Jó eséllyel a tavalyi győri négyes döntőben szereplő csapatok játszanak idén is a a Nemzeti Egyetemi Bajnokság miskolci négyes döntőjében a hölgyeknél.

 

A DEAC és a Győr már be is jutott, előbbi kettős győzelemmel jutott túl a debreceni visszavágón remekül küzdő SzoESE csapatán, utóbbi pedig 26 pontos hazai sikerének köszönhetően ejtette ki a BME-MAFC együttesét, amely azért a visszavágó elején alaposan ráijesztett ellenfelére, de nem tudta kétségessé tenni az UNI Győr SzESE továbbjutását. Tekintettel arra, hogy az ELTE-BEAC közel 40 ponttal nyert Szegeden, a TF pedig csaknem 30-cal Miskolcon, jó az esély rá, hogy idén is a TF-ELTE-Győr-DEAC kvartett alkotja majd a női négyes döntő mezőnyét. Érdekesség, hogy az alsóházi helyosztók egyikén, a 11. helyért lejátszott párharcban a PTE-PEAC a Ludovika Csata otthonában elszenvedett 29 pontos veresége után hazai pályán hosszabbítás után megfordította a párharcot

 

Negyeddöntők:

SZOESE – DEAC 60-79 (8-23, 21-23, 17-18, 14-15)
Szombathely, ELTE-SEK Sportcsarnok, 40 néző. V.: dr. Magyari, Kiss.

SZOESE: Balogh V. 3/3, PÜSPÖKI 20/3, Kardos 2, MEZŐSI 13/6, PLÓZER 20. Csere: Dervalics. 2, Horváth. Edző: Szabó László.

DEAC: MEZEI 9/3, BACZUK 14/9 SZABÓ G.15, HOLINKA-MIKLÓS 16/6, Herdon 6, . Csere: Kernács 4, SZABÓ Cs. 13/9, Gaál, Pásti 2, Rusza. Edző: Kászoni Boglárka.

A nyugati 4 helyezett Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület fogadta a keleti első DEAC csapatát. A vendégek már előző nap megérkeztek, így pihenten vágtak bele a párharc első felvonásába. Villámrajtot vett a DEAC, a hazai első 2 pontra 10 vendég érkezett, így Szabó László hazai edző magához rendelte sajátjait, mivel “belealudtak” a mérkőzés elejébe. Az alapos fejmosás sem segített a hazai csapaton, mivel a negyed hátralévő részében is kapkodás, eladott labdák, rosszul kivitelezett dobások jellemezték játékukat – persze ebben volt szerepe a debreceni együttes kemény agresszív védekezésének. A vendégek kihasználva a SzoESE hibáit, éltek a lehetőséggel, meg is léptek 15 ponttal (8-23).

A második negyedben “éledezni” kezdett a hazai csapat, sokkal jobban, pontosabban, koncentráltabban játszottak, de ez is csupán arra volt elég, hogy kiegyenlítetté tegyék a játékot, faragni nem tudtak hátrányukból. A második félidőt nagy elánnal és 6-0-s rohammal kezdte a SZOESE csapata, és ekkor Kászoni Boglárka rendelte magához tanítványait. Hatottak az edzői szavak, mert ennél közelebb nem tudott kerülni a vendégekhez a hazai csapat. Küzdöttek, de fáradni kezdtek a vendéglátó szombathelyi lányok, aminek az lett a következménye, hogy megnyugtató előnnyel utazhattak haza a DEAC-os lányok. A hazai csapatból kiemelendő Plózer Petra dupla duplája, 20 pontja mellé leszedett 13 lepattanót 29 VAL mellett, Püspöki Lotti 20 pontja és 8 gólpassza, 20 VAL társaságában, Mezősi Anna 13 pontja.

Vendégoldalról 4 játékos ponterőssége – Szabó Gréta 15 pont, 25 VAl, Holinka-Miklós Hanna 16 pont, 26 VAL, Baczuk Virág 14 illetve Szabó Csenge 13 pont – mellett Mezei Dóra (9 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) mezőnymunkája emelendő ki.

