Budapesten, október első hétvégéjén a magyar felsőoktatási intézmények legkiválóbb evezős és sárkányhajós csapatai vettek részt a Dunai Regattán, amelynek keretében az Egyetemi Sport Nemzetközi Napját is ünnepelhették a résztvevők. A versenyeket edukációs, szórakoztató, egészségmegőrző és sportprogramok, koncertek egészítették ki, valamint az Egyetemi Sport Nagykövetei is egy fogadás keretében beszélhették át az elmúlt év tapasztalatait.
Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre a Dunai Regatta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ikonikus központi épülete előtt, melyhez idén az #IDUS2022 is csatlakozott. Az eseményt Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a rendezvény nem csak a sportolás népszerűsítésében játszik szerepet, de előtérbe helyezi az egészséges életmód fontosságát is.
Az idei évben a Dunai Regatta adott otthont az #IDUS2022 központi rendezvényének, amelynek célja, hogy ráirányítsa világszerte a figyelmet a sport fontosságára a felsőoktatásban. Ennek fényében a kilátogató egyetemisták és érdeklődők egészségmegőrző és sportprogramokon (judo, 3×3 kosárlabda, urban volleyball, mászófal, ergométer, teqball, e-sport, freestyle foci verseny, szkander stb.) is részt vehettek.
A szombati nap nyitányaként az Egyetemi Sport Nagyköveteinek tartott fogadást a MEFS, megköszönve az elmúlt évi egyetemi sportban kifejtett áldozatos munkájukat és lehetőséget biztosított számukra egy kötetlen beszélgetésre, tapasztalatcserére is.
Kora délután a Dunán az evezős versenyeké volt a főszerep, nyolc magyar és egy szerb egyetemi nyolcas a Vigadó és a Műegyetem közötti szakaszon mérte össze erejét, melyben a BME legénysége bizonyult a leggyorsabbnak, nem sokkal lemaradva tőlük a szegediek gyűjtötték be az ezüstérmet, a dobogó harmadik fokára pedig a Corvinus hallgatói állhattak fel.
Az evezősök után az egyetemi sárkányhajós egységek lepték el a Dunát. 12 egyetem csapata mérkőzött meg két kategóriában a bajnoki címért, a mezőnyt pedig az olimpiai bajnokokból, olimpikonokból, sportvezetőkből álló All Stars csapat tette teljessé. A Margit hídtól a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem központi épületéig tartó 3,2 kilométeres szakaszon rendezték. Az első futamot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) nyerte, mögöttük ért célba a Szegedi Tudományegyetem, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem hajója tette teljessé a dobogót. A második futamban szerepeltek az igazi „nagyágyúk”, mint a Pécsi Tudományegyetem idei világbajnok legénysége. A leggyorsabb egység ezúttal a Széchenyi István Egyetemé volt, nem sokkal megelőzve a pécsieket, a harmadik helyre pedig a TF legénysége evezett be.
Az #ISDUS 2022 keretében, a Dunai Regattán írta alá a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség és a Magyar Evezős Szövetség azt a stratégiai megállapodást, mely célja az evezés fejlesztése a hazai és nemzetközi egyetemi evezős versenyeken való részvétel érdekében.
A napot cheer bemutatók, kvízműsor és az esti koncertek tették igazán feledhetetlenné.
Evezős eredmények:
ELSŐ ELŐFUTAM
1. Szegedi Tudományegyetem 4:50,480
2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 04:51,020
3. Budapesti Corvinus Egyetem 04:58,880
4. University of Beograd 05:05,687
5. Óbudai Egyetem 05:39,892
MÁSODIK ELŐFUTAM
1. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 05:17,362
2. Eötvös Loránd Tudományegyetem 05:17,882
3. Széchenyi István Egyetem 05:19,629
4. Semmelweis Egyetem 05:38,488
DÖNTŐ
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 04:28,158
- Szegedi Tudományegyetem 04:33,618
- Budapesti Corvinus Egyetem 04:37,498
- Eötvös Loránd Tudományegyetem 04:41,231
- Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 04:42,411
Sárkányhajó eredmények:
Első időfutam
- Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi kar (NKE) 11:39:72
- Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 11:48:83
- Károli Gáspár Református Egyetem (KGRE) 11:53:13
- Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) 12:04:01
- Színház és Filművészeti Egyetem (SZFE) 12:21:96
- Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) 12:35:40
- All Stars 13:17:39
Második időfutam
- Széchenyi István Egyetem (SZE) 9:51:14
- Pécsi Tudományegyetem (PTE) 9:56:10
- Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TE) 10:09:68
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) 11:33:29
- Pannon Egyetem (PE) 11:41:10
- Semmelweis Egyetem (SE) 11:57:17