Négy elhalasztott mérkőzést játszottak le a héten a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a hölgyeknél. Mind a négy összecsapáson érvényesült a papírforma, simán nyertek az esélyesek. 

Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, nők

Keleti csoport, a 8. fordulóból elhalasztott mérkőzés

DEAC – Semmelweis Egyetem 74-42 (19-9, 20-8, 8-9, 27-16)
Debrecen, Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, zárt kapuk mögött. V.: Kisházi, Hegedűs.

DEAC: Mezei 2, HOLINKA-MIKLÓS 8, Herdon 7, Kernács 2, OCSENÁS 12/3. Csere: BACZUK 11/9, NAGY L.  13/3, Sükei 4, Schmidt 3, Szabó Z. 12. Edző: Kászoni Boglárka.

SOTE: Gangl 8, Jakobszen 2, Opitz 2, Szabó 4, Beneda. Csere:.Majsai 5, Novák 4, BUZNIKAY 4, Kuczik 2, BALOGH J.  9, Nagy 2. Edző: Hegyi Hanna.

Jó iramban kezdték a mérkőzést a csapatok.  A negyed első felében ugyan a vendégcsapat értékesítette jobban a dobásait, de az egészpályás letámadásnak köszönhetően több labdát szerzett Kászoni Boglárka együttese, s emellett betörés-kiosztásokkal és a jó csapatjátékkal átvette a vezetést a DEAC és 10 pontos előnnyel zárta a negyedet. A második negyedben a Semmelweis csapata átváltott zónára, ezzel kissé összezavarta a DEAC játékosait. Ki is kényszerítettek egy időkérést a hazaiaktól, és a jól időzített időkérés átlendítette hazaiakat a holtponton. A DEAC néhány távoli dobást értékesítve 22 pontos előnyt szerzett a félidőre. A szünet után esett a színvonal,  ezt a harmadik negyedben dobott pontok is jelezték, mindkét csapat pontatlanul, sok hibával játszott.  Egyik csapat sem tudta kihasználni a kiharcolt helyzeteit. Az utolsó negyedre összeszedte magát a hazai csapat és ismét lendületes, pontos játékot és agresszív védekezést bemutatva végül fölényessé tették sikerüket a debreceni lányok, akik közül Szabó Zita 12-12 pontos és lepattanós dupla-duplát ért el.  A vendégcsapat becsülettel küzdött és kitartott, a fővárosiak pedig gyenge dobóformát fogtak ki, így nem tudták szorossá tenni a találkozót.

Kászoni Boglárka: Az első félidőben nagyot küzdöttek a lányok úgy védekezésben, mind támadásban. A harmadik negyedben azt éreztem, kicsit elfáradtunk, támadásban nem voltunk elég koncentráltak, nem vállaltuk el az üres dobóhelyzeteket. Ennek ellenére büszke vagyok a lányokra, mert végig küzdötték és csapatként játszottak!

Hegyi Hanna: Az elején fel tudtuk venni a harcot fizikálisabb ellenfelünkkel szemben. Sajnos a kezdeti lendületünket hamar elvesztettük, illetve sok helyzetünk kimaradt, de örömmel láttam, hogy a néha már túlságosan is engedett verekedés ellenére sem adtuk fel a meccset egy percig sem. Gratulálok a DEAC győzeleméhez!

Statisztika 

A 4. fordulóból elhalasztott mérkőzés: 

Nyíregyházi Egyetemi SE – TFSE 33-126 (14-26, 7-28, 8-29, 4-43)
Nyíregyháza, Nyíregyházi Egyetem Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Sallai, Nyíri.

Nyíregyházi Egyetemi SE: Tóth F. 12, Adonyi, Veréb 2, Karakó 15, Alajtner 4. Csere: Tóth V., Balogh. Edző: Farkasinszki Orsolya.

TFSE: HANTI 37/9, DÖMÖTÖR 29, SZABÓ E. 26, BURJÁN L. 11/3, GALLI-HIRLING 23. Edző: Hegedűs Péter.

A Nyíregyháza lendületesen kezdett, aztán a vendégek korai ritmusváltását már nem tudta tartani. Szép játékkal aratott magabiztos győzelmet a TFSE az utolsó alapszakaszban játszott mérkőzésén, s veretlenül végzett a keleti csoport élén. Burján Laura tripla-duplát (11-11 pont és szerzett labda, 18 lepattanó), Galli-Hirling Borbála pedig dupla-duplát (23 pont, 17 lepattanó) ért el a találkozón.

Farkasinszki Orsolya: Jól kezdtük a mérkőzést, utána viszont elvesztettük a ritmusunkat, ennek is köszönhető ez a nagy különbség. Sok sikert kívánunk a TF-nek.

Hegedűs Péter: Köszönetet szeretnék mondani az ellenfél csapatnak, hogy meghívtak ma minket Nyíregyházára. A lányaink fantasztikusan játszottak, attól függetlenül, hogy csak öten voltak. Sajnos sokan nem tudtak csatlakozni hozzánk. Ez volt az utolsó hivatalos alapszakasz meccs a szezonban, innentől már a legjobb négy közé jutás a cél.