 

Szabó László: Gratulálok a Debrecen csapatának. Gyakorlatilag az első negyed játéka alapján eldőlt a mérkőzés. A másik három negyedben már hiába játszottunk azon a szinten, ahol a vendégcsapat, az első negyednek a lemaradását már nem tudtuk behozni. Gratulálok nekik.

 

Kászoni Boglárka: Az első negyedben nagyon szépen védekeztünk és talán ez volt az a negyed, ami eldöntötte ezt a mérkőzést, mert onnan meg nem tudtak felállni. Örülök, hogy ilyen jól kezdtünk, mivel így mindenkinek tudtam lehetőséget adni és nem két perceket játszottak, hanem majdnem tízeket. Örülök, hogy a lányok megcsinálták azt, amit kértem, kiszolgálták egymást és meccs előtt pont ezt kértem tőlük. Ennek is köszönhető úgymond, hogy sikerült nyernünk.

Statisztika

 

DEAC – Szombathelyi Egyetemi SE 66-60 (11-14, 13-8, 18-22, 24-16)
Debrecen, Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, 15 néző. V.: Kisházi, Szűcs.

DEAC: BACZUK 17/15, Holinka-Miklós 6/3 SZABÓ G. 13, Gaál, HERDON 10. Csere: Király 2, Balassa, Szabó Cs. 8/6, Ruzsa-Kis-Schubert 4, Kernács, Mezei 6. Edző: Kászoni Boglárka.

Szombathelyi Egyetemi SE: , Mezősi 9/3, Püspöki 7/3, KARDOS 14/6, Balogh 9, PLÓZER 19 Csere: Horváth 2. Edző: Szabó László

A találkozót Szabó Gréta kosarai indították, majd Plózer Petra vezetésével hamar átvették az irányítást a dunántúliak (5-10). Az etap derekán jókor jöttek a hazai triplák: Szabó Csenge mellett Baczuk Virág is eredményes volt távolról,  felzárkóztatva a fehér-feketéket, azonban a negyed hajrájában visszaszerezte a vezetést az első meccs közel 20 pontos veresége ellenére is jól láthatóan az országot nem az “áldozati bárány” szerepéért átutazó a Szombathely (11-14). A folytatásban magasabb fordulatszámra kapcsolt a DEAC, és a javuló hajdúsági védekezésnek köszönhetően mindössze nyolc pontig jutott a SzoESE a játékrész során. Baczuk és Herdon Anna remekelése mellett Király Viktória gyarapította a debreceni együttes pontjait, a szünet előtt azonban Kardos Kata közelijével egy labdányira maradtak a vendégek (24-22).

A pihenőt követően felgyorsult a játék és felváltva estek a találatok, a debreceni hármasoknak köszönhetően kezdett szép lassan távolodni a DEAC, azonban Kardos “középtávolija” után egálra álltak a felek (33-33). A záró felvonás előtt ismét rákapcsoltak a vasiak, 5 ponttal mentek amikor a dudaszó előtt Holinka-Miklós Hanna süllyesztett el hibátlanul egy triplát, ezzel életben tartva a véghajrára a debreceni reményeket (42-44). A negyedik periódusban is sokáig váltva estek a kosarak, fej-fej mellett haladt a két együttes.  Az hajrában Baczuk  triplái és Ruzsa-Kis-Schubert Kinga találatai révén pár ponttal elléptek a hazaiak, és ezt követően már nem fenyegette veszély az első mérkőzéshez képest jóval szorosabb találkozón a debreceni diadalt. Plózer (19 pont, 16 lepattanó) ezúttal sem adta dupla-duplánál alább, s ezúttal hazai oldalról “számszakilag” méltó partnere volt Szabó Gréta (13 pont, 19 lepattanó).

 

Kászoni Boglárka: Gratulálok először is a Szombathelynek, hiszen szívvel lélekkel küzdöttek, mi meg harminc percen keresztül dekoncentráltak voltunk. Örülök, hogy a negyedik negyedre összeszedtük magunkat és ezzel bebiztosítottuk a helyünket a négyes döntőben. Gratulálok a lányoknak! Hajrá DEAC.

