Számos egyetem csatlakozott idén is az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjához (IDUS), melyet az egyetemeken szervezett sportnappal ünnepeltek annak érdekében, hogy hívják a figyelmet a rendszeres sportolás fontosságára.

 

Szeptember 20-át nyilvánította az UNESCO 2015 novemberében az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjává (International Day of University Sport – IDUS), melyet a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség honosított meg Magyarországon a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) együttműködésében.

 

A MEFS felhívására minden tagintézménynek lehetősége van csatlakozni az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjához, így szeptember 20-án és a környező időszakban egyetemi sportnapok rendezésével hívják fel az egyetemisták figyelmét a rendszeres sportolás fontosságára és arra, hogy nemcsak a szellemi, de a fizikai felkészültség, edzettség is legalább ugyanannyira fontos a jövő értelmisége számára.

Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján a FISU ajánlása alapján különféle szabadidős sporteseményekkel, versenyekkel, előadásokkal irányítják a figyelmet az egyetemi sport felé a világ számos országában.

Idén Magyarországon a teljesség igénye nélkül (cikkünk folyamatosan bővül a beérkező sportnapokkal az október közepéig terjedő időszakig) az alábbi sportesemények valósultak meg az egyetemi sportirodák szervezésének jóvoltából:

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

2023 szeptemberében is megrendezésre került a BME Egyetemi Sportnap, melyet óriási érdeklődés  mellett rendezett meg az Egyetemi Hallgatói Képviselet és a Testnevelési Központ a BME Bogdánffy úti Sporttelepén. A programokat olyan nagy érdeklődés övezte, hogy nagyon hamar le kellett zárni az online jelentkezéseket az összes sportprogramra. Közel 3000 hallgató (2971 fő) vett részt versenyzőként, nézőként az eseményeken. Bajnokságokat rendeztek futball, 3×3 streetball, tenisz, strandröplabda, sörpong, csocsó, tollaslabda, squash, ricochet asztalitenisz, szkander, ezen felül vezetett edzésekre is lehetett jelentkezni, mint például:  jóga, spining, aerobic, vívás, gerinctréning, TRX, tíztánc szabadjátékok, lasertag, ergométeres evezés, tollaslabda, buborékfoci, tenisz, sörpong, squash, szkander.    Az egyetem stratégiai partner sportegyesülete a MEC (Műegyetemi Evezős Klub) szervezte az ergométeres evezős versenyt és bemutatót. Óriási sikernek örvendett e szolgáltatás. Egyidejűleg bemutatásra került az október 7-én szervezendő Evezős Nyílt Nap programja is. A továbbiakban kiemelhető a Műegyetemi Vívókör sikeres bemutatkozása. Az igazi egyetemi sportággá alakult vívás 4-5 órás programot biztosított. A legnépesebb esemény a kispályás labdarúgó kupa volt. A szervezők munkáját sportszakmai partnerünk, az MLSZ Budapesti Igazgatósága minden évben támogatja.

 

Dunaújvárosi Egyetem

A Dunaújvárosi Egyetem Sportnapja idén is izgalmas és energikus napot hozott az egyetemi közösség számára. Az eseményre számos hallgató érkezett, hogy együtt sportoljanak és élvezzék a sport és egészség örömeit. A sportnap számos különböző sportversenyt és eseményt kínált a résztvevőknek. Ezek közé tartoztott például a kispályás foci, amelyen 8 csapat vett részt (6 hallgatói és 2 Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum csapata). A kispályás foci verseny közben, egy rövid, ám érdekes GymStick bemutató is helyet kapott az eseményen. A résztvevőknek lehetőségük volt megismerkedni ezzel az izgalmas és hatékony edzésmóddal. Ezenkívül volt még asztalitenisz és csocsó-verseny is. A főzőverseny nagy népszerűségnek örvendett és kiemelkedő részvételi számmal zárult hallgatók, oktatók és dolgozók részvételével, mely egy remek közösségi élményt nyújtott mindenkinek. A Dunaújvárosi Egyetem Sportnapja 2023 egy nagyszerű esemény volt, amely összehozta az egyetemi közösséget a sport és az egészség jegyében. Az esemény segítette a résztvevőket abban, hogy testileg és szellemileg is aktívak legyenek, és megmutatta, hogy a sport és a közösségépítés mennyire fontos szerepet játszik az egyetemi életben. Mindenki várja már a következő évi sportnapot, hogy ismét együtt ünnepeljenek és versenyezzenek.

