Az ELTE-BEAC nyerte a hét rangadóját a hölgyeknél a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. Az előző kiírás ezüstérmese a bronzérmes győri együttes otthonában aratott értékes győzelmet. A címvédő TF biztosan nyert a Semmelweis Egyetem csapatának otthonában, a SzoESE pedig jó harmadik negyedének köszönhetően győzött Pécsett. Szintén egy jól sikerült szakasz – jelesül a második – segítette győzelemhez a keleti csoport fővárosi derbijén a BME-MAFC együttesét a Közgáz ellen. A másik két keleti találkozó sima volt, a Nyíregyházán nyert a Miskolc, Debrecenben pedig a DEAC a Ludovika Csatát verte fölényesen. 

 

Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, nők, 6. forduló

Keleti csoport:

BME-MAFC – Közgáz SC 70-60 (11-12, 23-15, 19-19, 17-14)
Budapest, Tüskecsarnok, 30 néző. V.: Kruk, Simon.

 

BME-MAFC: BOZSÓ 15/3, Budavári 16, HORVÁTH A. 14/3, MUNTEÁN 23/9, Korondán. Csere: Kardos, Nagy 2. Edző: Gorácz Árpád.

 

Közgáz SC: Szanthoffer 3, KISS 17/9, Doktor 8, Munkácsi 5, PFANDLER 14. Csere: Horváth 11/9, Rontó, Garami 2, Ryan. Edző: Németh Kata.

 

Az első negyedben, mind a két csapat emberfogással védekezett és a végig fej-fej mellett haladtak. Aztán a BME védekezést váltott, zónára állt át. Ez valamelyest megzavarta a Közgáz támadójátékát, és a hazaiak szerzett labdákból indítva néhány könnyű kosarat szereztek. második félidő kiegyenlített játékot hozott, a 15 pontos, 11 lepattanós dupla-duplát elérő Bozsó Katica vezette hazaiak a második negyedben mutatott játékuknak köszönhetően nyerték meg a budapesti rangadót.

Gorácz Árpád: Nagyon örülök és büszke vagyok a lányokra, a szegedi kisiklás után szükségünk volt erre a győzelemre.

Németh Kata: Sajnos néhány gyengébb teljesítménynek köszönhetően, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. Gratulálok a BME-s lányoknak.

Statisztika

 

Nyíregyházi Egyetemi SE – MEAFC 50-82 (13-26, 9-16, 18-28, 10-12)
Nyíregyháza, Nyíregyházi Egyetem Sportcsarnok, 50 néző. V.: Sallai, Horányi.

 

Nyíregyháza: Lukács 21/12, Veréb, Balogh 2, KARAKÓ  24, Alajtner. Csere: Tóth 3/3, Dallos, Adonyi, Ádám. Edző: Farkasinszki Orsolya.

 

MEAFC: TAKÁCS 24/24, KECSKÉS 21/12, Hajdu 3, SZEGECZKI 13, Kababik 2. Csere: Nagy 3, Simon 9, Tóth 7/3. Edző: Lippai Szabolcs.

 

A hárompontos dobások próbálkozásának mérkőzése volt, a két csapat részéről összesen, 68 kísérlettel. A hazaiaknál Lukács Panna, a vendégeknél Takács Anna volt a “fő vállalkozó” a távoli dobásoknál, ketten együtt 48 kísérletet jegyeztek. Kettejük “dobóversenyéből” az egyébként 24 pontja mellé 10 lepattanóval dupla-duplát elérő Takács jött ki győztesen ugyanúgy, csapata pedig az első 3 negyedben jobban, pontosabban játszva, csapatként “több lábon állva” magabiztos győzelmet aratott, amikor a Miskolc felgyorsította játékát, gyakran késztette hibázásra a lelkesen küzdő hazai együttest.

 

Farkasinszki Orsolya: A második félidőben már sokkal harciasabbak és agresszívebbek tudtuk lenni mint az első félidőben, ez az eredményen is meglátszott. Alapvetően elégedett vagyok a lányokkal. Gratulálok mindkét csapatnak.

Lippai Szabolcs: Jól kezdtük a mérkőzést és ezt nagyjából végig tudtuk tartani gratulálok a csapatomnak és további sok sikert a Nyíregyházának.

Statisztika

 

DEAC – Ludovika Csata 86-43 (25-11, 17-9, 26-13, 18-10)
Debrecen, Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, 20 néző. V.: Kisházi, Bács.

 

DEAC: MEZEI 4, Ruzsa-Kis 3/3, Holinka-Miklós 8, SZABÓ G. 15/3, SHIRIAN 15. Csere: Baczuk 5/3, Kőrösi 4, Sükei 8, Szabó Cs. 8/3, SZABÓ Z. 13/3, Gaál 3/3. Edző: Kászoni Boglárka.

 

Ludovika Csata: Kovács, Borza 7/3, Polgári 5/3, JÁNOSI16/3, Szarka 1. Csere: Sólyom 6, Sándor 2, Darvas 6., Herczku, Süle, Mikula. Edző: Vincze Viktória.

