Nyolc egyetemi számban hirdettek bajnokot február utolsó hétvégéjén Győrben. Az Olimpiai Sportparkban megrendezett országos seregszemle eleve különlegesnek ígérkezett, mivel a két napos – az országos bajnokságot, és a Diákolimpiát is magába foglaló eseményre – több mint 1200 nevezés érkezett. Az egyetemi számokban több mint duplájára emelkedett a nevezések száma, köszönhetően elsősorban a Széchenyi Egyetem rendkívüli aktivitásának. 

 

A két nap során összesen közel hetven versenyszámban hirdettek bajnokot. Az egyetemi számok előtt óriási érdeklődés övezte a férfi felnőtt mezőny futamát, amelyben a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatója, a közelmúltban Európa-bajnoki címet szerző Szabó Márton (MTK Budapest) a kétszeres evezős olimpikonnal Pétervári-Molnár Bendegúzzal (Budapest Evezős Egyesület) versenyzett nagyot a bajnoki címért. Marci óriási csatában, végül egy tizedmásodperccel megjavítva egyéni csúcsát (5:50,9) legyőzte Bendegúzt. Mindketten sérüléssel bajlódtak a versenyt megelőzően, Marcit lábsérülés, Bendét kerékpáros baleset hátráltatta. Talán emiatt is maradt el az országos csúcsdöntés. Továbbra is a korábbi evezős világbajnok, dr. Haller Ákos jegyzi a 2004-ben felállított országos rekordot (5:49,2).

 

A könnyűsúlyúaknál a TF-en néhány héttel ezelőtt diplomázó Furkó Kálmán szerezte meg az elsőséget. Az evezésben világbajnoki ezüstérmes, és Európa-bajnok sportoló a címvédő, és a verseny előtt betegséggel küszködő Galambos Pétert előzte meg.

 

A női egyetemi számot Zsiros Janka nyerte (ELTE), aki a felnőtt női versenyben ezüstérmet is szerzett. Janka mögött Szili Dorina (SZTE), és Fazekas Fanni (SZE) végzett a dobogón. A férfiaknál a rutinos, az evezésben világ-, és Európa-bajnok Juhász Adrián (SZE) zsebelte be az elsőséget, Gerei Tamás (TE), és Hopp Márton (BME) előtt.

 

A női egyetemi amatőr versengést Hörömpöly Klaudia (PE) nyerte Matkovits Veronikát (SZE), Emeneth Petrát (PE) megelőzve.  A férfiak hasonló számában Huth Balázs (PTE), Kovács Balázs(SZE), Pataki Mátyás (MATE) lett az első három sorrendje.

 

Az egyetemi csapatversenyben öt gárda mérte össze erejét. Ez a szám sprint verseny, a 2000 méteres versenytávval ellentétben „csak” 500 métert húznak le a versenyzők. A versengésben az abszolút értékelésben a dobogó első és második fokán is a Széchenyi István Egyetem csapata végzett. Az aranyérmes csapat tagjai: Szöllősi Balázs, Szigeti Roland, Juhász Adrián, Szabó Bence; az ezüstérmes csapat tagjai: Kaczur Márton, Józsa Márton, Csiszár András, Oláh Máté , a dobogó harmadik fokára a Pannon Egyetem állhatott fel (tagjai: Hörömpöly Klaudia, Emeneth Petra, Bartha Dániel, Kálóczy Szebasztián) a MATE, és az SZE előtt.

 

Az amatőr egyetemi csapatok számára kiírt versengés abszolút végeredménye: 

1. PTE (Litter Előd, Molnár Miklós, Huth Balázs, Endrei Tamás)
2. PTE
(Fésüs Ádám, Ivusza Patrik, Balogh Tamás, Cserti Csapó Bendegúz) 
3. NKE
(Bolehradsky Szilveszter, Vincze Barna Benedek, Schneider Vendel, Szalai Andor)

 

A MEFOB keretében férfi, és női amatőr oktató számokban is hirdettek bajnokot.

A férfiaknál az első három sorrendje:
1. Kovács Richárd Ágoston (SZE)
2. Hegedűs Csaba (PE)
3. Petroczki Ferenc (SZE)

A hölgyeknél: 
1. Vajkai Edina (NKE)
2. Pidl Renáta (SZE)
3 Gubucz Krisztina (SZE)

 

Fotó: Magyar Evezős Szövetség/Czucz Bálint

 

 

További hírek