 

Eötvös József Főiskola

Az Eötvös József Főiskolán az IDUS keretében a Strandröplabda bajnokságot szerveztek a Sugovica parton, Baján. A sportprogramon a főiskola hallgatói magas létszámban vettek részt. A szervezők célja a strandröplabdával nem a versenyzés, hanem a sportolás öröme volt, így barátságos mérkőzések és jó hangulat kísérte. A hallgatók körében az esemény hatalmas sikert aratott, és pozitív visszajelzéseket kaptak a szervezők.

Károli Gáspár Református Egyetem

Szeptember 27-én a Margitszigeti Atlétikai Centrumban rendezte hallgatóinak és dolgozóinak a KRE az egyetemi sportnapot. Az őszi Károli Sportnap keretében számos sportágban és csapatsportban kipróbálhatták magukat a résztvevők. Az eseményen a nagy népszerűségnek örvendő dunai evezés mellett az elmaradhatatlan kötélhúzó verseny és tizenegyesrúgó bajnokság is várta a hallgatókat, emellett a károlis csapatok a labdarúgó-, streetball- és strandröplabda kupában is megmutathatták tehetségüket, a vállalkozó szelleműek különböző challange-játékokat is kipróbálhattak, de az e-sport szerelmesei sem maradtak magukra. A sportnap elmaradhatatlan részeként táncház is várta az érdeklődőket, illetve a táncos kedvűek egy jó hangulatú zumba órán is részt vehettek.

Trócsányi László rektor köszöntőjében az ép testben ép lélek mondásra hívta fel a hallgatóság figyelmét rámutatva arra, hogy a sportnap alkalmával nemcsak az egészségünkért tehetünk, hanem megismerhetjük a másikat, közösségben lehetünk és jól érezhetjük magunkat. Örömét fejezte ki, hogy a hallgatók mellett oktatók és munkatársak is éltek a lehetőséggel, hogy aktívan töltsék el ezt a napot. Kiemelte, hogy a Károli számos lehetőséget kínál az egyetemi polgárság részére – ilyen ez a mai sportnap is -, Rektor úr reméli, hogy a hallgatók élményekkel telve gazdagodnak és élnek azokkal az alkalmakkal, amiket az egyetem nyújt részükre.

Sárfalvi Péter, a Károli Sportiroda igazgatója, a sportnap főszervezőjeként örömének adott hangot, hogy ilyen sokan, mintegy 900-an részt vettek és számos sportágban kipróbálták magukat. Bátorította a résztvevőket, hogy nyugodt szívvel keressék a sportirodát és csatlakozzanak a Károli SC-hez.

 

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campus

A MATE Kaposvári Campusán az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján három sportágban 81 hallgató mérettette meg magát. Az eseményt Dr. Gombos Péter általános campus-főigazgató-helyettes nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta a mindennapos testmozgás fontosságát és a kaposvári szabadidős sportedzések látogatására buzdította a résztvevőket. A szabadtéri rekortán pályán kispályás focitorna zajlott, ahol izgalmakban nem volt hiány, hiszen az első helyről végül bűntetőrúgások döntöttek. Az íjász pályán közel 50-en vettek részt a női és férfi íjász versenyen, a konditeremben fekvenyomó verseny folyt a sportnap keretében. A legjobb eredményt Tölgyesi Tamás Ádám érte el, aki egyébként a Junior Testépítő Európa-bajnokság ezüstérmese volt májusban. Tamás bemutató edzést is tartott az érdeklődők részére. Fotó: Lakos István

 

