A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) immár hetedik alkalommal hirdette meg a Nemek Közötti Esélyegyenlőségi-díjra (FISU Gender Equality Awards) való jelölési lehetőséget tagszervezetei számára. 

A kétévente odaítélhető díj alapvető célja a nemek közötti egyenlőség előmozdítása, valamint azon kiemelkedő erőfeszítések és eredmények elismerése, amelyek a nők részvételének növelésére irányulnak a sport minden szintjén, a pályán és azon kívül egyaránt.

A díj hatéves történetében idén először lehet két kategóriában pályázni, mely lehetőséget ad így arra, hogy ne csak a szervezetek, hanem azon egyének munkáját is elismerjék, akik kiemelkedő programokat dolgoztak ki, vagy jelentős erőfeszítéseket tettek a nemek közötti egyenlőség előmozdítása és megvalósítása érdekében az egyetemi sport területén.

A FISU Gender Equality Award jelöléseit idén az alábbi két kategóriában várják a szervezők:

  • FISU Gender Equality Project Award (program, mozgalom)
  • FISU Gender Equality Champion Award (egyéni elismerés)

FISU Gender Equality Project Award-ra olyan projekttel lehet pályázni, ami 2020-ban vagy 2021-ben indult és teljes mértékben megvalósult, vagy – a világjárvány miatti programtolódás miatt – 2019-ben már megvalósult és 2020-ban vagy 2021-ben került újfent megvalósításra. A nyertes szervezet 5000 euro támogatásban részesül a projekt folytatásának, fejlesztésének támogatására.

FISU Gender Equality Champion Award-ra olyan személyek jelölését várják, akik tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a hazájukban vagy nemzetközi szinten a nemek közötti egyenlőség megvalósításához, javulásához az egyetemi sport terén. A díj nyertese megkapja a FISU Gender Equality Champion (Nemek Közötti Esélyegyenlőség Bajnoka) címet, és lehetősége nyílik előadóként részt venni valamely jövőbeni FISU eseményen. Egyéni elismerésre bárki jelölhető, nemtől függetlenül, aki sportoló, sportvezető, sportszervező, játékvezető, vagy bármilyen módon kapcsolódik az egyetemi sporthoz és maradandót alkotott a nemi (esély)egyenlőség megvalósulása érdekében.

A díjra Magyarországon hivatalosan a MEFS (Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség) jelölhet szervezeteket, egyéneket, projekteket, ennek kritériumrendszere, a jelölés menete és egyéb tudnivaló a díjakról ITT található.

A FISU Gender Equality Project díjra korlátlan számú, míg az egyéni elismerésre csak egyetlen jelölt állítható országonként.

Jelentkezési határidő 2021. május 5.

Jelentkezési lap – mindkét díj esetében – INNEN tölthető le.

A jelölést a fenti határidőig az iroda@mefs.hu-ra kérjük eljuttatni. 

A díjak a FISU 2021. évi Közgyűlésén, Chengduban (Kína), ünnepélyes keretek között kerülnek átadásra.

Forrás (fotó, pályázat): FISU

További hírek