Április 11-én a BEAC szervezésében rendezték meg a VII. Cheer MEFOB-ot, melyen hat magyarországi egyetem mutatta meg tehetségét, összesen öt kategóriában.  

A bajnokság a már megszokott módon a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club rendezésében zajlott, melynek a BEAC Csarnok Bogdánfy úti Sporttelepe adott otthont.

A verseny 14:30-kor vette kezdetét, ahol Juhász Péter a MEFS főtitkára és Simon Gábor a BEAC ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket és a verseny lezárásaként a díjakat is ők adták át a helyezetteknek.

A vírushelyzetre való tekintettel a verseny zártkapus volt, így csak a versenyzők és szervezők voltak jelen. A vírushelyzet persze az indulók létszámán is látszott, annak ellenére, hogy összességében 76 főt vett részt a versenyen, hat egyetem képviseletében.

A résztvevő egyetemek:

  • Debreceni Egyetem
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Eszterházy Károly Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Semmelweis Egyetem
  • Testnevelési Egyetem

Az egyetemi csapatok több kategóriában mérték össze tudásukat. Táncos kategóriákban három számban és akrobatikus kategóriákban pedig két számban voltak indulók. A mezőny kiegyenlített volt, ezért nagyon változatos eredmények születtek.

Jazz páros kategóriában:

  1. helyezés: Testnevelési Egyetem (Bajkor Fanni – Tóth Mercédesz Laura)
  2. helyezés: Pécsi Tudományegyetem (Szakály Amarilla Bianka – Gál Kamilla)

Pom páros kategóriában:

  1. helyezés: Eötvös Loránd Tudományegyetem (Szoó Regina – Fehér Barbara)
  2. helyezés: Pécsi Tudományegyetem (Szakály Amarilla Bianka – Gál Kamilla)

Pom csapat kategóriában:

  1. helyezés: Debreceni Egyetem – DEAC Cheerleaders
  2. helyezés: Eszterházy Károly Egyetem – EKE Cheerleaders

Az akrobatikus versenyszámokban az alábbi eredmények születtek:

Show Cheer Team kategória:

  1. helyezés: Semmelweis Egyetem – Team Semmelweis

Koedukált kis csapat kategória:

  1. helyezés: Eötvös Loránd Tudományegyetem – ELTE Zvezdy
  2. helyezés: Testnevelési Egyetem – Bence és a pici kezek

 

További hírek