 

Szabó László: Gratulálok a Debrecennek! Az első félidőben mindkét csapat a tudása alatt játszott, a második félidőben a DEAC egy kicsivel jobb volt, így megérdemelten nyertek.

Statisztika

Továbbjutott: DEAC kettős győzelemmel

 

UNI-Győr SZESE – BME-MAFC 99-73 (20-17, 25-18, 26-18, 28-20)
Győr, Egyetemi edzőcsarnok, 40 néző. V.: Földesi, Erős.

UNI-Győr SZESE: BAFFY 15/3, Chroméj 2, Horváth D. 3/3, Békés, Bánszegi 15. Csere: SZŰTS 13, Király 2, PERL 26/18, ROZMÁN  23/12. Edző: dr. Barthalos István.

BME-MAFC: Bozsó 2, HIZSNYIK 20/3, MUNTEÁN 13/6 Korondán 4, Horváth A. 5,. Csere: Kardos 4, BUDAVÁRI 16, Molnár 9. Edző: Gorácz Árpád.

Mindkét csapat jó ritmusban kezdte a mérkőzést, felváltva estek a kosarak. Mindkét fél a zóna védekezést választotta, ez kitartott az egész mérkőzés során.

A félidő hajrájáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd ekkor  Rozmán Lilla két hármasával és Perl Zsófia szintén távoli dobásával szünetre 9 pontos előnyt szereztek a hazaiak. Térfélcserét követően a győriek kezükbe vették az irányítást, jó ritmusban kosárlabdáztak, szerzett labdák és gyors kosarak jellemezték a támadójátékukat. A fővárosiak ezt a ritmust már nem tudták felvenni, fokozatosan “nyílt az olló, nőtt a különbség. Hazai oldalon továbbra is Perl és Rozmán volt elemében, előbbi 26 ponttal (pazar 6/7-es hárompontos mutatóval!), utóbbi pedig 23 ponttal vette ki a részét a magabiztos győzelemből, amelyhez Baffy Fanni (15 pont, 10 lepattanó) és Bánszegi Borbála (15 pont, 11 lepattanó) egyaránt dupla-duplával vette ki részét, a vendégek legjobbja a szintén dupal-duplával záró Hizsnyik Dóra (20 pont, 10 lepattanó) volt. A végén már csak az volt a kérdés, elérik-e a 100 pontot a győriek. Ez végül nem sikerült, de a nagy különbségű  győzelem után dr. Barthalos István és tanítványai nyugodtan várhatták a visszavágót.

dr. Barthalos István: Nyolcból négy negyed megvan….

Gorácz Árpád: Tizenöt percig nagyon fegyelmezetten játszottak a lányok, majd már fejben nem bírtuk azt az iramot, amit a Győr diktált. Támadásban sok eladott labdánk volt, amikből sok könnyű kosarat kaptunk. Remélem a visszavágón egy jó mérkőzést tudunk játszani. Alapvetően egy nagyon jó meccs volt.

Statisztika

 

MAFC-BME – UNI GYŐR SZESE 71-60 (21-8, 14-18, 14-14, 22-20)
Budapest, Tüskecsarnok, 40 néző. V.: Nagy-Pál, Gruber.

BME-MAFC: Bozsó 9/3,  HIZSNYIK 10, Budavári 6, MUNTEÁN 10, HORVÁTH A. 13. Csere: KORONDÁN 12, KARDOS 10, Benkő. Edző: Gorácz Árpád.

UNI GYŐR SZESE: Baffy 4, Rozmán 4, Horváth D. 6/6, Békés 2, BÁNSZEGI 10. Csere: PERL 9/3, CHROMÉJ 13, SZŰTS 8, Király 4, Rabi, Pozsgai, Reider, Edző: dr. Barthalos István, Balla Dóra.

