2021.05.26. sikeres és mindenki számára hasznos online konferenciát tartott a MEFS Sportszakmai és Képzésfejlesztési Bizottsága. Az eseményen 15 egyetem, több mint 60 testnevelője és sportszakembere vett részt.

A nyitó előadást „A jövő testnevelése: digitális sport mentor” címmel Dénes Ferenc sportközgazdász tartotta. Előadásában részletesen kifejtette miért szükséges az ifjúsági testnevelés digitális támogatása. Bemutatta a jelenlegi általános testnevelés oktatás problémáját és a digitális eszközök használatának jógyakorlatát. Végül ismertette DigitálTesi vízió programot, mely magyar mérőeszközök segítségével, magyar szerveren hozna létre egy adatbázist, amely nagymértékben tudja majd segíteni a testnevelő tanárok munkáját az elkövetkező években.

A konferencia további 11 egyetem  oktatója mutatta be 5 perces előadásokban, hogy hogyan oldotta meg a pandémia ideje alatt az egyetemi testnevelés órákat. Várszegi Kornélia sportközpont igazgató (SE-ÁOK) kifejtette náluk a hibrid testnevelés oktatás (online és jelenléti, bontott kontakt óra) alkalmazása segített ebben az időszakban. Kincses Gábor Testnevelési központ igazgató (BME) elmondta, hogy hallgatóik gyaloglással, kerékpározással is teljesíthették a tantárgyat, melyet bekért applikációk segítségével ellenőriztek. Edvy László intézetigazgató (PE) bemutatta azt a képzési rendszert, mellyel a hallgatók saját maguk fittségi programjukat tudják megtervezni. Prof. Dr. Bognár József intézetigazgató (EKE) a szakosképzés nehézségeire hívta fel a figyelmet, ennek ellenére sikerült magas színvonalú gyakorlati oktatást végezniük. Sáringerné Szilárd Zsuzsanna tanszékvezető (SE-PAK) kollégáival online formában is interaktív, szakmailag hasznos órákat tartottak hallgatóaiknak. Barka Nikolett sportközpont vezető (BGE) kiemelte a testnevelők és a hallgatók rugalmasságát, ami segített abban, hogy könnyen áttérjenek az online oktatásra. Az időszak lehetőséget adott új módszertani anyagok kidolgozására, melyet a jövőben is alkalmazni szeretnének.   Bogdán Csaba mesteroktató (TE) kifejtette, hogy a gimnasztika számonkérésnek jót tett az online forma és igen magas színvonalú, videóra vett gyakorlatsorozatok készültek. Kovács Péter sportközpont igazgató (MATE) szerint a nagy digitalizáció mellett legfontosabb, hogy ne felejtsük el az embert. Kollégáival arra törekedtek, hogy az online rendszerben is maximálisan figyeljenek hallgatóik igényeire. Dr. Gyömörei Tamás intézetvezető (SZE) távoktatásban sikeresen teljesíthető követelményrendszer eredményeit mutatta be. Programon kívül Vladár Csaba sportközpont vezető (Corvinus) bemutatta hallgatóaiknak készült videójukat.

 

 

Dr.  Freyer Tamás (NKE) tanszékvezető pedig, a rendészeti testnevelés online és jelenléti oktatásának rendszerét vázolta fel.

A MEFS Sportszakmai és Képzésfejlesztési Bizottságának elnöksége záró beszédében megköszönte a színvonalas előadásokat és gondolatokat. Kiemelte, hogy a testnevelést támogató digitális eszközök használata fontos, új távlatokat nyit meg, de az online oktatás csak szükségmegoldásként jelenhet meg a testnevelés tanításban. Reményét fejezte ki, hogy legközelebbi már személyesen találkozhatunk kollégáinkkal.

Dr. Freyer Tamás

Vladár Csaba

Csépe Bálintné

További hírek