Mintegy százötvenen vettek részt 2022. április 27-én délután a Pannon Egyetem Testnevelési és Sport Intézete, a Veszprémi Egyetemi Sport Club, a Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzata, és a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club közös szervezésében megvalósuló 20. Egyetemkör Futás és VEDAC pályabúcsúztató rendezvényen.

A Pannon Egyetemen és a városi stadionban is felújítási munkálatok zajlanak, illetve kezdődnek a napokban, ezért idén új útvonalat jelöltünk ki a futóversenyen a Pannon Egyetem felső kampuszától (a hagyományos befutó helyszínéről) indulva a városi stadionig.

A helyszíni regisztrációt közös bemelegítés követte, ezután rajtoltak két futamban az egyetem O épülete elől az indulók. Az útvonal a felső kampuszon a könyvtár előtt vezetett, majd kikanyarodott a Wartha Vince utcára, ahonnan a városi stadionba kanyarodott be. A stadionban az 550-es kört és a belső 400-as kört is teljesítve értek célba a futók a mindösszesen 2 km-es táv teljesítésével.

Az eredményhirdetést a szervezők egybekötötték a VEDAC pályabúcsúztatójával, hiszen a futókör a következő fél évben teljes egészében megújul. Az érmeket Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Sótonyi Mónika, a Köznevelési Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke és dr. Edvy László, a Pannon Egyetem Testnevelési és Sport Intézetének igazgatója adta át.

Külön díjazták a nyílt kategóriák indulóit, valamint a Pannon Egyetem hallgatóit és dolgozóit. A 20. Egyetemkör abszolút győztese Edvy András lett, aki az aranyérem mellett átvehette az idén jubiláló verseny megújult vándorserlegét is.

Gratulálunk minden futónak, aki a barátságtalan időjárással dacolva, illetve a VEN hívogató programjai ellenére is részt vett az eseményen és megmutatta Veszprémnek, hogy futni jó!

A Pannon Egyetem Egyetemi Sport Nagykövetei közül Rezi Bence aktívan közreműködött a lebonyolításban segítő hallgatók toborzásában, Hörömpöly Klaudia pedig a közös bemelegítést vezette.

Külön köszönjük a közreműködő hallgatók munkáját és kitartását a hidegben! A lányoknak köszönjük a regisztráció gördülékeny lebonyolítását, és a bemelegítést, a fiúknak pedig az útvonal biztosítását és a profi fotókat!

Fotók: Rezi Bence

További hírek