 

Az első mérkőzésen, kiváló támadó játékkal, 26 pontos, magabiztos előnyre tett szert a győri alakulat (99-73). Ennek ellenére presztízs mérkőzést játszott a két csapat. A hazaiak a mérkőzés elején alaposan ráijesztettek a győriekre, az első negyed végére 21-8-as BME vezetést mutatott az eredményjelző tábla, tehát a Győrben összeszedett hátránya felét 10 perc alatt ledolgozta a BME. A győriek rendezték soraikat és innentől, egészen a mérkőzés végéig kiegyenlített, küzdelmes, magas színvonalú mérkőzést hozott a találkozó, Hizsnyik (11 pont, 12 lepattanó) a visszavágón is dupla-dupláig jutott, s ezúttal ezt Munteán Lili (10 pont, 14 lepattanó) is megtette. A mérkőzés végére az UNI Győr  SzESE csapata összesítésben, otthon megszerzete tetemes előnyéből 15 pontot megőrizve, megérdemelten jutott a MEFOB négyes döntőjébe.

 

Gorácz Árpád: Büszke vagyok a lányokra, tanulva az első mérkőzésből, ma védekezésből is jelesre vizsgáztak a lányok. További sikereket kívánok a győri csapatnak.

dr, Barthalos István: A BME-sek komolyan megizzasztottak bennünket, minden tudásunkra szükségünk volt a döntőbe jutáshoz, amihez szívből, gratulálok csapatom játékosainak.

Statisztika

Továbbjutott: UNI Győr SzESE 159-144-gyel

 

Szegedi RSC – ELTE BEAC  35-72 (11-14, 10-27, 7-16, 7-15)
Szeged, Topolya sori Sportcsarnok, 30 néző. V.: Utasi, Márkus.

Szegedi RSC: Czintos 11/3, Lovrity 6/3, Balog, VÁRADI 7, Fodor 4, . Csere: Pásztor 3, Tasi 2, Ódry 2, Gál, Antal, Molnár. Edző: Földi Alexandra.

ELTE BEAC: MUDRA 16/9, TAKÁCS E. 17/9, LENDÉR 9, Nagyi 4, Majsa 2. Csere: ALTMANN 9/3, Fabini 4, Horváth P. 7/3, Biszák 2, Levente 2. Edző: Laklóth Anna.

Az első negyedben még fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a vendégek megrázták magukat és feljavultak, mind védekezésben, mind támadásban. A félidő végére Mudra Viola és Takács Emese vezérletével 20 pontos előny tudtak kiharcolni. A második félidőben tovább nyílt az olló, így nagy előnnyel várhatja a visszavágót a BEAC.

 

Földi Alexandra: Gratulálok az ELTE-nek! Mi a második negyed elején a kényelmesebb utat választottuk és megadtuk magunkat, ellenfelünk pedig átgázolt rajtunk. Hétfőn lesz alkalmunk javítani, és a mai eredménytől függetlenül bízom benne, hogy a lányok kellően motiváltak lesznek, hogy egy jó mérkőzést játszunk.

Laklóth Anna: Gratulálok a lányaimnak nagyon szépen és okosan lehozták ezt a mérkőzést a kezdeti nehézségek után, nagyon szépen magukra találtak. Ez még csak az első félidő volt hiszen ez egy oda-vissza vágós küzdelemről van szó, de sokat tettek azért, hogy a második mérkőzésre ne maradjon sok kérdés. Sok sikert kívánunk a szegedieknek a második mérkőzésen, de reméljük ott is győztesként tudjuk elhagyni a pályát.

Statisztika

Visszavágó: ELTE-BEAC—Szegedi RSC 05.02.

 

Miskolci Egyetem – TFSE 57-86 (17-15, 11-20, 8-21, 21-30)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 20 néző. V.: Lónáth, dr. Nagy.

Miskolci Egyetem: Kecskés 12/6, Takács 3/3, SZEGECZKI  13, PAPP 9, Kababik 4. Csere: Nagy E. 8/6 Tóth B. 2, HAJDU 6, Tóth E., Lenkovics. Edző: Lippai Szabolcs.

TFSE: Dömötör 4, SZABÓ EVELIN 11/9, BURJÁN 24/9, KIRÁLY 15/9 VÍGH 10/6. Csere: Budai 2, Kenyeres 7/3, Szabó Emese 2, KELEMEN 11. Edző: Kováts Gabriella.

