Pénteken elindult a 3 magyar együttes Lodzba, az Európai Egyetemi Játékok (EEJ) hagyományos 5-5 elleni kosárlabda versenyére. Az egyetemi bajnokok (MEFOB) jogán Győr női, valamint a TF férfi együttese – leszámítva persze a 3×3-as tornán szereplő, így már egy hete Lodzban lévő játékosokat – közös buszozás után érkezett meg a harmadik legnagyobb lengyel városba, és a Miskolc férfi gárdája is nekivágott. Az együttesek szakvezetői még indulás előtt meséltek felkészülésükről, valamint arról: milyen reményekkel keltek útra

 

Büszkeség és várakozás – Széchenyi István Egyetem – női csapata

Büszke csapatának a 3×3-as tornán való szereplésére dr. Barthalos István, a női  egyetemi bajnokságot megnyerő győri Széchenyi Egyetem csapatának szakvezetője  Az új szakágban tornán a csapatot vezető Balla Dórával folyamatosan tartva a kapcsolatot kísérte figyelemmel a 3×3-as együttes szereplését, és már nagyon várja, hogy a hétvégén a hagyományos kosárlabdában szereplő győri hölgykoszorúval, e szakágban az európai egyetemi színtéren újoncként pályára léphessen

Dr. Barthalos kiemelte: amint az a 3×3-as torna csoportmérkőzései után kiderült, nem volt túl nagy szerencséjük a sorsolással. Az egyenes kieséses szakaszban ugyanis az őket egyetlen ponttal legyőző spanyol Malaga éppen a csoportmérkőzések során remekül menetelő TF-et legyőzve lépett tovább, és a csoportjukból továbbjutó mind a 4 együttes bejutott a legjobb 8 közé…

Hozzátette, Horváth Dóra sajnos a 3×3-as torna második játéknapjának  végén megbetegedett, az alsó ágon az ő játékára nem számíthatnak, ám meggyógyult és az hagyományos szakág mérkőzésein már játszhat. 

A 3×3-as csapat tagjaként is számításba vett, de a kiutazás előtt megsérülő center, Bánszegi Borbála a sérüléséből ugyan felépült, és sokáig úgy tűnt, ő is az utazó keret tagja lehet, ám megbetegedett, így Rabi Kiara utazott helyette, ami azért szerkezetben, stílusban változást jelent majd a hölgyeknél.

A bő 2 hónapja befejeződött egyetemi bajnoki döntő után kaptak másfél hét pihenőt a lányok, s azóta gyakorlatilag folyamatosan együtt dolgozik, készül a keret. Felkészülés közben Baffy Fanni az Universiade-válogatott keret összetartásán és felkészülési tornáján vett részt, Rozmán Lilla pedig a múlt hét végén befejeződött U20-as Európa-bajnokságra készült, és  azon szerepelt. Előbbi nemrég kapott pihenőt, utóbbi pedig a hét közepén csatlakozott a Lodzba, Lodzra készülő együtteshez.

Dr. Barthalos felfokozott izgalommal várja a tornát, amelyről azért előzetesen próbált információkhoz jutni. Úgy tudja, 12 csapat nevezett, de a hírek szerint lehet, hogy lesz(nek) visszalépő(k). Abban mindenesetre nagyon bízik, hogy a hagyományos szakágban szerencsésebbek lesznek a sorsolásnál, mint voltak a 3×3-ban, és nagyon  szeretnék méltón képviselni a magyar egyetemi kosárlabdát. Hogy a győztes mentalitás megvan, azt már az egyetemi bajnokságon bizonyították a lányok.

 

 

A gyűrű “lógta” a legtöbbet – Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem – férfi csapata

Hatalmas tapasztalatot szerzett már a nemzetközi egyetemi tornákon – egyetemi kosárlabda Eb-k, Európai Egyetemi Játékok – Boros Zoltán, aki korábban több alkalommal vezette a TF női, most pedig második alkalommal irányítja az intézmény férfi együttesét

Boros – vagy ahogy a sportágban ismerik, Borisz – legutóbb is lengyel földön, Poznanban vezette a TF férfi csapatát, akkor a 9. helyen zárt fiaival

Visszaemlékezve a 3 évvel ezelőtti tornára a tapasztalt szakember azt fejtegette, hogy a csoportban a körbeverésekből szerencsétlenül jöttek ki, majd az alsóági mérkőzéseiket megnyerték. A poznani csapatból Lodzra két a 3×3-as tornán is részvevő kosaras, Király Zalán és Laman Richárd maradt hírmondónak, a bajnokcsapathoz két játékos és egy szakvezető érkezik erősítésnek, éppen az egyetemi döntőbeli nagy rivális Közgáztól, a Corvinus csapatában a 3×3-as tornán is szereplő Komma László, valamint Tichov Dominik személyében, Boros segítője pedig a Közgáz edzője, Vladár Csaba lesz.  

