A férfi egyetemi bronzérmes miskolci fiúk bravúros továbbjutása után kedden este egyetemi bajnokaink léptek pályára Lódzban az Európai Egyetemi Játékokon. A győri lányok a második negyedben “elengedték” a már felnőtt nemzetközi porondon, az Európa-kupában is szereplő játékosokat is felvonultató román együttest. Volt tartása az együttesnek, amely ezt követően abszolút egyenrangú partnere volt jóval tapasztaltabb ellenfelének, bár igazán nem tudta szorossá tenni a mérkőzést, helytállt. A TF férfi gárdája ugyan a páros negyedekben felnőtt a feladathoz a nyomasztó erőfölényben lévő, a csoportot már megnyerő, a Bajnokok Ligájában is szereplő játékosokkal felálló török riválisa ellen, de a páratlan negyedekben egyértelműen a nagyobb tudású rivális akarata érvényesült. A TF-et azért illeti dicséret, mert bár a meccs hamar eldőlt, játékosai végig küzdöttek, hajtottak
 
Nők
Széchenyi Egyetem Győr – Pitesti Egyetem (román) 60-74  (16-20, 9-15, 19-25, 16-14)
 
 
Győr: ROZMÁN 16/9, Baffy 4, Rabi 8, SZŰTS 7, Békés. Cs.: Perl 5/3, CHROMÉJ 18, Pozsgai, Horváth D., Pozsgai 1, Horváth D. 1, Reider, Inczédi, Nagy Cs. Edző: dr. Barthalos István.
 
Román duplára Rozmán Lilla révén hármassal feleltek a győriek. Az első negyed közepéig váltott vezetéssel haladtak a csapatok, majd pár pontos előnyt állandósított az ellenfél. Román triplával indult a második szakasz, amelyre Baffy Fanni felelt duplával. Barthalos doktor tanítványai ezután “megálltak” támadásban, 6 és fél percen át nem dobtak kosarat akcióból, 15 ponttal ellépett a jó néhány élvonalbeli, sőt az Európa-kupában is már megforduló kosarast is felvonultató Pitesti. A félidő végén Perl Zsófia triplája és Chroméj Hajnalka kosara után 10 pontra jött fel a Széchenyi Egyetem.
Ahogy a második negyed egy, a második félidő két román hármassal indult, rögtön időt is kért a győri edző. Volt tartása a Széchenyi csapatának, amely a Chroméj Hajnalka-Rabi Kiara-Rozmán trió révén a negyed hajrájában 10 ponton belülre került. Ez azonban sokat kivett a lányokból, a szakasz végén azonban egy 7-0-lal 16 pontra növelve előnyét eldöntötte a mérkőzést a Pitesti. A Győrnek a tartása a záró szakaszban is megmaradt, azt meg is nyerte, de igazán nem tudta szorossá tenni a találkozót.
 
Dr. Barthalos István: Tartottunk tőle, hogy a románok két nap alatt kétszer nem játszanak olyan gyengén, mint az előző napon, amikor negyvenegy pontot dobva kikapott az egyébként nála gyengébb cseh csapattól. Ez be is igazolódott, amikor kellett bedobták távolról, igazán magas játékos nélkül pedig a palánk alatt nem tudtunk érvényesülni. Ezzel együtt csak a büntető százalék, amivel elégedetlen lehetek, volt tartásunk, nagyot küzdöttünk és a negyedik negyed meg is nyertük. Remélem, a folytatásban tudunk győzelmeket szerezni hazánknak.
 
Férfiak, C-csoport:
Beyken Egyetem (török) – TFSE  88-56  (25-8, 16-22, 22-8, 25-20)
 
 
TFSE: Kopácsi 4, Laman 3/3, Herló,  Horváth G. 3, KOMMA 14. Cs.: Félix 2, TICHOV 21/9, Cohill 6,  Király, Pataki 3/3, Lepsik. Edző: Boros Zoltán.
 
A török együttes veretlenül, csoportgyőztesként, a TF pedig nyeretlenül, a csoport 4. helyén végezve várta az elvileg tét nélküli találkozót. Esélyeshez méltó módon, 12-2-vel kezdte, s nyomasztó fizikai fölényben játszva úgy szereztek közel 20 pontos előnyt, hogy a tartalékos TF-ből az első 8 percben csak Komma László szerzett kosarat. A második etap elején gyorsan 20 pontra nőtt a különbség, majd magukra találtak a srácok, Komma, valamint Kopácsi Ákos és Tichov Dominik jóvoltából a félidő hajrájában 10 ponton belülre kerültek. A félidő török kosárral és a rivális 11 pontos vezetésével zárult.
Ahogy a meccs, a második félidő elején is “megnyomta” a török csapat, amely 12-0-lal kezdve hamar 20 pont fölé növelte előnyét. A szakasz végén közel 30 pontra nőtt a különbség. A 4. negyed nagy dobópárbajt és kiegyenlített játékot hozott, a páratlan negyedekben nagy fölényben játszva biztosan győzött a török csapat.
 
Boros Zoltán: A Champions Leauge-ban szereplő Tofas két játékosával felálló, hatalmas fizikai fölényben lévő török csapat ellen nagyon nehezen indult számunkra a mérkőzés. Annak nagyon örülök, hogy a második negyedet, abban kifejezetten jól védekezve gyakran váltva az emberfogást és a zónát, megtörtük az ellenfél lendületét, tudtunk néhány gyors támadást vezetni. A harmadik negyedben megint megmutatkozott a törökök nagyobb tudása, alapvetően meghatározta  játékunkat, hogy távolról nem találtunk be, csak ebben a szakaszban dobtuk az első triplát, persze gyakran voltak kénytelenek szorongatott helyzetből kísérletezni a srácok. Mindent egybevetve egy újabb igazi európai él-kosárlabdát játszó ellenfél ellen megint jól küzdöttünk, ezúttal a kisebb izomsérüléssel bajlódó Polgárdy Ádámot nélkülözve. Remélem, az alsóházi mérkőzésekre már ő is harcra kész lesz, és ott tudunk javítani.
 
Fotó: Práczki Péter

További hírek