Képletesen szólva nem volt zökkenőmentes  egyetemi csapataink az Európa Egyetemi játékok Lengyelország nagyjából közepén található helyszínére, Lodzba.

A győri hölgyek és a TF-es fiúk közös busza úgy 70 kilométerrel a város előtt az autópályán egy jókora forgalmi dugóban vesztegelt bő egy órán át, de késő délutánra, bő 12 órás utazás után megérkeztek a lányok-fiúk. A két kisbusszal érkező miskolci legénység pedig még ennél is kalandosabb körülmények között érkezett meg. A forgalmi dugót ők sem kerülték el, ráadásul az egyik buszuk már lengyel földön defektet is kapott, így elég későn, estefelé, de azért csak-csak befutottak.

 

Jók voltak dr. Barthalos Istvánnak a győri hölgyek vezetőedzőjének előzetes információi, a hölgyeknél mindössze 7 csapat állt rajthoz, a győriek mellett a cseh Charles Egyetem, a házigazda a lodzi Műszaki Egyetem, az Alkalmazott Tudományok Intézete a franciaországi Lyonból, a portugál Aveiro Egyetem, Romániából a Pitesti Egyetem, valamint a 3×3-as tornát megnyerő ukrán Vaszil Sztefanik Egyetem együttese. A női tornára nem is volt sorsolás, a körmérkőzéses rendszerben rendezendő női tornát a győri lányok holnap 11.15-től az egyik esélyes, az ukrán csapat ellen kezdik.

 

A férfi tornára 16 csapat nevezett, négy négyes csoportot alakítottak ki a szervezők. A tapasztalatot szerezni kiutazó miskolci gárda az A csoportba került a házigazda lodzi Műszaki Egyetem, az osztrák Bécsi Egyetem, valamint a cseh Masaryk Egyetem csapatainak társaságában. A férfi egyetem bajnok, a TFSE együttese a török Beykent Egyetem, a horvát Zágrábi Egyetem, valamint a Belgiumból a Liege-i Egyetem csapataival együtt a C jelű kvartettbe került.

 

A két magyar férfi együttes a tornának otthont adó két csarnokban egy időben,18 órától debütál, a miskolciak a cseh, a TF pedig a belga ellenfele ellen kezdi meg szereplését.

 

További hírek