A Szegedi Tudományegyetem újabb mozgásformákkal bővíti kínálatát. A hallgatók, oktatók és munkatársak így már mintegy ötven különböző sportág közül választhatnak.
A Szegedi Tudományegyetem célul tűzte ki, hogy Magyarország legegészségesebb egyeteme legyen. Ennek tükrében folyamatosan fejleszti a sportolóssal, rekreációval kapcsolatos lehetőségeit, képzéseit. A hallgatók kötelező testnevelés órái mellett számos módon biztosítja polgárai számára, hogy mindenki találjon habitusának, érdeklődésének megfelelő sportot, amit alkalmanként vagy rendszeresen űzhet.
Az SZTE Sportközpont több egyetemi helyszínen várja a mozogni vágyókat, emellett kiterjedt kapcsolatrendszert épített ki a régió sportegyesületeivel.
– Ha az egyetem bármely polgára – legyen az hallgató, oktató, munkavállaló – azzal keres meg bennünket, hogy sportolni szeretne, szinte biztos, hogy tudunk javasolni olyan mozgásformát, ami megfelelő számára. A labdás csapatsportágaktól a csoportos fejlesztésekig, az egyéni sportoktól a vízisportokon át, a rekreációs mozgásformáig szinte mindenre van lehetőség – tudtuk meg Dr. Tokodi Margarétától, az SZTE Sportközpont igazgatójától.
Az infrastrukturális fejlesztések mellett, az eszközparkot és a kapcsolati hálót is folyamatosan fejleszti a központ. Ennek köszönhetően most tovább bővül a választható sportok köre.
Az Asztalitenisz Sport Klub Szeged (ATSK Szeged), Szeged egyik ismert pingpong egyesülete, amelyben a versenysport mellett a szabadidősporttal és a fogyatékkal élők sportjával is foglalkoznak. Kapcsolatunk régre nyúlik vissza, vezetőjük, Márki Ernő az SZTE alumnusa.
– Most új, közös projektbe kezdünk, amely mindkét fél számára előnyösnek ígérkezik. Ennek keretében lehetőség nyílik szabadidős pingpongozásra a Hattyas sori termünkben szerdán és pénteken 19 órától, 20:30-ig. Az egyesület edzői fogják irányítani a programot, amely folyamatosan fog működni május végéig. A lehetőség külsősök számára is nyitott, egyetemi dolgozóknak, hallgatóknak pedig kedvezményesen vehető igénybe – ismertette az együttműködés részleteit Márki Ernő, az ATSK Szeged elnöke.
Az SZTE Sportközpont nyújtotta lehetőségekről bővebben a Facebookon és a központ honlapján lehet tájékozódni.
Cikk és címkép forrása: SZTE