Négy győzelem mellett 7 vereség a magyar csapatok első napi mérlege a lengyelországi Lódzban zajló Európai Egyetemi Játékok 3×3-as kosárlabda tornájának első napján. A TFSE lányai két fölényes győzelemmel kezdték a tornát, a miskolciak két vereséggel. A győri hölgyek ma csak egy mérkőzést játszottak, s minimális különbséggel alulmaradtak. Ami a férfi csapatok szereplését illeti, a BME-MAFC balszerencsés hosszabbításos vereség után egy török, a Corvinus gárdája pedig egy simán elveszített összecsapás után értékes francia “skalpot szerzett, a TF-fiúk szereplését nem kísérte szerencse

 

 

Nők, A-csoport:

Pitesti Egyetem (román) – Miskolci Egyetem 19-14

Két miskolci ponttal kezdődött a találkozó, ám erre 4 román érkezett válaszként. Ezt követően a játékidő feléig miskolci lányok Szegeczki Nóra vezetésével “tapadtak” ellenfelükre. Ekkor azonban egy 4-1-es rohammal elléptek a román lányok, és ez döntőnek bizonyult, innen már nem tudták szorossá tenni a találkozót Lippai Szabolcs tanítványai.

Miskolc: Szegeczki 8/2*, Kababik 3, Kecskés 2, Sikora 1.

 

Miskolci Egyetem – Zágrábi Egyetem (horvát) 10-16

Az első percekben kiegyenlített volt a játék, majd a mérkőzés közepén egy 7-0-lal elhúztak a horvátok. Ezt követően Sikora Emőke vezérletével egy 4-0-lal szorossá tették a találkozót a miskolci hölgyek, ám a hajrára megtört a lendület, egy 5-1-es rohammal a horvát csapat eldöntötte a maga javára a találkozót.

Miskolc: Sikora 4, Kecskés 3/2, Kababik 3, Szegeczki.

 

B-csoport:

Széchenyi István Egyetem Győr – Malagai Egyetem (spanyol) 11-12

A lámpalázasan kezdő győri lányok az 5. percben 5-1-es hátrányba kerültek. Ekkor azonban a “beugró” Pozsgai Dóra, majd Perl Zsófia is betalált távolról, így ledolgozta hátrányát a Győr. Új erőre kapott a spanyol csapat, amely nagy küzdelemben 10-7-re ellépett. Perl vezérletével azonban újfent ledolgozta hátrányát a Széchenyi Egyetem együttese, majd egy spanyol találat után az izgalmas végjátékban már nem született találat, így minimális különbségű malagai siker született.

Széchenyi István Egyetem: Perl 6/4, Szűts 3, Pozsgai 2/2, Horváth D.

 

 

C-csoport:

Portói Egyetem (portugál) – TFSE 4-21

Bár a portugálok szereztek vezetést, Galli-Hirling Borbála kosaraival egy 6-0-lal felelt, s a 3. percre megnyugtató előnyre tett szert a TF. A folytatásban is Kováts Gabriella tanítványainak akarata érvényesült, Király Andrea és Kenyeres Anett pillanatai következtek, s a nagy fölényben játszó TF-es lányok a 4. percben 10 pontosra növelték előnyüket, majd Burján Laura nagy sorozatával a 6. percben elérték a 21-et, és fölényes győzelemmel kezdték a tornát.

TFSE: Burján 8/6, Galli-Hirling 6, Király 4/2, Kenyeres 3/2.

 

 

TFSE – Göttingeni Egyetem (német) 14-4

Kemény, küzdelmes játékkal indult az összecsapás, a 4. percben 3-2-es TF vezetés után Galli Hirling Borbála távoli találata – rá azért ez nem igazán jellemző – óriási lökést adott a magyar együttesnek, amely ettől kezdve roppant magabiztossá vált, és ismét remekül védekezve újabb fölényes győzelmet aratott.

TFSE: Galli-Hirling 6/4, Király A. 4/2, Kenyeres 2/2, Burján 2.

