Idén a MEFS közreműködésével az egyetemek is csatlakoznak a február 22-én megrendezendő Magyar Parasport Napjához, jelentette be Mocsai Lajos a MEFS elnöke a február 7-i MPB-FODISZ-MET-MEFS közös sajtótájékoztatón.

 

Az Országgyűlés 2017 decemberében egyhangúlag szavazta meg a Kulturális Bizottság ötpárti kezdeményezését, hogy minden évben február 22.-én ünnepeljük a Magyar Parasport Napját. Az idén öt éves eseményre, minden évben a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) kiválasztja nagykövet párosát, akik feladata képviselni a hazai parasport mozgalmat és minél több emberhez eljuttatni a fogyatékossággal élők fontos szerepét a társadalmunkban. Idén Ekler Lucát, a Testnevelési Egyetem hallgatóját, paralimpiai bajnok távolugrót, az Év Egyetemi Sportolóját (2021, 2019) és dr. Baji Balázst világbajnoki bronzéremes és Universiade bajnok gátfutót, a 2017-es Év Egyetemi Sportolóját választották e nemes feladatra.

 

A február 7-i, a Magyar Parasport Napjának alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke Szabó László megköszönte a MEFS és MET (Magyar Edzők Társasága) támogatását, valamint kiemelte a Magyar Parasport Napja két nagykövetének szerepét, akik gondolkodás nélkül vállalták el ezt a nemes felkérést. „Hálás vagyok, ha a sportolók nem felejtik el, honnan jönnek. Ez Luca és Balázs esetében is így van, mivel büszkén vállalják mindazt az ügyet, amit a parasport mozgalom fejlesztéséért képviselünk.” A szervezet vezetője kifejezte büszkeségét, amiért ilyen sokan állnak be a Magyar Parasport Napja mögé támogatóként, hiszen úgy gondolja, ennek is köszönhető a programok listájának növekedése.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kimagaslóan támogatja a fogyatékkosággal élő sportolók ügyét. Ennek is köszönhetően bővül a Magyar Parasport Napjának Lélekmozgató program kínálata. Az óvodás, általános iskoláskorú gyermekek mellett bekapcsolódhatnak a felsőoktatás hallgatói. Száz Tibor, az EMMI osztályvezetője kihangsúlyozta: „Fontos a társadalmi integráció, ennek pedig egyik alappillére február 22.” – hozzátette, szakmai siker, amit a Magyar Paralimpiai Bizottság elért, hiszen a Magyar Parasport Napja évről-évre egyre több embert mozgat meg.

„A Lélekmozgató közös nevezője a sport. Ennek segítségével tudjuk elkezdeni az integrációt mindenkinél” – emelte ki beszédében a FODISZ ügyvezető igazgatója, Toponári Gábor. A program sikerességét jól tükrözi, hogy már 300 intézmény jelentkezett a szervezetnél.

„Mindenki számára erkölcsi feladat a fogyatékossággal élő emberek támogatása akár sportról, akár a mindennapi életről, tanulásról vagy munkavégzésről van szó. A hétköznapi életben helytálló, valamint a felsőoktatási intézményekben hallgatóként, a kihívásoknak megfelelő fogyatékkal élő embertársaink mintegy motivációként, példaként is szolgálhatnak az ép társaik számára. A MEFS támogatja, hogy az egyetemeken széles körben elérhetőek legyenek a parasportok is, mely lehetővé teszi a fogyatékossággal élő hallgatók sportolását intézményen belül, továbbá biztosítani kell parasportolóink számára a kettős életpálya nyújtotta lehetőségeket.”  – hangsúlyozta Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke.

 

 

Baji Balázs hangsúlyozta: „A sport segítségével ugyanazon a nyelven tudunk beszélni, ebben a közegben mindenkit ugyanazok a célok vezérelnek.”

 

A Lélekmozgató Program – február 22. – Magyar Parasport Napja alkalmából – MPB felhívása:

A programsorozat lényege, hogy a pedagógusok ezen a napon, a testnevelés órák keretében, a különböző életkorú diákokkal kipróbálják a fogyatékos sportok csapatsportágait. Hiszünk abban, hogy a sport szeretete, a parasportok kipróbálása segíti, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az épek és a fogyatékossággal élők.

Ebben az évben várjuk az egyetemek csatlakozását is a programunkhoz. Kérjük, hogy minél többen regisztráljanak és vegyenek részt a Magyar Parasport Napja programjaiban. A Magyar Parasport Napja Lélekmozgató programjához 2022. február 22-én, vagyis idén először csatlakozhatnak a magyarországi felsőoktatási intézmények. Debrecenben, Győrben és Pécsen már bizonyosan lesz aktivitás a parasportok népszerűsítése céljából.

Többféle pályázattal készültünk a regisztrált intézmények számára, díjazzuk majd a megvalósított legkiválóbb programokat, valamint rajz- és videópályázatot is meghirdettünk.

Regisztráció oktatási intézményeknek 

Sportszakmai kiadvány

 

Parasport Fejlesztésének Lehetőségei Nemzetközi Konferencia

Számos hazai és külföldi szakember, a parasport világában jártas szakértő szólal meg tematikus előadásokban. Kerekasztal beszélgetés formájában tartanak beszámolót paralimpikonok, valamint gondolataikat fejezik ki nemzetközi vendégeink. A járványügyi helyzetre való tekintettel a konferenciát a Magyar Paralimpiai Bizottság youtube csatornáján is lehet majd követni, de szeretettel várjuk az érdeklődőket a Magyar Sport Házába is.

A konferenciára a regisztráció ITT lehetséges.

  

#akadalyoknelkul

Fotók forrása: MPB

További hírek