Statisztika

Nyugati csoport, a 11. fordulóból elhalasztott mérkőzés: 

UNI Győr SzESE – Ludovika Csata 102-61 (30-13, 15-9, 31-21, 26-18)
Győr, Városi Egyetemi Edzőcsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Földesi, Erős.

UNI Győr SzESE:  Rozmán 4, Horváth D. 9/9, Szűts 12, HORVÁTH  K. 8, NAGY R. 16. Csere: BAFFY 31/15, BÁNSZEGI 10, Tóth 4, Rácz 6, Király 2, Pozsgai. Edző: Barthalos István.

Ludovika Csata: Nemessályi 26/12, POLGÁRI 17/6, Mikula 2, Süle 2, Arnóczki 14/12. Edző: Bódi Ferenc.

A mérkőzés elején a kosarak felváltva estek, a vendégcsapat próbálta tartani a Győr által diktált gyors sebességet. A negyed hajrája a hazaiaké volt, a végére kialakult egy 17 pontos különbség. Nagy Rebeka vezérletével (16 pont, 11 lepattanó) tovább nőtt a különbség a két csapat között. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem sokat vállaló játékosa Nemessályi Lilla 26 pontig jutott, Polgári Melinda pedig hatékonyan, sokoldalúan kosarazott, de ez a két teljesítmény sem volt elég az öt játékossal érkező  vendégeknek ahhoz, hogy szorossá tegyék a mérkőzést. Hazai oldalon a sérüléséből visszatérő Baffy Fanni 31 pontot szerzett, és öt hárompontost értékesített.  A mérkőzés utolsó részében a budapesti lányok öt hárompontost szereztek zsinórban. Összességében a vendégcsapat nagyot küzdve, s helyenként ügyesen játszva jó mérkőzést tudott játszani a nyugati csoport éllovasával.

Barthalos István: Több mérkőzésmentes hét után, nagyon örülök, hogy játékra került sor. Sportszerű kosárlabda, küzdő játékosok, néhol látványos játék. Ennyiben tudnám összefoglalni az estét. A megszokottól eltérően egy másik témáról is szeretnék beszélni. Az elmúlt napokban nagy veszteség érte a kosárlabda társadalmat. Hegedűs Péter, Szabó Mihály és Lövei László a mennyei kosárlabda pályán játszanak tovább. Az egész győri kosár család nevében kívánunk kitartást a hozzátartozóknak.

Bódi Ferenc: Először is szeretnék gratulálni a Győr csapatának! Tabellavezető csapathoz méltóan kosárlabdáztak és büszke vagyok a saját játékosaimra is, ugyanis hatalmas fejlődés látható, nagyot léptünk előre az előző mérkőzésünkhöz képest. Még egyszer gratulálok a Győrnek és kívánok vírusmentes szezon folytatást.

Statisztika 

A 8. fordulóból elhalasztott mérkőzés: 

Ludovika-Csata – Közgáz 57-93 (7-24, 15-25, 16-24, 19-20)
Budapest, Ludovika Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Horváth, Rózsavölgyi.

Ludovika-Csata: Polgári 7, NEMESSÁLYI 33/9, Mikula 4, Süle 6, Arnóczki 7/3. Edző: Bódi Ferenc.

Közgáz SC és DSK: ZANA 12, Katona 9, Hidas 5/3, Munkácsi 6, PFANDLER 16. Csere: Szammer 2, Rontó 2, FARKAS 11/3, DOKTOR 18, Strupka, RYAN 12. Edző: Németh Kata.

Az előző fordulókhoz hasonlóan a Ludovika ismét csak 5 játékossal tudott kiállni, ráadásul játékosainak az előző napi győri mérkőzés is ott volt a lábukban a Közgáznak viszont volt bőven rotációs lehetősége. A gyors és pontos kosárlabdát játszó vendégek az elejétől magukhoz ragadták a kezdeményezést és már az első negyedben jelentős előnyre tettek szert. A hazaiak támadójátéka az ezúttal a pontszerzésben eléggé magára maradó Nemessályi Lilla vezérletével folyamatosan javult, ennek ellenére a félidőre eldőlt a mérkőzés. A nagyszünetet követően kiegyenlítettebb lett a játék, de ezeket a negyedeket is a Közgáz nyerte, így végül biztosan győzött.

Bódi Ferenc: Gratulálok az ellenfélnek. Örülök, hogy pályára tudtunk lépni és lejátszottuk a mérkőzést. Sok sikert kívánok az ellenfélnek és vírusmentes jövőt.

Németh Kata: Örülök, hogy tudtunk győzni, hogy egyáltalán meg tudtuk rendezni ezt a mérkőzést. Gratulálok mindkét csapatnak.

Statisztika 

Fotó: Práczki Péter

További hírek