 

A DEAC dinamikusan kezdte az mérkőzést. Letámadásból szerzett labdák utáni gyors akciókkal hamar előnyre tettek szert a Csata ellen. A hazai együttes védekezésének köszönhetően pedig a fővárosi csapat alig jutott dobó helyzethez. A hazai lányok jó csapatjátékkal jutottak el az első negyedben a 25 pontig. A második negyedben  lendületben maradt a debreceni együttes, amely támadásban ugyan valamivel pontatlanabbá vált, de hatékony védekezésüknek köszönhetően tovább növelték előnyüket.  Fordulás után összeszedte magát a vendégcsapat, a ludovikás lányok letámadásukkal meglepték a vendéglátókat. A szakasz második felében rendezte sorait és tovább növelve előnyét gyakorlatilag el is döntötte a találkozót a DEAC a lepattanó harcot 58-43-ra megnyerő a DEAC. A mérkőzés végére elfáradtak a fővárosi lányok, így a hazaiak könnyed játékkal arattak fölényes győzelmet.

 

Kászoni Boglárka: Nagyon jól indítottuk ezt a találkozót. Jól védekeztünk, szépen mozogtunk együtt. Támadásban kiszolgáltuk egymást, futottunk, sok gyors indításunk volt. A zóna védekezéssel is elégedett vagyok és örvendek, hogy mindenki kapott játéklehetőséget, illetve, hogy mindenki lelkes volt. Gratulálok a győzelemhez a lányoknak és reméljük, hogy ezt tudjuk folytatni.

Vincze Viktória: Nagyon jó hangulatban telt a Debrecenbe történő utazás, de a meccsen olyan érzésem volt, hogy azt hitték a lányok, hogy osztálykirándulásra jönnek Debrecenbe. Ez a mai teljesítmény így sport szempontjából minősíthetetlen volt.

Statisztika

 

Nyugati csoport:

PTE-PEAC – SZOESE 53-61 (14-17, 18-13, 11-23, 10-8)
Pécs, 30 néző. V.: Fölvári, Nagy.

 

PTE-PEAC: HEGEDŰS 10,  Szomor 4, Nagy G. 4, NÉMETH  B. 24/6 GERGELY 4 . Csere: Puskás, Szabó N., Mándity 5/3. Szabó N. 2, Horváth, Liszkai, Nagy A. Edző: Gyenge Gábor.

SZOESE: PREISINGER 10/6, PÜSPÖKI 12, Mezősi 10, BALOGH V. 23/3, PLÓZER 6. Csere: Horváth, Dervalics, Kaj, Mészáros, Kardos. Edző: Szabó László.

 

A mérkőzés első félidejében fej-fej mellett haladtak a csapatok, szünetre a végül 22 pontos, 10 lepattanós dupla-duplát elérő Németh Bíborka vezette  PEAC jutott minimális előnyhöz a szünetre. Bár szünet után az első kosarat a hazaiak szerezték,  második félidő első perceiben viszont az elsősorban a dupla-duplát elérő Balogh Viktória (23 pont, 11 lepattanó) és a nagy mezőnymunkát végző Püspöki Lotti jó játékára alapozó vendég szombathelyiek egy 9-0-t “repesztve” valósággal “állva hagyták” a pécsieket, majd a szakasz közepén is volt egy 6-0-s rohamuk,  így 10 pontos előnnyel várhatták a záró etapot. Ez végül döntőnek bizonyult és bár a negyedik negyedet ismét a PEAC nyerte, de már nem tudta igazán szorossá tenni a találkozót.

 

Gyenge Gábor: Gratulálok a Szombathelynek a győzelemhez, a csapatomnak pedig az első félidei játékához. Sajnos sokan hiányoztak betegség vagy sérülés miatt a csapatunkból, de így is sokkal többre lennénk képesek, ha többet tudnánk együtt edzeni.

Szabó László: Küzdős, hajtós mérkőzésen a harmadik negyed jobb teljesítményének köszönhető a győzelmünk! Mindkét csapat sok hibával játszott talán mi egy kicsivel pontosabban. Külső dobásokban és lepattanózásban sokat kell még fejlődünk!

Statisztika

 

 

Semmelweis Egyetem – TFSE 59-89 (19-22, 9-25, 18-22, 13-20)
Budapest, SOTE csarnok. V.: Gruber, Káré.

 

Semmelweis Egyetem: Beneda 4, Pálmai 7/3, BALOGH J. 14, NAGY K. 14/6, Som. Csere: Buzinkay, Jakobszen, Nagy A. 7, Szabó 8, Kiss 5, Nagy H. Edző: Timár Gergely.

 

TFSE: Kenyeres 11/3, GALLI-HIRLING 6, BURJÁN 18/6, KIRÁLY 17/9, Kelemen 10. Csere: Dömötör 6, Budai 4, Szabó E. 7/3, Úr 10/6. Edző: Kováts Gabriella.

