Női döntő

Maradt a TF veretlensége és hegemóniája

 

Az első félidő hajrájáig tudtatartani a lépést az ELTE-BEAC a TFSE csapatával a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság női fináléjában. A félidő végén bemutatott 14-0-s rohammal a TF szünetre megnyugtató, 20 pontos előnyt szerzett, s térfélcsere után már nem is fenyegette veszély a győzelmét

 

TFSE – ELTE-BEAC  90-62  (26-19, 29-16, 16-8, 19-19)

Győr, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, nők, döntő 120 néző. V.: Csabai-Kaskötő, Rózsavölgyi, Propszt.

 

TFSE: BOROS 11/3, Szeitl 6, BURJÁN 10, BENKE 24/9, KIRÁLY 11/9. Cs.: GALLI-HIRLING 4, HERMAN 8, Hanti 5, Dömötör 2, Szabó 2, Kenyeres 7/3. Edző: Hegedűs Péter.

 

 

ELTE-BEAC: Varga A. 8/3, TAKÁCS E. 12/3, NAGYI 10, Lendér 10/6, FOLTIN 10. Cs.: Tarnai, Orosz 5/3, Simoncsik 3/3, Fabini, Kiss A. 4. Edző: Laklóth Anna

 

 

A triplát szerző Boros Berta, valamint a két duplát dobó Szeitl Vanessa vezetésével a TF sokkal jobban, 10-2-vel kezdte a női döntőt, amelynek első perceiben érződött a tét okozta nyomás az ELTE-BEAC játékosain. A szakasz közepén Takács Emese próbálta triplával felrázni övéit, Laklóth Anna pedig időkéréssel megtörni a TF lendületét. Ez csak részben igazán sikerült, hiszen Benke Sára és Burján Bianka vezetésével a TF továbbra is szinte minden támadását kosárral fejezte be, igaz Foltin Blanka és Nagyi Tímea révén támadásban az ELTE-BEAC is magára talált, s tartotta a lépést ellenfelével. A kifejezetten látványos szakasz végén 7 ponttal vezetett a TF, amely a negyed végén Herman Alíz találataival tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét.

 

Benke triplájára Simoncsik Petra felelt hármassal a 2. etap elején. Folytatódott az őrült dobóverseny, Király Andreának köszönhetően Lendér Lilla triplája sem maradt válasz-hármas nélkül. A szakasz közepén Benke villanásaival tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét a TF, a BEAC-ot Takács tartotta versenyben. A félidő hajrájában Király parádézott, két újabb hármasára alapozva a TF egy 14-0-s rohammal, és 20 pontos előnnyel zárta a félidőt.

 

Érezhetően egy igen elszánt és agresszív ELTE jött ki a pályára szünet után. Ennek ellenére váltva estek a kosarak. A pazar formában játszó Benke vezérletével növelni is előnyért a TF a támadásban a nagy hátrány miatt gyors befejezéselre törekvő, ám emiatt pontatlan ELTE-BEAC ellen. A szakasz hajrájában Herman újabb villanásaival 30 pont fölé hízott a TF előnye, ezzel eldőlt a finálé, nem szakadt meg a TFSE hegemóniája a hölgyeknél, a döntőt jóval biztosabban nyerte, mint az elődöntőt, s a fináléban minden játékosa szerzett pontot.

 

Laklóth Anna (ELTE-BEAC): Nagyon büszke vagyok a csapatomra(!)  mindenki szeretett volna jobban teljesíteni annál, mint amit az eredmény mutat, ez most így sikerült. Ha ragaszkodnak hozzá, hogy én maradjak az edzőjük, akkor én is ragaszkodom hozzájuk, ez nem kétséges, a vereség után is biztosítottuk egymást a csapat és edző közötti bizalomról. A TF nagyon ott volt fejben, rutinosabbak is játákosai, mint a mieink. Reálisan nincs ennyi a két csapat között, bár hozzá kell tennem, a tegnapi teljesítményünk se lett volna elég egy ilyen remek csapat ellen. Külön szeretnék gratulálni volt csapattársamnak, Benke Sárának, aki ma is klasszis teljesítménnyel rukkolt elő.