Miskolci Egyetem

A Miskolci Egyetem intézményi sportirodája idén is megszervezte 2023. szeptember 20-án a XXIII. Miskolci Egyetemi Sportnapot csatlakozva az IDUS-hoz. Az eseményen közel 1000 fő vett részt és próbálta ki a szervezők által ajánlott programok valamelyikét. A 2023/24-es tanév a SPORT ÉVE, hiszen 2024. július 12-24. között Miskolc és Debrecen ad otthont az Európai Egyetemi Játékoknak (EEJ), amely a kontinens legnagyobb hallgatói multisport eseménye, ezért a hagyományos sportági és kari vetélkedő mellett az idei sportnap az EEJ-ről szólt. Egy úgynevezett EEJ vásárteret alakítottak ki, ahol babzsákos chill zóna, fotó sarok és ideiglenes tetoválások készülhettek, social challenge és nyereményjáték, kosárra dobás, asztalitenisz, Teqvolley, felfújható játékok várták az érdeklődőket, melynek legfontosabb állomása az Infó sátor és EUSA kiállítás volt.

A Sportközpont munkatársai által elkészített táblára a meghívott vendégek helyezték fel a SPORT ÉVE feliratot, amely az egész tanév során, az EUSA kiállítás mellett az egyetem forgalmas helyein kerül kiállításra.

A – Prof dr Horváth Zita Miskolci Egyetem Rektora,
S – Kalmár Zsolt Miskolci Egyetem Gazdasági Vezetője
P – Kása Tamás – EUG 2024 miskolci munkacsoport vezetője
O – Bene Szilárd – Sportközpont vezető
R – Koschik-Gyenes Mirella, MEAFC ügyvezető
T – Szabó Martin – ME-HÖK elnök
É – Nagy Alfréd – Műszaki, Vagyonfejlesztési és Vagyonhasznosítási Osztályvezető
V – Dr. Nyikes Zita – Miskolci Egyetem Kommunikációs és beiskolázási Igazgató
E – Földi Barbara, MEAFC Cheerleding Szakosztály csapatkapitánya, a Miskolci Egyetem önkéntesei képviseletében
! – Lippai Szabolcs, MEAFC kosárlabda csapat center játékosa, a Miskolci Egyetem Sportolói képviseletében

 

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

A MOME hallgatói számára a V.30 BELVÁROSI SPORTKÖZPONT-ban került megrendezésre a sportnap. A sportnap keretén belül számos szabadidős sportot/tevékenységet tudtak kipróbálni. Az úszás, az asztalitenisz, röplabda, kosárlabda, foci, falmászás, E-sport, teqball, boksz, kidobós, mellett a PRAMA csoportos órán is részt vehettek a hallgatók.  A feltöltődést és rekreációt szolgálta a tetőteraszon tartott jóga órák. A MOME sportnap célja az volt, hogy közösségépítés mellett, a hallgatók olyan sportokat is ki tudjanak próbálni, amelyekkel eddig nem találkoztak.

 

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Szeptember 21-én került megrendezésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportnapja, a Ludovika Egyetemi Sportnap, ahol közel 1000 fő vett részt a versenyeken és szabadidős sporttevékenységeken. Az eseményen minden évben megjelennek a csapatsportok, mint a 3×3 kosárlabda-bajnokság, a hallgatói és dolgozói kispályás labdarúgó-bajnokság, röplabda-bajnokság, ergométer verseny. Idén 7 kosárlabdacsapat, 16 hallgatói és 5 dolgozói focicsapat, 6 röplabdacsapat és 4 ergométer csapat jelentkező volt. Ebben az évben először rendeztek úszóversenyt a sportnapon, ami nagy népszerűségnek örvendett.

Az egyéni sportok kedvelői számára teniszbajnokságot indítottak, továbbá délelőtt és délután is két aerobik és két jóga órát biztosítottak az érdeklődőknek, amik szintén telített létszámmal zajlottak. Mindezek mellett kitelepült a Magyar Öttusa Szövetség és a résztvevők kipróbálhatták a lézerlövészetet, valamint a Ludovika Sportegyesület egyes szakosztályai is jelen voltak (vívó, tollaslabda, falmászó), akiknél egész nap lehetőség volt megismerkedni és kipróbálni a különböző sportokat, illetve a rendészeti kutyás szakosztály és a tonfacsoport bemutatóival színesítette a napot. Az előző években nagy sikere volt a szauna szeánsznak, így ezt idén is beépítették a programtervbe, valamint a 2022-es évben először lehetett regisztrálni menedzser masszázsra, aminek sikerén felbuzdulva idén több masszőrt hívtak, hogy minél több egyetemi polgárnak legyen lehetősége kipróbálni.