A srácok felkészülését egy különleges “baleset” hátráltatta: a nemzetközi szintű bizonyítási vágytól feszített kosarasok két ízben is “lezsákolták”, azaz vízszintesből függőlegesbe “helyezték” csarnokukban az egyik gyűrűt, így vagy egy héten át nem tudtak 5-5 ellen gyakorolni.

A gárda elvileg három hetet készült a tornára, de voltak, akik a felkészülés elején még nyaraltak, vagy éppen dolgoztak. Egy hete pedig négy kosaras – Horváth Gergely és a már említett Király-Laman kettős, valamint az egyik erősítésként érkező vendégjátékos, Komma – már egy hete kiutaztak a 3×3-as tornára.

Az időszak, amíg gyűrű “lógott” jó periódus volt  némi fizikai, erőnléti munkára a legénységnek, majd miután megjött az új, már lehetett csiszolni, gyakorolni a taktikát, köszönhetően néhány “beugró” kosaras fiúnak ugyan nincsenek benne az utazó keretben, de segítették a felkészülést.

Az esélyekkel kapcsolatban Boros Zoltán így fogalmazott: “Szerkezetileg a korábbi évekről ismerve a férfi egyetemi tornákon résztvevő csapatokat, biztos, hogy nem leszünk egy túl magas, palánk alatt erős társaság. Elsősorban a mozgékonyságunkat, gyorsaságunkat kell megpróbálni kihasználni, hamar átmenni védekezésből támadásba. Vannak jó kezű, távolról veszélyes játékosaink, akik ha elkapják a fonalat, jó dobóformát fognak ki, akkor jók lehetünk. Persze, mint minden egyetemi tornán, most is sok múlik majd a sorsoláson, jó lenne a múltkori lengyel fellépésünkhöz képest kicsit előrelépni, bejutni a legjobb nyolc közé.”

 

 

Cél a tapasztalatszerzés – Miskolci Egyetem – férfi csapata

Mint a következő, a 2024-es Európai Egyetemi Játékok társszervezője utazott ki a Miskolci Egyetem férfi együttese – elsősorban tapasztalatot szerezni

Béres Dávid, a miskolci gárda szakvezetője honlapunknak elmondta, nagyjából másfél-két hetet készültek a tornára, a felkészülés elején volt egy fizikai, erőnléti szakasz, majd utána leginkább az egyéni ügyességfejlesztésre, dobásokra helyezték a hangsúlyt.

A bajnokságban bronzérmet szerzett kerethez képest két játékos, Asszú Áron és Takács Dániel nem utazik, viszont egy tapasztalt centerrel erősödik az együttes, ő pedig nem más, mint az a Lippai Szabolcs, aki a miskolci női csapat szakvezetőjeként már a 3×3-as tornán is kint volt. Ő egyrészt a szezon nagy részében sérült volt, ráadásul a magyar egyetemi bajnokságból már “kiöregedett”, ám mivel az európai versenyeken 30 év a felső korhatár, most sokat segíthet csapatának. Messze neki van a legnagyobb nemzetközi tapasztalata egyetemi szinten, mivel volt egyetemi bajnok a debreceni és a miskolci gárdával egyaránt, jó néhány egyetemi Eb-n, valamint Európai Egyetemi Játékokon szerepelt. Rajta kívül Kozák Mártonnak van még némi nemzetközi rutinja, ő éppen a miskolci Európai Egyetemi Játékokon játszott – akkor még debreceni színekben.

Béres Dávid reményeit, elvárásait így összegezte: “ Mivel a csapat gyakorlatilag ugyanaz, mint amelyik az egyetemi bajnokságban játszott, a taktikai repertoár nagyjából adott. Mindenféle teher, nyomás nélkül utaztunk el Lodzba, de természetesen nem feltartott kezekkel lépünk majd pályára, szeretnénk megtenni mindent a lehető legjobb szereplésért. Célunk elsősorban a mezőnnyel való ismerkedés, tapasztalatszerzés a 2024-es hazai rendezésű EEJ-torna előtt.”

 

Fotó: Práczki Péter

További hírek