 

Nem ijedt meg a miskolci csapat a tavalyi bajnok TFSE csapatától és 15 percig fej-fej mellett haladtak. A félidő végét azonban megnyomta a sokoldalúan játszó Burján Laura (24 pont, 10 lepattanó, 5 szerzett labda, 6 gólpassz) vezette vendégcsapat, így a szünetre előnnyel vonulhatott. Fordulás után sem lazítottak a budapestiek, így a találkozó végére jelentős különbség alakult ki a felek között, ezáltal szinte eldöntve a négyes döntőbe jutás kérdését.

 

Lippai Szabolcs: A mérkőzés első felében méltó ellenfele voltunk a címvédőnek. A második félidőben már nem bírtuk tartani a tempót, így kialakult a különbség. Szeretnénk még egy jó mérkőzéssel lezárni ezt a szezont.

Kováts Gabriella: Nehezen lendültünk játékba, de a második félidőben látottakkal elégedett vagyok. Már csak egy meccs kell és ott vagyunk a négyes döntőben, ahol vannak még terveink.

Statisztika

Visszavágó: TFSE—Miskolci Egyetem 05.02.

 

A 9. helyért:

Közgáz SC és DSK – Semmelweis Egyetem 50-43 (13-12, 11-14, 11-9, 15-8)
Budapest, Kinizsi u., 20 néző. V.: Gaál, Káré.

Közgáz SC és DSK: Szanthoffer, Németh F. 2, Doktor 6, Ryan 4, Pfandler.  Csere: MUNKÁCSI 12/6, KOVÁCS O. 11/9, Kiss A. 8, Rontó 2, Imre 3, Garami 2. Edző: Németh Kata.

Semmelweis Egyetem: Gangl 8, NAGY K. 9/3, Kiss M. 8, Balogh J. 2, Hámory. Csere: JAKOBSZEN 6., Nagy H. 2, Novák 2, Nagy H. 4, Pálmai 2, Som. Edző: Hegyi Hanna.

Sérülésekkel kezdődött a helyosztó, a 2. percben a hazaiak centere, Pfandler Csenge, a nyitó negyed közepén pedig a vendégek középjátékosa, Hámory Eszter vált ki a játékból bokasérülés miatt. A küzdelmes, de elég sok hibával tarkított összecsapás a 4. negyed közepéig szoros, kiegyenlített volt. A hajrában a végül dupla-dupláig jutó Munkácsi Enikő (12 pont, 10 lepattanó) két triplájával a Közgáz kerekedett felül.

Németh Kata: Bár sokat hibáztunk, örülök a győzelemnek, szeretnénk a visszavágón is nyerni. Gratulálok mindkét csapatnak, a sérült játékosoknak pedig jobbulást kívánok.

Hegyi Hanna: Van egy kis hiányérzetem, mert bár a negyedik negyed közepéig tartottuk a lépést ellenfelünkkel, támadásban bátortalanok voltunk. Remélem, otthon a visszavágón határozottabb játékkal sikerül fordítani, jobbulást kívánok a két sérült játékosnak.

Statisztika

Visszavágó: Semmelweis Egyetem — Közgáz 05.02

 

A 11. helyért:

Ludovika Csata – PEAC 71-42 (19-15, 12-6, 20-12, 20-9)
Budapest, Ludovika Aréna, 30 néző. V.: Kruk, Gruber.

Ludovika Csata: SZARKA 9/3, SÜLE 14, Darvas 8, JÁNOSI 36, Kovács A. 4. Csere: Lantos. Edző: Vincze Viktória.

PEAC: Füzy 4, Némedi 10, Gergely 6, BÁTAI 7, Szomor 7/3. Csere: Szabó, Németh 8. Edző: Gyenge Gábor.