Tekintettel arra, hogy az egészséges életmód mindig aktuális téma, főleg az irodai munkát végző kollégák, és a rendészeti és honvédtisztképző hallgatók számára, így részükre előadást biztosítottak a szervezők, „Aranyközépút a fitnesz világbajnokság és a sörhas között” címmel. Az előadás után szakemberek segítségével lehetőség nyílt Inbody testösszetétel mérésre is.

 

Nyíregyházi Egyetem

Focizni és kerékpározni is lehetett azon a sportnapon, amit a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézete szervezett az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja alkalmából. A Testnevelés és Sporttudományi Intézet programsorozata, mely a „Mozdulj középiskolás a Nyíregyházi Egyetemmel!” nevet viselte, reggel testébresztő aerobikkal és bemelegítőtornával kezdődött, a foglalkozást Rajna Beatrix vezette.

 

Óbudai Egyetem

Az Óbudai Egyetem 3×3 kosárlabda háziversenyt szervezett az IDUS alkalmából. Hét csapat indult a Tavaszmező utcai versenyen, igen sok lány résztvevővel, így külön tudtak vegyes- és férfi bajnokságot is indítani, és érmeket osztani mindkét kategóriában.

 

Pannon Egyetem

A Pannon Egyetem Sportnapja idén szeptember 27-én került megrendezésre. A rendezvény keretein belül avatták fel az egyetem megújult szabadtéri sportfelületeit. A Veszprémi Egyetemi Sport Club szakosztályai települtek ki a rendezvényre: evezés, falmászás, futsal, kerékpározás, kosárlabda, küzdősportok, röplabda, vitorlázás, vívás. Közreműködő partnereik között szerepelt többek között a Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzata és  a Nemzeti Sport Ügynökség is, aki reflexpályával, standdal, nyereményjátékokkal színesítette a programokat. Hagyományosan megrendezték kari csapatversenyüket is, melyen öt egyetemi kar 10-10 fős csapata vett részt. A kari csapatokat sportcsapatkapitányaik szervezték és koordinálták a rendezvény alatt. A csapatok 6 állomáson teljesítettek sportos feladatokat, melyet kötélhúzó verseny és eredményhirdetés követett.

 

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem az idei évben 30 km-es váltófutó versenyt rendezett az IDUS kapcsán, mely szervesen kapcsolódott az Egyetem 30 éves újkori fennállásához. Ezen felül a sportnaphoz kötődően szervezték még táncházat és újra útjára indították az egyetemi labdarúgó bajnokságot. A sportnapot nagy érdeklődés övezte, számos hallgató vett részt rajta.

 

 

Pécsi Tudományegyetem

Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja alkalmából egy Sárkányhajó Regattát szervezett a PTE Sportiroda, a Pécsi Tudományegyetem hallgatóinak és dolgozóinak. A sportnapra közel 300 regisztráció érkezett, így 10 sárkányhajós és 11 főzős csapat mérte össze tudását a főzőversennyel színesített regattán. A jelenlévők a két verseny mellett a GYMtronic edzőterem evezőgépeit is kipróbálhatták, valamint különböző egészségügyi méréseken is részt vehettek.  A nap végén a műszaki karos “TitaMIK” csapata örülhetett, akik kiélezett küzdelemben szerezték meg a bajnoki címet a BTK-s “PécsiBölcsészek” és a sokszoros címvédő “SárkánySzív Klinika” munkatársai előtt. A Sárkányszívesek és az új bajnok TitaMIK esetében bebizonyosodott, hogy a csapattagok nemcsak az evezőlapáttal, hanem a fakanállal is jól bánnak, hiszen előbbi a második, utóbbi a harmadik helyen végzett a kihagyhatatlan főzőversenyen, amelynek győztese a Klinikai Központ alakulata, “Az elnök emberei” lettek a hétvégén. 

