Június 24-én stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a hazai és nemzetközi egyetemi teniszsportág fejlesztése érdekében.

A megállapodást a Magyar Tenisz Szövetség székházában a két szövetség főtitkára Sütő Csilla (MTSZ) és Juhász Péter (MEFS) írták alá. Az együttműködés célja, hogy a két fél közös munkával erősítse az egyetemi teniszsportágat, az intézmények hallgatói és oktatói részére egyaránt.

 

Sütő Csilla kiemelte, az együttműködés rendkívül fontos az MTSZ-nek, mivel szeretnék, ha a jövőben egyre magasabb létszámban választanák a magyar élteniszezők a kettős életpálya modellt, melynek keretében képviselhetik hazájukat és egyetemüket az egyetemi világversenyeken, ez pedig nem valósítható meg a MEFS segítsége nélkül. Szintén fontosnak tartják a szabadidős sportot, az egyetemi rendezvények szakmai előkészítésében, majd lebonyolításában aktívan részt kíván venni az MTSZ.

 

Juhász Péter az aláírást követően elmondta, az együttműködés két fő irányvonal mentén kíván haladni: a versenysport népszerűsítése érdekében az élsportolók részére szeretnék elérhetővé tenni a haza és az egyetemi világversenyeken történő részvételt, míg a szabadidősport terén szeretnék, hogy minél több hallgató és oktató válassza a mindennapos sportolás eszközéül a teniszt. Ennek megvalósítása érdekében közös szabadidős programokat tervez indítani a MEFS az MTSZ-szel, melyen minden egyetem polgára lehetőséget kap a sportolásra.

 

A két szövetség a fentiek mellett közösen fog dolgozni a Magyarországon megrendezésre kerülő nemzetközi sportesemények (2024. évi Európai Egyetemi Játékok Debrecen-Miskolc) és MEFOB-ok szervezésében. Annak érdekében, hogy a két szövetség együttműködése sikeres legyen, a felek vállalták, hogy együttműködnek egy közös kommunikációs terv kidolgozásában, amelyhez rendelkezésre bocsátják egymás részére a kommunikációs platformjaikon való megjelenést.

További hírek