 

Hegedűs Péter (TFSE): Még sose nyertem bajnokságot edzőként, így mindenképp különleges helyre kerül ez az érem. Kemény meccsre számítottunk és belülről olyan is volt, így talán nem reális a különbség, gratulálok az ELTE-nek, hisz nagyon nehéz idáig eljutni. Külön öröm számomra, hogy ismét mindenki dobott pontot a csapatból, nagyon összetartó brigádunk van. Ha mi voltunk a Final Four favoritjai, akkor nagyon örülök, hogy teljesítettük az elvárásokat.

 

Statisztika

 

Férfi döntő

Mosonmagyaróvári megdicsőülés

 

A 3. negyed közepén még 10 pont fölötti előnye volt a Közgáznak a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság férfi döntőjében, ám a szakasz végén és a 4. elején egy szédületes rohamot kivágva fordított és elhúzott a MOGAAC, amely a hajrában már nem adta ki a vezetést a kezéből

 

Közgáz – Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem MOGAAC  80-86   (29-30, 14-10, 16-17, 21-30)

Győr, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, férfi döntő, 300 néző. V.: Földi, Földesi, Farkas.

 

 

Közgáz: TICHOV 26/15, Polgárdy 15/6, SZATMÁRI 6, KOMMA 9, Bea 8. Cs.: Kiss B. 2, Laczó 1, NÉMETH B. 8. Edző: Vladár Csaba.

 

 

MOGAAC: GEIGER 18/6, KÁMÁN 15, Bakon 4, HORVÁTH Á. 21/9, DOMSITZ 14. Cs.: VARGA T. 12/6, Hágen 2, Friedl, Iváncsics, Varga Z. Edző: Laky Tibor.

 

Két nagyobb hátrányból fordító, mentálisan tehát igen-igen erős gárda nézett farkasszemet egymással a férfi fináléban, amely előtt már biztos volt: új bajnoka lesz az új rendszerű egyetemi bajnokságnak. A bronzmeccs, hogy az előző nap éjszakába nyúló, hosszabbítás után alulmaradó Miskolc legyőzte a jóval korábban a rendes játékidőben vereséget szenvedő Szombathely gárdáját, talán intő jel is lehetett a Közgáznak, nem érdemes az ellenfél fáradtságára apellálni – nem mintha tudnánk, számítottak-e ilyesmire Vladár Csaba tanítványai. Érdekesség, hogy a nyugati csoport alapszakaszában a két gárda mérkőzésein mindkétszer vendégsiker született: a fővárosiak az erősen tartalékos MOGAAC, az óváriak pedig az eléggé tartalékos Közgáz otthonában nyertek az alapszakaszban. De hát most legyen okos az ember, gyakorlatilag a MOGAAC, papíron viszont a Közgáz volt a “hazai”…és mindkét gárdában gyakorlatilag “mindenki a fedélzeten”.

 

Polgárdy Ádám kihagyott büntetői után óvári druszája, Horváth triplájával indult a pontgyártás a férfi fináléban. Az óvári hármasra Polgárdy és Tivóchov Dominik ráván 2 triplával felelt a Közgáz. Eszelős dobópárbajjal indult a találkozó, az első 3 percben 6 hárompontos kosár született testvéries 3-3 as elosztásban, Horváth illetve Tichov kétszer is betalált. A szakasz közepén átmenetileg előtérbe kerültek a büntetők. A Közgáznál Polgárdy a kosárszerzás minden válfajt bemutatta, dobott bütentőket, triplát, s betörésből is eredményes volt, a MOGAAC-nál pedig látszott: Varga Tamásnak nagyon jót tett az előző este – éjjel – a hosszabbításban dobott hármasa, most az első negyed hajrájában emelt be kettőt – majd Geiger Bálint is egyet. A Közgázt ekkor cserejátékosai, Bartha Ákos, Kiss Barna és Németh Bence kosarai tartották versenyben.