 

Semmelweis Egyetem
Idén szeptember 22-én rendezte meg a Semmelweis Egyetem a Sleepless Semmelweis rendezvényt, mely nem más, mint egy éjszakába nyúló sportesemény a Semmelweis Egyetem Zágrábi utcai Sportközpontjában. A rendezvényen 10 fős vegyes csapatok mérhették össze tudásukat labdarúgás, kosárlabda és röplabda sportágakban – a nevezőknek a sportágak mindegyikében meg kellett mérkőzniük. Az esemény este héttől hajnali háromig tartott.  Az éjszaka folyamán sportszerű küzdelmekkel, étellel, itallal és persze felejthetetlen hangulattal várták a résztvevőket, akik egy különleges sportélménnyel gazdagabban távozhattak a hajnali órákban.

 

Soproni Egyetem

Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja a Soproni Egyetemi Napok keretében került megrendezésre, ahol a Soproni Egyetem sportegyesületének, a SMAFC-nak a  szakosztályai mutatkoztak be, amelyekben a kritérium testnevelés tantárgy is teljesíthető. A következő sportágakból kaphattak ízelítőt a hallgatók: floorball, röplabda, kosárlabda, karate, brazil ji-ujitsu, ökölvívás, japán kardvívás, aerobik, íjászat, tájfutás, labdarúgás, teqball. A sportágak mellett különböző egyéb versenyeken is részt vehettek a hallgatók, mint például a sörpong, a kötélhúzás, a dobóversenyek, illetve a rönkfűrészelés. Minden sportágban több hallgató, illetve csapat nevezett, így komoly versengés alakult ki a különböző versenyeken. A programokon több, mint 850 hallgató vett részt, ami jelentős létszám, a legnépszerűbbek a labdajátékok, illetve az aerobik volt.

 

Szegedi Tudományegyetem

Számos mozgásformával várta az IDUS keretében idén is az SZTE Sportközpont a résztvevőket a Füvészkertben. Az SZTE polgárai többek között fitnesz, kötélugrás, pilates, jóga órákhoz csatlakozhattak, vagy futhattak egy jót a Füvészkert friss levegőjén. A program zárásaként került sor a 2023-sa SZTE Lépjük meg! kihívás zárására, ahol a záró közös futás mellett helyére került a 12 kari emléktávval ellátott pad a Rózsakertnél. Az SZTE Alma Mater 2023-as SZTE Lépjük meg! kihívás lényege az volt, hogy az egyetem korábbi és jelenlegi hallgatói 8 héten keresztül osztották meg a dokumentált eredményeiket. Mint minden évben, az egyéni és kari versengés mellett most is kihirdetése került egy közösen teljesítendő cél: a 9 EUGLOH egyetem városainak virtuális összekötése a gyűjtött kilométerekkel. A kitűzött célt messze túlszárnyalta a közösség: 13000 km helyett 39023 km-t gyűjtöttek össze. A padavató ceremónián az alumni ügyekért felelős rektori megbízott, Prof. Dr. Görög Márta szólalt fel az alumni közösség nevében. Beszédében kiemelte az olyan kezdeményezések fontosságát, mint amilyen az SZTE Lépjük meg! kihívás is, ami lehetőséget biztosít a részvevőknek a közösségi élmény átélésére, valamint segít kibillenni a hétköznapok mókuskerekéből. Mint mondta, a Rózsakert körül elhelyezett 12 pad kiválóan szimbolizálja a Szegedi Tudományegyetemet. A 12 pad és a padon megpihenők pont úgy fordulnak egy színes, gondozott rózsakert felé, mint ahogy a 12 kar oktatói, kutatói és hallgatói is. Bár mind más-más szemszögből nézik, látják és vizsgálják a világot, figyelmüket mégis egy közös cél, egy közös jövő felé irányítják, egységet alkotva annak érdekében tevékenykednek.

 

 

Fotók forrásai: egyetemi sportirodák saját képei

További hírek