Magabiztos Csata vezetéssel indult a mérkőzés: Jánosi Virág őrzését nem tudták megoldani a pécsiek. 7-2, majd 13-4 is volt az állás a hazaiaknak. A 9. percben, 19-9-nél érte el a különbség a 10 pontot. A negyed végén néhány ügyes villanással egy 6-0-lal 4 pontra felzárkóztak a pécsiek. Jánosi a folytatásban is vezérnek bizonyult, támadásban és védekezésben is húzta a Ludovika Csata szekerét. A félidő utolsó másodpercében is ő dobott dudaszós kosarat, amivel 31-21 volt az állás 20 perc játék után. A harmadik negyedben sem változott a játék képe. A Darvas Dóra-Jánosi kettős sok labdát szerzett, és így jöttek a könnyű gólok hazai oldalon. Fokozatosan nőtt a hazai együttes előnye,  30 perc játék után 51-33-ra álltak jobban a hazaiak. A negyedik felvonásban is tudott erősíteni a Csata, amely Jánosi és a 14-14 pontos és lepattanós dupla-dupláig jutó Süle Gabriella vezérletével végül 71-42-re győzött és komoly előnnyel várhatja a pécsi visszavágót. A PEAC-nál egyedül a 13 lepattanót szerző Bátai Eszter játéka volt csak kiemelhető.

Vincze Viktória: Gratulálok mindkét csapatnak, örülök, hogy jót játszottunk, még ha a villanyt le is kapcsolták a végén. Szép egyéni teljesítmények voltak nálunk. Várjuk a visszavágót!

Gyenge Gábor: Örülünk, hogy játszhattunk, hogy vannak plusz mérkőzések. Annak még jobban örülünk, hogy sérülés nélkül megúsztuk a rangadót. Reméljük, hogy ezekből a meccsekből is tudunk tanulni valamit. Gratulálok a Csatának.

Statisztika

 

 

PTE-PEAC – Ludovika-Csata 77-44 (19-9, 21-12, 14-9, 15-10, 8-4)
Pécs, 20 néző. V.: dr. Szalóki, Nagy.

PTE-PEAC: Szabó 5/3, NÉMETH  B. 16, NÉMEDI 15, Füzy, BÁTAI 6 . Csere: Horváth 4, Gergely, Sellei 8/3, Propszt 2, HEGEDŰS 11/3, Nagy, SZOMOR 10/6. Edző: Gyenge Gábor.

Ludovika-Csata: Süle 7, KOVÁCS A. 8, SZARKA 16/3, Darvas 7, Lantos 6. Edző: Vincze Viktória.

Az első mérkőzés után tetemes hátrányba került pécsi csapat teljes létszámmal és lelkes játékkal próbálta ledolgozni hátrányát az erősen tartalékos kerettel felálló, mindössze 5 játékossal érkező Ludovika Csata ellen. A hazaiak a 16 pontos, 10 lepattanós dupla-dupláig jutó Németh Bíborka, valamint Némedi Flóra és Hegedűs Rebeka vezérletével fokozatosan húzott el az elsősorban Szarka Zsófia pontjaiban, valamint a 16 lepattanót szerző Kovács Anna mezőnymunkájában  bízó vendégektől. A végjáték roppant izgalmasan alakult, a  PTE-PEAC a rendes játékidőben éppen 29 ponttal múlta fölül fővárosi riválisát, így jöhetett 5 perc ráadás, amelyben a hazaiak bizonyultak jobbaknak, így 29 pontos hátrányból megfordítva a párharcot drámai küzdelemben megszerezték a 11. helyet.

Gyenge Gábor: Először is gratulálok a csapatomnak a győzelemhez és a lelkes játékhoz, a Csatának pedig a körülményekhez képesti helytálláshoz és a küzdeni tudásukhoz.  

Vincze Viktória: Gratulálni szeretnék elsősorban a saját csapatomnak, mielőtt a pécsi csapatot is megdicsérném. Megfogyva bár, de törve nem… mindent a pályán hagyva harcoltak 45 percig. Le a kalappal, köszönöm az egész éves munkát mindenkinek, büszke vagyok mindannyiójukra. Ősszel találkozunk! Gratulálok a pécsi lányoknak is!

Statisztika

A párharc győztese: PEAC-Pécs 119-115-tel

 

A 13. helyért rendezett párharc mindkét mérkőzését 20-0-lal jegyzőkönyvezték a SMAFC javára  a Nyíregyházi ESE ellen.

Fotó: UNI Győr SzESE

További hírek