 

A második etapban folytatódott a nagy rohanás, csak jóval több hibával mindkét oldalon, mint az első 10 percben. Az első negyed közel 60 pontjához képest a második etapban 5 másodperc híján 4 perc alatt csupán 2. Ekkorra időzítette 3. tripláját Tichov., ami egyenlítést ért a fővárosiaknak. Nem sokkal később Bartha is villant távolról, míg óvári oldalon nem estek be a hármasok. 5 ponttel ellépett a Közgáz, amikor Bakon Csanád ügyes középtávoli találattal törte meg a MOGAAC kosárcsendjét, de Komma László kosarainak köszönhetően 4 pontos fővárosi vezetéssel fordultak a csapatok.

 

Hágen Tamás gyorsan megfelezte szünet után a Mosonmagyaróvr hátrányát, de Szatmári Zsombor labdaszerzés utáni zsákolása nagy lökést adott a Közgáznak, amelynek szépen összállt a védekezése, s amely a szakasz közepén a kapkodó, időnként egyénieskedő MOGAAC ellen egy 7-0-lal 10 pont fölötti előnyre tett szert., lepattanózásban messze felülmúlva ellenfelét. Mindez azonban nem törte meg a mosoniakat, akik már az elődöntőben is bizonyították, hogy nem ismernek lehetetlent: keményítve védekezésükön, egy-két labdaszerzás utáni gyors kontrával a szakasz végén egy 9-1-gyel egyeten triplányira felzárkózva  szorossá tették a finálét .

 

A záró etapban is lendületben maradt a MOGAAC, s Kámán Bálint, valamit a tőle “megszokott” dupla-duplát ezúttal is “szállító” Domsitz Márton (14 pont, 15 lepattanó, 6 blokk) 1-1 duplájával átvette a vezetést. A Közgáz került hullámvölgybe, s kezdett kapkodni, Horváth hármasa és Kámán büntetői után már 6-tal  “ment” a 3. negyed végén, s a 4. elején egy szédületes 18-1-et “repesztő” MOGAAC. A hosszú Közgáz-kosárcsendnek Tichov vetett véget triplával. Az óváriak magabiztosakká váltak, a Közgáz büntetőket hibázott, a szakasz közepén 7 pontra nőtt a mosoni  előny, Tichov ráadásul technikait is kapott. A hajrában a MOGAAC okosan lassította a játékot, a Közgáz játékosai gyorsan, de egyénileg, s nem egymást helyzetbe hozva próbálták  befejezni támadásaikat – többnyire eredménytelenül. A MOGAAC-nak szerencséje is volt, amikor Varga dobását “benyelte” a gyűrű. A vontatott végjátékban a Közgáz gyors szabálytalankodásokkal próbálta lassítani a játékidő múlását, de az óváriak jól büntetőzve megnyerték a mérkőzést és az egyetemi bajnokságot.

 

Vladár Csaba (Közgáz:) Sajnos több figyelem kellett volna végjátékban, emellett a palánk alatt is tudott dominálni a MOGAAC. Ez a négyes döntő az egész az egyetemi kosárlabda ünnepe volt, nagyon elfáradtak a srácok, de nem hibáztatom őket.

 

Laky Tibor (MOGAAC): Ez egy csoda, HÁROM év munkája van benne, tavaly lefújták a bajnokságot, idén ha már bejutottunk ide, meg is akartuk nyerni. Ez a csapat tud hátrányban kosárlabdázni, fantasztikus tartása van, hatalmas élmény ez számomra és a játékosok számára is.

Statisztika

 

Végeredmény:

Nők: 1. TFSE, 2. ELTE-BEAC, 3. Uni Győr SzSE, 4. DEAC

Férfiak: 1. Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem MOGAAC, 2. Közgáz, 3. Miskolci Egyetem, 4. Szombathelyi ESE.

 

Különdíjak:

Női döntő MVP: Burján Laura – TFSE

Férfi döntő MVP: Domsitz Márton (MOGAAC)

 

Fotó: Krizsán Csaba

További hírek