épület Sportcsarnok Bálint pap utca (jelzetlen) Almagyar tető (jelzetlen)sportrepülőtér (jelzetlen) Bajuszhegy (jelzetlen) Cigléddűlő (piros sáv jelzés)Egedhegy tanösvény (piros T tanösvény) NagyEged (piros T tanösvény) Nagy Eged oldal (piros T tanösvény és piros háromszög) Csomóstanya (piros T tanösvény és piros sáv jelzés) tanösvény kiindulópontja (piros T tanösvény és piros sáv jelzés vissza a túra rajt és célhelyéhez ugyanazon az útvonalon, ahol elindultunk, Leányka úti Campus E épület Sportcsarnok Az útvonal megtekinthető és GPX fájlként letölthető innen: https://www.komoot.com/tour/686312166?ref=wtd 

  1. Eged a Tiba felől (közepes

Táv: kb. 13,2 km Szintkülönbség: 443 m Atlagos teljesítési idő: 5 és fél óra Indulási időintervallum: 7.009.00 között Teljesítés végső időpontja: 15.00 

Útvonal: Leányka úti Campus E épület Sportcsarnok Bálint pap utca (jelzetlen) Almagyar tető (jelzetlen)sportrepülőtér (jelzetlen) Bajuszhegy (jelzetlen)Cigléddűlőn a műútig (jelzetlen) Hergyimó (kék sáv jelzés) Tibakút (kék sáv, majd kék kör jelzés) Remete kút (piros kör jelzés) NagyEged (piros háromszög jelzés) Eged hegy tanösvény (piros T tanösvény) KisEged dűlő (piros sáv jelzés) vissza a túra rajt és célhelyéhez ugyanazon az útvonalon, ahol elindultunk, Leányka úti Campus E épület Sportcsarnok 

Az útvonal megtekinthető és https://www.komoot.com/tour/686312740?ref=wtd 


Eger a Várhegy felől (nehéz) Táv: kb. 20,7 km Szintkülönbség: 748 m Átlagos teljesítési idő: 7 óra Indulási időintervallum: 7.009.00 között Teljesítés végső időpontja: 15.00 

Útvonal: Leányka úti Campus E épület Sportcsarnok Bálint pap utca (jelzetlen) Almagyar tető (jelzetlen)sportrepülőtér (jelzetlen) Bajuszhegy (jelzetlen)Cigléddűlőn a műútig (jelzetlen) Hergyimó (kék sáv jelzés) Tibakút (kék sáv, majd kék kör jelzés) Bikkbérc felé (piros kör jelzés) Bükkös tető (piros sáv jelzés) Várhegy (tanösvény jel és piros háromszög) Felsőkuklyanyereg (tanösvény jel és kék háromszög) Várkút (tanösvény jel és piros sáv jelzés) Bikkbérc (piros sáv jelzés) NagyEged (piros háromszög jelzés) Eged hegy tanösvény (piros T tanösvény) KisEged dűlő (piros sáv jelzés) vissza a túra rajt és célhelyéhez ugyanazon az útvonalon, ahol elindultunk, Leányka úti Campus E épület Sportcsarnok Az útvonal megtekinthető és GPX fájlként letölthető innen

https://www.komoot.com/tour/686313459?ref=wtd 

Bízunk benne, hogy felkeltettük érdeklődésedet, várunk Téged, hozd magaddal barátaidat, családodat is!

Általános tudnivalók

 

Jelen túránkkal mindenkinek próbáltunk kedvezni. Annak is, aki egy könnyed erdei sétára vágyik, családdal gyerekekkel (közben csodálatos helyeken fotókat készítve) és annak is, aki egy kicsit nehezebb kalandra vágyik (közben szintén csodálatos helyeken fotókat készítve). Túráról a legjobb fotókat megjelenítjük honlapunkon és közösségi oldalainkon és a legszebb fotók készítői különdíjban részesülnek.

 

Regisztráció:

 

Regisztrálni a https://www.edutus.hu// oldalon lehet 2022. szeptember 25-ig. Korlátozott számban a helyszínen is lesz lehetőség a regisztrációra.

 

Az előregisztráció nem mentesít a helyszíni regisztráció alól, melyre 08:30-tól lesz lehetőség a találkozási pontnál.

 

Túrára való indulás utolsó időpontja 10:30 óra. Kérünk mindenkit, hogy legkésőbb 14 óráig érkezzen be a célba.

 

 

Túra részvételi díja: ingyenes.

 

 

A részvételi díj tartalmazza a frissítést és a befutó ajándékot. A sikeres teljesítők oklevelet és érmet kapnak.

 

 

Kötelező felszerelés:

  • feltöltött mobiltelefon,
  • saját pohár, kulacs, amibe a frissítőket lehet tölteni.

 

Ajánlott felszerelés:

  • Bejáratott túracipő, szükség esetén túrabot, esőkabát.

 

Frissítés, ellenőrzőpontok

A frissítésre az ellenőrzőállomásokon és a célban van lehetőség (víz, szőlőcukor).

