A vasárnapi záró ünnepséggel, utcabállal és drón showal ért véget a Téli Egyetemi Világjátékok Lake Placidben (USA). Magyarországot a Világjátékokon minden idők legnagyobb magyar egyetemi küldöttsége – 53 fő – képviselte hat (jégkorong, gyorskorcsolya, alpesi sí, műkorcsolya, jégtánc, short-track) sportágban. A legtöbb egyetemi sportolót a TF küldte (11 fő), 5 sportoló a Debreceni Egyetem hallgatója, négy a BCE-n tanul, 3-3 versenyző pedig a BGE-n és a BME-n. Ezen kívül 1-1 fővel (a jégkorong válogatott tagjaként) képviseltette magát az EKKE, OE és SE, illetve néhány külföldi egyetemen hallgató magyar egyetemista is részt vett.

 

Szinte minden sportágban elég erős nemzetközi mezőny képviseltette magát, ahol egyetemistáink tisztesen helyt álltak.

 

A magyar jégkorong válogatott 5 csoportmérkőzésből kettőt nyert, legyőzve Koreát és Nagy-Britanniát, de nem talált fogást a szlovák csapaton és a nagyon erős játékosokat felvonultató kazah és amerikai egyetemi válogatotton sem, így a 8. helyen zárta a Világjátékokat, mely eggyel jobb eredmény, mint a 2019-es krasznojarszki Világjátékok helyezése.

 

A jégkorong csapat tagjai: Ádám Zsolt (TF), Alapi Márton (TF), Banga Nándor Vilmos (TF), Bogesic Vedran (DE), Csiszer Ádám (TF), Erdélyi Botond (TF), Farkas Botond (BGE), Galántai Richárd Dániel (BCE), Kókai Máté (DE), Komáromy Botond (SE), Kovács Sebestyén (TF), Molnár Gergő László (DE), , Nagy Ákos (TF), Pecsét Bálint (BME), Pinczés Olivér (University of Zürich), Praták Dávid Péter (EKKE), Sági Máté Péter (BCE), Sánta William Daniel (ÓE), Szabó Péter (TF), Tóth Károly Balázs (TF), Tóth Péter Norbert (BCE), Vincze Gergő (TF). Végh Boldizsár Dániel (csapatvezető), Vas Márton (szövetségi kapitány), Macadam Donald Joseph (sportigazgató), edzők: Székely Csaba, Péter Róbert.

 

 

Elért helyezések sportági bontásban:

Alpesi sí:
Hozmann Szonja Katalin (University of Innsbruck)

Parallel szlalom vegyes csapat: 9. hely

Super-G: 25. hely

 

Junia Brigitta Magolda (TF)

Női óriásműlesiklás: 42. hely

 

Majtényi Hanna (TF)

Női Super-G: 30. hely

Női Alpesi kombináció – 23. hely

Parallel Szlalom vegyes csapat: 9. hely

 

Nagy Bence (BCE)

Parallel Szlalom vegyes csapat: 9. hely

 

Tausz András Ádám (BME)

Parallel Szlalom vegyes csapat: 9. hely

 

Alpesi sí csapatvezető: Barbai Áron Ábrahám

Edző: Nagy Csaba Győző

 

Rövidpályás gyorskorcsolya:
Bontovics Balázs (BGE)

Férfi 500 m: 31. hely

Férfi 1000 m: 14. hely

Férfi 1500 m: 18. hely

 

Hosszúpályás gyorskorcsolya:

Bejczi Botond Balázs (DE)

Mix váltó: 7. hely

Férfi tömegrajt: 8. hely

Férfi 500 m: 17. hely

Férfi 1000 m: 16. hely

Férfi: 1500 m: 11. hely

Férfi: 5000 m: 17. hely

 

Bödei Bálint (DE)

Férfi 500 m: 20. hely

Férfi 1000 m: 24. hely

Férfi 1500 m: 27. hely

Férfi tömegrajt: 17. hely

 

Füzesy Ilka (BGE)

Női 500 m: 25. hely

Női 1000 m: 33. hely

Női 1500 m: 34. hely

Mercs Abigél (BME)

Női tömegrajt: 5. hely

Mix váltó: 7. hely

Női 500 m: 28. hely

Női 1000 m: 28. hely

Női 1500 m: 25. hely

Női 3000 m: 12. hely

Hosszúpályás gyorskorcsolya edző: Kóti Gábor Zsolt

 

Műkorcsolya:
Berei Mózes József (Freie Universitӓt Bozen)

Férfi egyéni: 24. hely

Edző: Martinek Éva

 

Jégtánc:
Fouriati Ilias (New York Univeristy) – Hancock Lucy Johanna (Westchester Community College) – 12. hely

Edző: Melissa Beth Petukhov, Denis Aleksandrovich Petukhov

 

 

Gratulálunk mindenkinek az elért helyezésekhez!

 

Címkép: Madarász Milán (MJSZ)

További hírek