A hazai és a nemzetközi sporteseményeken kiemelkedően szereplő hallgatók vehettek át kitüntetést szerdán a yoUDay előtt a Nagyerdei Stadionban rendezett ünnepségen. A Debreceni Egyetem Kiváló Sportolója címet idén harminchárom versenyző kapta meg.

– Idén tavasszal a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a Debreceni Egyetem és Debrecen városa közösen rendezte meg Magyarország legnagyobb multisportrendezvényét, a MEFOB Fesztet, amelyen a Debreceni Egyetem sportolói szerepeltek a legsikeresebben. A júliusi 3×3-as Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokság megszervezésével pedig az egyetem felkerült az európai egyetemi sport térképére. Az eseményt az Európai Egyetemi Sportszövetség minden idők legsikeresebb 3×3-as egyetemi EB-jeként értékelte – idézte fel a szerdai ünnepségen Balogh László

A Sporttudományi Koordinációs Intézet igazgatója felhívta a figyelmet arra is, hogy 2024-ben a Debreceni Egyetem, Debrecen városa, valamint Miskolc és a Miskolci Egyetem közösen ad otthont az Európai Egyetemi Játékoknak (EEJ), amely Európa legjelentősebb egyetemi multisportrendezvénye.  

–  A Debreceni Egyetemen nem csak beszélünk az egyetemi sportról, nem csak a különböző indikátoroknak való megfelelés miatt szerepel a sport az egyetem életében, hanem mi valóban azt gondoljuk, hogy a sport és a tanulás összetartozik – mondta Balogh László.  

A professzor ismertette, hogy a kormány két és fél milliárd forintos külön forrást biztosít a modellváltó egyetemek testnevelésére, sportjára. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség által kidolgozott mérőrendszer alapján összeállított listában az elmúlt években a Debreceni Egyetem volt a legjobban szereplő intézmény. Az igazgató hozzátette: az intézmény nem lehetne ennyire sikeres a város és az együttműködő partnerek nélkül.  

A köszöntő után átadták a Debreceni Egyetem Kiváló Sportolója kitüntetéseket. A 2006-ban alapított elismerő címet idén harminchárom hallgató vehette át.

 

Önök viszik a Debreceni Egyetem jó hírét. Példaképek mindannyiunk számára, az egyetemi szférában és a sportolók között is. Vállalták azt, hogy tanulnak és mellette magas szinten sportolnak, és higgyék el, hogy ez a befektetés néhány év múlva sokszorosan megtérül – hangsúlyozta Balogh László. 

Az eseményen elismerő oklevelet vehetett át a sporttudományi kutatásokban élen járó tizennyolc hallgató (OTDK), a MEFOB-on 1-3. helyezést elért 144 sportoló, valamint a 3×3-as Kosárlabda Európai Egyetemek Bajnokságán  kiválóan szereplő női és férfi csapat tagjai. Emellett a versenyeken önkéntesként dolgozók munkáját is jutalmazták. A díjak átadói között volt Juhász Péter a MEFS főtitkára is.

A kitüntetetteket Gelei József is köszöntötte, aki felidézte sportpályafutását és tanulmányait. Az olimpiai bajnok labdarúgó kiemelte: össze lehet egyeztetni a tanulást és a sportot, de ehhez neki is nagyon sok mindenről le kellett mondania. Cserébe viszont sportolóként annyi örömteli pillanatot élt át, amely megfizethetetlen. Hozzátette: 85 évesen is életének fontos része a mozgás, ma is rendszeresen sportol. 

 

A Debreceni Egyetem kiváló sportlói 2023-ban: 

Arany Attila Csaba atlétika (Egészségtudományi Kar) DSC-SI
Balázs Panni kyokushin karate (Egészségtudományi Kar) Shogun SE
Bárány Donát labdarúgás (Gazdaságtudományi Kar) DVSC
Baráth Péter labdarúgás (Gazdaságtudományi Kar) FTC
Battai Sugár Katinka vívás (Gazdaságtudományi Kar) DEAC
Bejczi Botond Balázs gyorskorcsolya (Gazdaságtudományi Kar) Savaria Speedskating Team Szombathely       
Bogesic Vedran jégkorong (Gazdaságtudományi Kar) FEHA
Bödei Bálint gyorskorcsolya (Gazdaságtudományi Kar) Savaria Speedskating Team Szombathely                                                                                              
Bragato Giada kenu (Gazdaságtudományi Kar) Tiszaújvárosi KKSE
Daróczi Péter triatlon (Gazdaságtudományi Kar) DSC-SI
Dobi Gergő triatlon (Egészségtudományi Kar) DSC-SI
Dorogi Kristóf floorball (PhD hallgató) DEAC
Fleischer Bernadett sportlövő (Gazdaságtudományi Kar) Debreceni Lövészsuli SE   
Füzi-Tóvizi Petra kézilabda (Természettudományi és Technológiai Kar) DVSC
Gajzágó Flóra futsal (Gazdaságtudományi Kar) DEAC                                                                                          
Hadvina Dóra kajak (Gazdaságtudományi Kar) Szolnok
Iván Zsombor Álmos atlétika (Gazdaságtudományi Kar) DSC-SI
Kiss Imre röplabda (Műszaki Kar) DEAC
Kókai Máté jégkorong (Műszaki Kar) DEAC                                                                                          
Kozák Luca atlétika (Gazdaságtudományi Kar) DSC-SI
Magyar Levente kyokushin karate (Természettudományi és Technológiai Kar) Kono Karate Klub                                                                                           
Neuwirth Bence kosárlabda (Gazdaságtudományi Kar) DEAC
Olasz Anna Gréta nyíltvízi úszó (Gazdaságtudományi Kar) HAÁSZ Szeged
Senánszky Petra uszonyos úszó (Gazdaságtudományi Kar) Debreceni Búvárklub
Sólyom Anna kyokushin karate (Egészségtudományi Kar) Shogun SE                                                                                          
Szeghalmi Zsombor vízilabda (Gazdaságtudományi Kar) Szolnoki Dózsa
Szeles Bálint atlétika (Gazdaságtudományi Kar) Egri Városi Sportiskola
Szilágyi Réka gerelyhajítás (Állam- és Jogtudományi Kar) DSC-SI
Török Gergely atlétika (Gazdaságtudományi Kar)             
Török Lilly Leticia kézilabda (Gazdaságtudományi Kar) MTK
Zupkó Vanda kajak (Egészségtudományi Kar) Szolnok
Vámos Míra kézilabda (Egészségtudományi Kar) DVSC
Vámos Petra kézilabda (Természettudományi és Technológiai Kar) DVSC

 

Forrás (szöveg, fotó): unideb.hu

 

További hírek