17 magyarországi egyetem, 314 sportoló hallgatója utazik az Európai Egyetemi Játékokra, melyet július 17-30. között rendeznek a lengyelországi Lodz városában.

 

38 országból, több mint 400 egyetem, 5000 egyetemista sportoló vesz részt a kétévente megrendezendő európai multisport eseményen, ahova az egész kontinensről érkeznek hallgatók. Összesen 20 sportágban mérhetik össze tudásukat, melyből 18-ban magyar egyetemistáknak is szurkolhatunk. Az Európai Egyetemi Játékok (EEJ) – melyet az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szervez – különlegessége, hogy nem nemzeti válogatottak, hanem intézményi színekben induló csapatok, versenyzők vesznek részt rajta.

 

Magyarországról összesen 421 fő (versenyző, kísérő és játékvezető) utazik ki a Játékokra, továbbá még számos vendég és megfigyelő is részt vesz rajta, mivel a soron következő, 2024-es EEJ-nek hazánk, ezen belül is Miskolc és Debrecen ad otthont.

 

Magyarország képviseletében:

18 sportág (3×3 kosárlabda (ffi, női), asztalitenisz, futsal (ffi, női), judo, karate, kick-box, kosárlabda (ffi, női), nagypályás labdarúgás, röplabda (női), sakk (ffi, női), falmászás, strandkézilabda (női), strandröplabda (ffi), taekwondo, tenisz (női, ffi), tollaslabda, úszás, vízilabda (ffi))

17 egyetem: BCE, BGE, BME, DE, ELTE, KJE, KRE, MATE, ME, NKE, OE, PE, PPKE, PTE, SZE, SZTE, TF

314 sportoló egyetemistája (202 férfi, 112 női) utazik a Játékokra, hogy minél fényesebb érmet szerezhessenek.

 

A résztvevő egyetemek hallgatóinak az alábbi sportágakban szurkolhatunk:

 

BCE: vízilabda, 3×3 kosárlabda (ffi), kosárlabda, judo, karate, taewondo

BGE: vízilabda, úszás, judo, karate, taekwondo

BME: 3×3 kosárlabda (ffi), judo, karate, taekwondo

DE: vízilabda, futsal (ffi), judo, tenisz

ELTE: futsal (ffi), kick-box, judo, taekwondo, sakk

KJE: tenisz, karate

KRE: strandkézilabda (női)

MATE: úszás, karate, taekwondo, kick-box

ME: kosárlabda( ffi), 3×3 kosárlabda (női), strandröplabda (ffi), judo, karate, úszás

NKE: judo

OE: úszás, falmásás, kick-box, karate

PE: falmászás, judo

PPKE: judo, taekwondo, kick-box

PTE: judo, asztalitenisz, tollaslabda, sakk

SZE: kosárlabda (női), 3×3 kosárlabda (női), judo

SZTE: judo, karate

TF: kosárlabda (ffi), 3×3 kosárlabda (női, ffi), futsal (női), nagypályás labdarúgás (ffi), strandröplabda (ffi), röplabda (női), judo, karate, kick-box, taekwondo, sakk, tenisz, úszás

 

Kövess minket az egyetemi sport FB és Insta oldalán a napi eredményekért, beszámolókért, képes riportokért! A sportági döntőket élőben adjuk majd az egyetemi sport Facebook csatornáján!

 

Háttér:

Az első Európai Egyetemi Játékokat 2012-ben a spanyolországi Cordobában rendezték. 10 sportágban 32 ország, 252 csapatának 2574 résztvevőjével. 2014-ben Rotterdamban 2828 résztvevő volt 12 sportág, 269 csapat, 174 egyetem 32 országból. 2016-ban Zágráb-Rijeka városaiban megrendezett EEJ-n már megduplázódott a legelső Játékokhoz képest a szám, hiszen 5410 résztvevő, 855 csapat,40 ország 388 egyeteme vett részt a 21 sportágban rendezett multisport eseményen. 2018-ban Coimbrában 30 ország, 291 egyetemének 3293 hallgatója vett részt a Játékokon. Magyarországról 78 sportoló képviselte egyetemét; a teljes magyar küldöttséget 114 fő alkotta. A COVID-19 miatt a 2020-as belgárdi EEJ-t törölték.

 

Induló egyetemisták egyéni és csapatfotói:

További hírek