 

A frissítőállomásokon a környezetterhelés csökkentése miatt kiosztható pohár nem lesz! Minden induló maga gondoskodik pohárról vagy kulacsról!

 

Biztonsági előírások

A rendezvényt az Edutus Egyetem szervezi.

 

A résztvevőkkel szemben szigorú elvárás, hogy a kijelölt útról semmiképp ne térjenek le. Minden résztvevőnek kötelessége kiemelten ügyelni saját, és a többi résztvevő testi épségére, és ha szükséges, segítenie a balesetet szenvedett sporttársának. A túrán mindenki a saját felelősségére vesz részt.

 

A rendezvény kerékpáros teljesítését nem fogadjuk el. A kutyával való túrázást nem javasoljuk.

 

Környezetvédelem

Minden résztvevőnek kötelessége óvni a természetet, elkerülni annak zavarását, és szükség esetén ezekre sporttársait is figyelmeztetni. A túra egésze alatt tilos a növények leszedése, az állatok bárminemű zavarása.

 

Minden ellenőrző állomáson szemeteszsákok lesznek. A hulladékot szigorúan csak ezekben, vagy a célban lévő szemétgyűjtőkben lehet elhelyezni.

 

Időtöltés a rendezvény ideje alatt

 

A túra az Edutus Egyetem 30 éves évfordulója alkalmából kerül megrendezésre, a túra ideje alatt és után szeretettel várjuk a résztvevőket az iskola udvarán (2800 Tatabánya Béla krt. 58.) egy kis piknikre, beszélgetésre.

 

Megközelítés:

A tatabányai pályaudvarról gyalogosan körülbelül 5-10 perc.

 

 

 

A túrával kapcsolatos kérdéseiket az alábbi e-mail címen tehetik fel: csepe.balintne@edutus.hu

A Tihany-félsziget csodálatos tájain vezet végig a gyönyörű túrútvonal mindkét szakasza.
A résztvevők korosztályi eloszlása miatt kettő nehézségi foknak megfelelő túra szakaszt
alakítottunk ki a második napra. Mind a két túra Tihanyban a Balatoni Limnológiai
Intézettől indul, és két különböző útvonalon az első napon egy 10 km, második napon egy
12 és 20 km-es útvonalon vezet végig a környező tájon, bemutatva a Tihany-félsziget
csodálatos tájegységét. A második napon két különböző túraútvonalon halad végig,
melynek befutója a Balatoni Limnológiai Intézetnél lesz.


Miután 2022-et írunk, ezért próbálunk modernek lenni és ne használjunk túl sok papírt!
1. Minden helyszínen csináljatok magatokról egy szelfit, amin világosan látszik, hogy
hol vagytok!
2. A túrapontok meglátogatása közben előírjuk a STRAVA ingyenes verziójának
használatát, amely segítségével pontosan tudjuk követni a megtett métereket.
(Ehhez a helyszínen el fogjuk majd árulni, hogy melyik csoportba lépjetek be az
applikációban és oda, képekkel, túraútvonallal együtt fel tudtok tölteni mindent)
Magát a STRAVA applikációt kérjük, hogy mindenki töltse le már otthon! Ha tudsz,
hozz magaddal powerbankot, hogy biztosan kitartson a készüléked!

Érkezni a helyszínre 2022. október 22-én 15 órára kell Tihanyba a Balatoni Limnológiai Intézethez.

I. Túraterv (10 km)
Balatoni Limnólógiai Intézet – Kerek-hegy – Cser-hegy – Szarkádi-tető – Gulyásudvar
étterem)
Távolság: 10 km
Szintemelkedés: átlagos távon 290 m szintemelkedés
Átlagos teljesítési idő: 3 óra
Indulás: 2022.10.22 – 15:30 óra
Beérkezési határidő: 2022.10.22 – 18:30

II. Túraterv (16 km)
Balatoni Limnológiai Intézet – Diós-tető – Nyereg-hegy – Levendulás – Gubicza-tető –
Hármas-hegy – Akasztó-domb – Balatoni Limnológiai Intézet
Távolság: 16 km
Szintemelkedés: átlagos távon 310 m szintemelkedés
Átlagos teljesítési idő: 5 óra
Indulás: 2022.10.23 – 10:00
Beérkezési határidő: 2022.09.23 – 15:00

III. Túraterv (11 km)
Balatoni Limológiai Intézet – Belső-tó – Külső-tó – Kis-erdő-tető – Apáti-hegy – Balatoni
Limnológiai Intézet
Távolság: 13 km
Szintemelkedés: átlagos távon 373 m szintemelkedés
Átlagos teljesítési idő: 4 óra
Indulás: 2022.10.23 – 11:00
Beérkezési határidő: 2022.10.23 – 15:00

GPS: Koordináták, Túrapontok:
Gulyás-udvar: @46.9128926,17.8860102
Balatoni Limnológiai Intézet: @46.9133225,17.8903256
Tihany Belső-tó: @46.9126176,17.872317