 

 

 

 

Férfiak, A-csoport:

TFSE – Olomouci Palacky Egyetem (cseh) 15-16

Az első percekben sűrűn potyogtak a kosarak, 4-2-es cseh vezetés után egységes csapatmunkával egy 6-1-et “repesztve” ellépett a TF. Ezt követően jobbára a magyar csapatnál volt a szűk előny, a cseh gárda időnként ki-kiegyenlített. A hajrában fej-fej mellett haladtak a csapatok, végül egy duplával a cseh csapat került ki győztesen a csatából.

TFSE: Pintér 6, Laman 4/2, Király Z. 3, Horváth G. 2/2.

 

Bécsi Egyetem (osztrák) – TFSE 21-11

“Beragadt” a kezdésnél a TF, hamar 7-1-es hátrányba került. Laman Richárd vezérletével próbáltak kapaszkodni a fiúk, ám 3 pontnál nem tudtak közelebb kerülni ellenfelükhöz, a hajrára pedig belefáradtak a rivális üldözésébe, így végül távolról remekül célzó osztrákok biztosan győztek.

TFSE: Pintér 4, Laman, Király 3-3, Horváth 1.

 

B-csoport:

Opolei Műszaki Egyetem (lengyel) – Corvinus Egyetem 22-12

Valóságos kosáresővel indult a mérkőzés, az 1. perc végén 5-4-re vezetett a Corvinus. A kosáreső sajnos csak a mieink részéről “állt el”, egy 7-0-s lengyel roham következett. A játékidő közepén 2 pontra még felzárkózott a Corvinus, ám ez sokat kivett játékosaiból, akik két  lengyel kosarast – akik 10-10 pontot szereztek – nem tudták tartani, így végül biztos lengyel siker született. 

Corvinus: Bartha 5, Komma, Papp D. 3-3, Németh B. 2/2.

 

 

Corvinus Egyetem – Le Havre Egyetem (francia) 16-10

Parádésan, 7-1-gyel kezdett a Corvinus, majd  kapott ugyan két kosarat az együttes, ám ezt követően a Bartha Ákos-Komma László belső kettős jóvoltából 11-3-ra elhúzott. Ezzel eldőlt a találkozó, a hajrában gond nélkül tartva előnyüket, magabiztos győzelmet aratott a Corvinus legénysége.

Corvinus: Komma 7, Bartha 4/2, Németh 3/2, Papp .2. .

 

 

 

C-csoport

Aveiro Egyetem (portugál) – BME-MAFC 17-16 (hosszabbítás után)

Az első percek kiegyenlített játéka után a játékidő derekán 9-6-ra ellépett a “műszaki alakulat”, ám ekkor “megállt a tudomány, és a portugálok egy 8-1-gyel fordítottak. Tiba Klára tanítványai Farkas Dániel két távoli találatával – ami itt 2 pontot ér – hosszabbításra mentették a mérkőzést, sőt ráadásban Farkas révén a vezetést is  megszerezték, ám a portugálok egy büntetővel, majd egy kosárral a maguk javára fordították a találkozót.

BME-MAFC: Farkas 11/6, Svéda 3/2, Rozs 2, Kofla-novics.

 

BME-MAFC – Kadir Has Egyetem (török) 20-13

5-2-vel kezdett a BME, majd rendezték soraikat és feljöttek a törökök, és a  játékidő derekáig fej-fej mellett haladt a két együttes. Ekkor azonban egységes, jó csapatjátékot nyújtva egy 9-1-es rohamot “repesztve” elhúzott, és “döntő csapást mérve” ellenfelére végül magabiztos győzelmet aratott a “műszaki alakulat”.

BME-MAFC: Farkas 7/2, Svéda 5/2, Koflanovics 4/4, Rozs 4.

 

 

*: Ebben a szakágban – ellentétben a hagyományos 5-5 ellenivel – a közeli kosarak 1, a távoli találatok pedig 2 pontot érnek, a /utáni számok az adott játékos távoli kosarait jelzik

 

További hírek