Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. szponzorként támogatja az Egyetemi Világjátékokon induló magyar csapatot, amely hátteréről Dr. Kovács Antal, az atomerőmű kommunikációs igazgatója, cselgáncs olimpiai bajnokunkat, az Atomerőmű Sportegyesület elnökét, a MEFS korábbi elnökségi tagját kérdeztük.

Miért támogat a Paksi Atomerőmű egy egyetemi sportrendezvényt?

Az atomerőmű stratégiai szerepet tölt be a villamosenergia ellátásban, ilyen formán érzi a felelősséget a társadalmi ügyekben is.

Próbálunk olyan események mellé állni, amelyek sok embert mozgatnak meg és nyilván, ha ezt a főiskolások, egyetemisták körében tesszük, akkor azt is elmondhatjuk, hogy az ország gazdasági szempontjából is fontos réteg az, akit el lehet ezzel érni. Ha ők a sporton keresztül ismerkednek meg egymással és az atomerőművel, akkor az egy jó hatással lehet az atomenergiával kapcsolatos nyitottságra is.

 

Mit üzennél a kiutazó sportolóknak?

Minden elismerésem a csapat tagjainak, hiszen tudom, hogy ez a kettős életpálya mennyi lemondással jár, de arra tudom biztatni őket, hogy tartsanak ki, hiszen a befektetett munka meg fog térülni. 

Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatalok Kínában átéljék a versenyzés örömét, ne nyomassza őket az eredmény kényszere, hiszen ez egy olyan esemény, amit ki kell élvezni. A világ minden tájáról érkeznek egyetemisták, remek terep a kultúrák megismerésére, barátságok kialakítására, a világlátás szélesítésére.

 

2022-től a Paksi Atomerőmű és az Atomerőmű Sportegyesület immár kizárólagosan szervezi az Atomfutást. Mit lehet tudni erről az eseményről? Kiket várnak a versenyre?

Ez Paks legnagyobb szabadidős sporteseménye, 1000 fölötti futólétszámmal és nagyjából dupla ekkora szurkolótáborral, akiknek egész napra kínálunk programokat. Úgy állítottuk össze a verseny távjait, hogy az indulók 600 métertől egészen ¾ maratonig futhatnak: mindenki a saját felkészültségének megfelelően indulhat. Azt tudom mondani, hogy aki egy jó hangulatú futóversenyen szeretne részt venni, szép tájakon szeretne futni, vagy csak akar egy jó paksi halászlét enni, szeretettel várjuk.

 

További hírek