 

Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, az ötödik percig a SOTE járt néhány ponttal előrébb ellenfelénél, a negyed második felében pedig már a TFSE főleg Burján Laura pontjainak köszönhetően. Mindkét csapat jól járatta a labdát, rendre megtalálták azokat a helyzeteket, amiből eredményesek tudtak lenni. A második negyedben védekezést váltott a TF, ami összezavarta a hazaiakat, akik sorra adták el a labdákat, s ezekből rendre indítás kosarakat kaptak. Ennek köszönhetően alakult ki a 18 pontos különbség a félidőben. Fordulás után ugyan jobban megbecsülte a labdát a Semmelweis Egyetem csapata, de játékosai fáradni kezdtek és ez a védekezésükön látszott meg először. Ezt könyörtelenül kihasználták a vendégek, akik felállt védelem ellen többször is  kinti dobásokból voltak eredményesek – így “büntetve” a hazai védekezés hibáit. A záró etapban még támadásban “megnyomta” a SOTE, 20 ponton belülre kerültek a hazaiak, de a TF az utolsó 2 percben egy 12-0-s futással 30 pontosra növelte a különbséget. A TFSE-ből öten is 10 pont fölé jutottak, Burján Laura (18/6 pont, 5 labdaszerzés, 6 gólpassz), Király Andrea (17/9 pont), Kenyeres Anett (11/3 pont), Kelemen Barbara és Úr Boglárka (10-10 pont). A SOTE csapatából Balogh Júlia és Nagy Krisztina ért el kétszámjegyű pontot (14-14).

 

Timár Gergely:Gratulálok az ellenfélnek! A lányaink az első félidőben még bírták fizikailag, de a második félidőre sajnos elfáradtunk és ennek köszönhető ez a harminc pontos vereség, de gratulálok a lányoknak is!

Kováts Gabriella:Nem életünk meccsét játszottuk, de a célunkat elértük. Szerettük volna, hogy összeszokjon a csapat a győr elleni meccs után, és ez egy tökéletes alkalom volt arra, hogy minden játékunkat és egymás nevét is megismerjük.

Statisztika

 

UNI-Győr SzESE – ELTE-BEAC 68-73 (22-25, 21-22, 10-14, 15-12)
Győr, Egyetemi Edzőcsarnok, 30 néző. V: Földesi, Erős.

 

UNI-Győr SzESE: Chroméj 11/3, PERL 11/3, SZŰTS 17, Sándor, BÁNSZEGI 9. Csere: Pozsgai, Horváth 3, Rabi 5, ROZMÁN 12. Edző: dr. Barthalos István.

ELTE-BEAC: Simoncsik 2, TAKÁCS E. 15/9, NAGYI 19/6, Majsa 2, FABINI 17/3. Csere: ALTMANN 14/6, Tarnai 4. Edző: Laklóth Anna.

 

Nagy várakozás előzte meg a mérkőzést, hiszen az előző kiírás bronzérmese fogadta az ezüstérmest! Jól kezdték a rangadót, egy 5-0-al indítottak a hazaiak. Erre a több labdát szerző ELTE-BEAC könnyű kosarakkal egy 10-2-vel reagálva fordított. A negyed második fele méltó volt a bajnokság két élcsapatához, sok szép kosár esett. A második negyedet Rozmán Lilla nyitotta meg agresszív betörésével, mellé társult még Chroméj Hajnalka és Szűts Boglárka is, ám a végül a rangadón igen mutatós dupla-duplát elérő Nagyi Tímea (19 pont, 15 lepattanó) vezette ELTE-BEAC-nak mindenre volt válasza, ugyanis Takács Emese, Fabini Borbála és Altmann Anna is jól, és eredményesen játszott.

A második félidőben a csapatok szigorítottak a védekezésükön, amit az is bizonyít, hogy csak az első negyedben majdnem annyi pont esett, mint az egész második félidőben összesen. A triplák 3. negyed vége triplapárbajt hozott, és ebből is a vendégek jöttek ki jobban, hiszen, hazai oldalon kettő, míg vendégeknél három esett be. A hajrában fokozódtak az izgalmak, apránként faragtak hátrányukból a hazaiak. A hajrában kosárra kosár volt a válasz. Az ELTE tartotta 5-6 pontos előnyét. Mindkét csapatot illeti a dicséret küzdeni tudásáért, harcosságáért.

 

Barthalos István: Csalódott vagyok a mérkőzés után, mindamellett, hogy a papírforma igazolódott be. Az előző kiírás első két csapattól kaptunk ki minimális különbséggel. Bízom benne, hogy a következő négy negyed ellenük majd jóval jobban sikerül, és át tudjuk billenteni a mérleg nyelvét. A lányok becsületesen küzdöttek.

Laklóth Anna: Gratulálok a győrieknek, nagyon szépen játszottak, főleg az első félidő nagyon magas színvonalú játékot hozott. Voltak ugyan hiányzóink, de aki eljött, kitette szívét-lelkét a pályára. Ehhez most egy viszonylagos jó dobóforma is társult, talán ennek köszönhetjük a győzelmünket. Jövő héten következik a TF, reméljük ott is tudunk meglepetést okozni.

Statisztika

Fotó:  UNI Győr SzESE

További hírek